Minden bejegyzés elejére

Minden bejegyzéscím elé képzeljétek ezt: You must...

2016. december 24., szombat

Karácsonyi varázslat

Sziasztok!
Itt volt az ideje az új posztnak és mivel karácsony van, írok nektek pár sort. Na jó, nem párat, kicsit többet. (Ha valakiben felmerülne, délután én is megyek ünnepelni a családomhoz, de még van addig kb. egy szabad órám, úgyhogy mondjuk ráérek.)
Régebben írtam 2 novellát is, abból a 2. elég pocsék lett, de nem vette el a kedvem, ezért kaptok egy karácsonyi novellát, ami remélhetőleg jobb lesz.



KARÁCSONYI VARÁZSLAT


A sütőben már sült a mézeskalács és az egész házat süti-illat töltötte be. A dekoráció hetek óta a helyén volt, meleg, sárga fények világították meg a család otthonát. Sári, a család 7 éves kislánya izgatottan várta december 24-ét, hogy végre megérkezzen a Jézuska az ajándékokkal.
A kislány december 23-án este alig bírt elaludni. Nővére, Zsuzsi a szomszédos ágyon hanyatt fekve nyomkodta a telefonját.
- Maradj már nyugton! - szólt rá Sárira, mikor még 22:30kor is húga forgolódása hallatszott.
- Nem tudok. - ült fel nyögve Sári.  - Holnap karácsony.
- És? - vont vállat a nővére. Sári egyáltalán nem értette. Lehet, hogy Zsuzsi már 13 éves, de a karácsony attól még karácsony. Az utolsó gondolatot hangosan is kimondta, mire nővére egyszerűen kinevette.
- Igen, hogyne. A szeretet, békesség és a család ünnepe, aha... Nem tudom, neked hogy kerülte el eddig a figyelmedet, de Anyáék minden évben összevesznek ilyenkor. Nem is szólnak egymáshoz, ha nem muszáj. Utálom ezt az időszakot.
Sári tátott szájjal bámult. Természetesen ő is észrevette a családját ilyenkor ellepő stressz-hullámot, de ő minden évben figyelmen kívül hagyta és csak a csodára koncentrált.
Másnap reggel csörömpölésre ébredt. A szülei kiabáltak és a jelek szerint dobáltak valamit. Sári kipattant az ágyból és lerohant a lépcsőn.
- Anya, Apa, mi törté...? - kezdte csicseregve, de megtorpant. A szülei éppen egy gigantikus fát díszítettek. Sári eddig úgy tudta, hogy a fát a Jézuska hozza éjjel, így sokkos állapotban fordult a lépcsőn lesiető testvéréhez. Zsuzsi arcán keveredett a szánalom és a harag.
- Mondtam, hogy kezdjük el este. - fordult az édesanyjuk az apjukhoz. - De te, neked mindent jobban kell tudni.
- Te meg este tizenegykor sütöd a huszadik-féle süteményt! Mikor álljunk neki fát díszíteni, ha éjfélig sütsz? - replikázott az apjuk.
Sári döbbenten állt és kapkodta a fejét a két szülője között.
- Miért nem a Jézuska hozta a fát? - dadogta.
- Mert nem létezik. - fakadt ki Zsuzsi. - Nőj már fel végre, istenem!  Nem az a legfontosabb kérdés, hogy van-e Jézuska vagy nincs. Rohadtul karácsony van, a szüleink pedig megint ordítanak.
Sári szeme könnyes lett, majd felrohant a szobájukba. A szülők csendben egymásra néztek, majd Zsuzsira.
- Mondd, neked muszáj mindig ilyen flegmának lenned vele?  - kérdezte az apuka. - Csak egy kislány.
- Ti tették tönkre az egészet. Készültetek volna el időben. - rángatta a vállát Zsuzsi.
- Nekem te ne rángasd a vállad! - figyelmeztette az anyja. Zsuzsi erre is csak lebiggyesztett szájjal húzogatta a vállát, mire egy pofon csattant a sértődött arcán.
- A szobádba. Most. - mutatott a lépcsőre az anyja. Zsuzsi megszégyenítve ment fel.
A szobában Sárit látta, aki csorgó könnyekkel nézte a kis betlehemet, amit a szüleik minden évben időben elhelyeznek az ablakuk alatt. Zsuzsi szívét elöntötte a szánalom.
- Akkor... az egész egy nagy hazugság volt? - kérdezte Sári. - Nincs is Jézuska, se angyalok? Apa és Anya díszítették fel a fát minden évben? Az ajándékok is tőlük vannak?
Zsuzsi leült Sári mellé.
- Igen. Ők csinálnak mindent. Fát is, ajándékot is.
- De akkor miért hazudtak nekem? És te miért tudtad? - zokogott fel Sári. Zsuzsi átkarolta a vállát.
- Amikor kicsi voltam én is így hittem, ahogy te. Csak eljön a pillanat, amikor mindenki megtudja az igazat. De ez nem jelenti azt, hogy többet nem szeretheted a karácsonyt vagy várhatod a csodát.
- De így már nem ugyanolyan... 
- Persze, hogy nem. De tudod... mi lenne, ha te is adnál nekik valamit? - jutott eszébe Zsuzsinak a mentőötlet.
- Mit? - csillant fel Sári szeme.
- Mondjuk egy rajzot. Olyan szépen rajzolsz.
Sárinak tetszett az ötlet, így a délelőttöt rajzolással töltötte. Ebédre készen is volt a műve, de tudta, még várnia kell.
A családi ebéd kicsit feszengve, de eltelt. A finom ebéd után Sári TV-zett kicsit, ezalatt a szülők elhelyezték az ajándékokat az időközben feldíszített fa alatt.
16:00-kor Sári mosolyogva lépkedett lefelé a lépcsőn. Annak ellenére, hogy nem a Jézuska hozta a fát, gyönyörű volt. Halk zene szólt és mikor Sári meglátta az ajándékokat, elfeledkezett a reggeli sírásról. Boldogan bújt a szüleihez. Énekeltek, majd kibontották az ajándékokat.
A vidám bontogatást csengőszó szakította félbe. Az anyukájuk felállt, ajtót nyitott, majd pár perc múlva egy csomaggal tért vissza.
- Mi ez Mama? - kérdezte Zsuzsi.
- "Sárinak szeretettel" - olvasta fel a mellékelt kártyán látható írást az apjuk. - Ez különös.
- Kérem, kérem! - ugrált Sári. Miután kibontotta a csomagot, boldogan felsikoltott. Az a baba volt benne, amit kinézett magának a boltban, de az anyukája túl drágának tartotta megvenni.
A szülők tanácstalanul néztek egymásra.
- Drágám, mondtam, hogy ez nagyon drága. - súgta a férjének az anyuka. De a férje ugyanolyan döbbenten válaszolt.
- Nem én voltam. Láttam, hogy drága. 13.000 forintot nem adok ki egy játékbabáért.
- Mama, Papa, nagyon köszönöm! - borult a nyakukba Sári.
- Kicsikém... nem mi voltunk. - vallották be a szülők. Sári erre eltátotta a száját.
- Akkor ki?
- Fogalmunk sincs. Valaki nagyon szerethet téged, kicsim.
A család a nap további részében ezen a rejtélyen gondolkodott. Lefekvésnél Sári izgatottan csacsogott.
- Zsuzsi, ez olyan izgalmas! Lehet, hogy mégis az angyalok hozták? - nézegette mosolyogva a csillagos eget.
- Előfordulhat. - mosolygott vissza Zsuzsi. - Vannak még csodák. 
A két lány lassan álomba merült. Zsuzsi utolsó gondolata az volt, hogy a kishúga boldog mosolyáért bőven megérte elkölteni az összes zsebpénzét. Sári megérdemel egy kis igazi varázslatot.
Nagyon boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!
















2016. december 8., csütörtök

Read it: Agnes Cecilia

Sziasztok!
Nagyon régen volt utoljára poszt, amit rettenetesen sajnálok. Sajnos meg kell értenetek, hogy érettségi év van és közeledik az egyetemi jelentkezés pillanata, én pedig itt állok (bocs, ülök) ötletek nélkül és tanácstalanul. :(
Persze ez nem indok arra, hogy hónapokig egy sort sem írok, de talán nem utáltok annyira emiatt.
Régen volt könyves poszt, úgyhogy most azt hoztam.




Ezt a könyvet 10 évesen kaptam a szülinapomra egy barátnőmtől. Mondhatjuk, hogy ez a könyv alapozta meg a könyvmániámat, miután ezt elolvastam, egyre újabb és újabb történetekre vágytam. Igaz, hogy hivatalosan gyerekkönyv, de én számtalanszor elolvastam azóta és még mindig vannak benne olyan dolgok, amikre azt mondom, hogy hasznosítható gondolat.


- A sztori:

Nora Hed, az árva lány a nagynénje családjával él. Egy új házba költöznek, ahol Nora furcsa dolgokra lesz figyelmes. Rejtélyes léptek, egy visszafelé járó óra és egy kísértet kísérik a 14 éves lány mindennapjait. A ház felújítása közben a régi lakók ottfelejtett tárgyaira bukkannak, amelyek fájdalmas emberi sorsokról mesélnek.
Nora és unokatestvére, Dag próbálják megkeresni a még életben lévő lakókat és megoldani a kísértet problémáját is. A kutatás közben Nora családjának múltjába is betekintést nyernek és az új ismeretek felforgatják a lány egész addigi világát.


Szereplők:
- Eleonora 'Nora' Hed:
 
A 14 éves lány kiskorában autó-balesetben vesztette el a szüleit. Édesapja jóval fiatalabb nővére, Karin fogadta magához. A lány azonban hiába lelt befogadó és szerető 'pótcsaládra', mindig is kívülállónak érezte magát. Sötét gondolatai gyakran gyötrik, úgy gondolja, csak szánalomból viselik el és amint lehet, megszabadulnak majd tőle.
Pontosan emiatt nehezen nyílik meg és bizalmatlan a többiekkel szemben, ez alól csak unokatestvére a kivétel.
Nora


Minden vágya egy biztos pont az életében, egy személy vagy tárgy, ami csak az övé és senki nem veheti el tőle.
A kutatás során rengeteg mindent megért és megtud saját magáról és a világról, így a történet végére egy sokkal érettebb Nora-t láthatunk.


- Dag Sjöborg:

Nora unokatestvére, kalandvágyó és álmodozó. A fiú balettozik, ami meglehetősen szokatlan, de a szülei teljes mértékben mellette állnak. Dag nagyon romantikus alkat, mindent túlbonyolít és jelentőséget tulajdonít a kis dolgoknak is. Nora-t ez néha az őrületbe kergeti, ugyanakkor hasznos tud lenni a fiú fogékonysága a misztikus dolgok iránt.
Dag

Dag egy kedves és naiv embernek tűnik, ugyanakkor mindennel tökéletesen tisztában van és neki is megvannak a maga titkai.



- Karin és Anders:

Dag szülei. Karin könyvtárosként dolgozik Nora-ék iskolájában, Anders pedig pedagógus. Mindketten azon igyekeznek, hogy Nora úgy érezze, bízhat bennük és megnyíljon.


- Ludde:

A család kutyája. Retteg az új háztól és folyton elszökik.

- Lena:

Nora legjobb barátnője. Cserfes és folyton felszínes semmiségekről fecseg, éppen ezért Dag ki nem állhatja.

- Hulda:

Lena dédnagymamája. Egy idősek otthonában él, azonban évtizedekig volt annak a háznak a lakója, ahová Nora-ék beköltöztek, így mindent tud a régi lakókról, ezért Nora fel is keresi, hogy információhoz jusson.

Mellékszereplők:


- Agnes Björkman:

Fiatal lányként költözött a városba, testvérével. Azonban elhidegültek egymástól és nem tartják a kapcsolatot.

- Hedvig Björkman:

Agnes húga, festőművész. Nagyon szégyenlős, nem szeret emberek között lenni.

- Cecilia Björkman:

Agnes kislánya, balettozik. A lány szintén magányos, emiatt a koránál jóval érettebb és komorabb/komolyabb. Nagyon szeretethiányos kislány, így mindenkibe próbál kapaszkodni, akibe csak tud.
Cecilia




Összességében:

Nagyon jó kis könyv, könyvfanatizmus alapozásnak tökéletes. A sztori viszonylag lassan bontakozik ki, de megéri végigrágni magad rajta, mert nem egy nagyon akciódús mű, de cserébe érzelmileg sokat ad.
Van belőle film is, de azt nem láttam, mert kizárólag svédül érhető el, svédül pedig nem tudok. Mindenhez én se érthetek. :D
Kedvenc szereplő: Cecilia. A magányossága töredékét szoktam átélni, de akkor is szimpatizálok vele.
Legellenszenvesebb karakter: Nora viselkedését nem mindig tudtam értelmezni, de nem volt unszimpatikus. A nagymamája annál inkább, de őt egyszerűen más értékrend szerint nevelték fel, azért ilyen. Sokban emlékeztet a saját nagyimra.
Kedvenc rész: Hulda visszaemlékezései.
Legrosszabb rész: Az eleje lassan indul, de engem a nyelvezet zavart leginkább. Meg a magyar fordításban annyi helyesírási hiba van, hogy rossz nézni.
Kedvenc idézet: "Itt végződik ennek a szégyellt, elfelejtett gyermeknek a története."



Elhiszem, hogy tiniként úgy érzed, hogy te már túl öreg vagy gyerekkönyvek olvasásához. Azonban ennek mégis különleges a története és jóval hasznosabb, mint egy hatvanadik ugyanolyan sablonos tiniregényt elolvasni, mert az ilyen mennyiségben már semmi újat nem nyújt. Én akkor olvasok olyat, ha nagyon tele van a fejem és kell valami valószerűtlenül rózsaszínen csillogó, mélyenszántó gondolatokat mellőző olvasmány.


Remélem sikerült kedvet csinálnom a könyvhöz, jó olvasgatást, ha esetleg megszerzitek valahonnan! :)












2016. október 30., vasárnap

Read&Watch it: Lord of the Rings (A gyűrűk ura)

Sziasztok!
Nagyon régen volt itt bejegyzés, amiért elnézést kérek. Semmi aktivitás nincs se itt, se a másik blogon, vagyis kissé motiválatlan vagyok az írásban. :/
Még 2 hónapja ígértem nektek posztot, úgyhogy most írok.




A gyűrűk ura olyan, mint a Star Wars. Mindenki ismeri, mindenki tudja, hogy kik a szereplők és nagyjából a cselekménnyel is tisztában van. Pontosan ezért, én inkább a keletkezési körülményekre és érdekességekre fókuszálnék inkább, de azért a cselekményről is fogok valamit írni.

Az íróról:

John Ronald Reuel Tolkien egy brit író volt, aki ezzel a könyvsorozatával megteremtette a fantasy irodalom alapjait. Nem tudom, ki mit gondol, mikori lehet a könyv. Engem nagyon meglepett, mivel az 1950es években jelent meg a sorozat, tehát ha kiszámoljuk, akkor 60 éves.
Tulajdonképpen egy nyelvész volt, ami a könyvön is érződik, gondoljunk csak az általa megalkotott tünde nyelvre.
Beszélt franciául, spanyolul, németül, de nem ez az igazán érdekes, hanem az, hogy ezek mellett folyékonyan használta a kelta, az óangol és a finn nyelvet.
J.R.R. Tolkien



A Gyűrűk Ura trilógián túl rengeteg más műve volt, legjelentősebbnek a A szilmarilok címűt tartotta, azonban azt egyik kiadó sem volt hajlandó kiadni. Ez egyfajta kiindulópontként funkcionált a trilógiához, ugyanis később mégis kiadták egyfajta előzményképpen.


A cselekmény:

A trilógia részei: A Gyűrű Szövetsége, A két torony és A király visszatér.
A könyv közvetlen előzménye A hobbit című könyve, melynek főszereplője, Zsákos Bilbó is visszatér. Az ő fogadott fia lesz ennek a történetnek a főszereplője. Bilbó a fiú 33. születésnapján neki adja az Egy Gyűrűt, melyet ő maga lopott el Gollam-tól évekkel ezelőtt. A gyűrűnek varázsereje van, képes láthatatlanná tenni a viselőjét.
Frodo-t Gandalf, a varázsló figyelmezteti, hogy a gyűrű veszélyes és azonnal el kell pusztítani. Ez azonban csak azon a helyen lehetséges, ahol készült. Frodo így elindul a veszélyes útra kertészével, Csavardi Samuval együtt. Útjukon mindenféle veszélyes és misztikus lénnyel találkoznak és természetesen felbukkan Gollam is, aki igencsak vágyik arra, hogy visszaszerezze a gyűrűt.


Szereplők:

- Zsákos Frodo:

A főszereplő fiú. Nem fél elindulni az ismeretlenbe, tudva, hogy a küldetése veszélyes és gyakorlatilag lehetetlen. Hihetetlen, hogy ő mégis bízik abban, hogy sikerrel járhat. Igazi reményteli karakter.


- Gollam:

Bilbó tőle lopta el a gyűrűt, ezért mindenáron vissza akarja kapni. Nem valószínű, hogy tisztában van a gyűrű hatásával, ugyanis akkor nem akarná ennyire. A gyűrű szépen lassan teljesen az uralma alá vonja viselőjét, míg egy lesz a sötét szellemek és a gyűrű rabszolgái közül. Egyetlen pozitív hatása, hogy meghosszabbítja a tulajdonosa életét, de hát nem tudom... Nekem nem tűnik jó vételnek.




Összességében:

Film is van belőle, ami természetesen nem ugyanolyan, mint a regény.
Nekem egy kicsit túl sok benne az action meg ez már a nagyon elborult fantasy határát súrolja, de a 20. század közepén egy ilyen elég nagyot üthetett.
Nem a kedvencem, de van olyan osztálytársam, aki odáig van érte, tehát eléggé megosztó alkotás. Aki szereti az akciót a misztikus dolgokkal keverni, annak tökéletes választás, aki valami nyugisabb könyvet szeretne, annak nem ajánlom.


Érdekességek:
  •  A magyar fordítás nagy része Göncz Árpádtól származik, aki később köztársasági elnök lett.
  • A szöveg verseket is tartalmaz.
  • Ahhoz képest, hogy 60 éves, viszonylag későn, 50 évvel a megjelenése után csináltak belőle filmet.
  • A történet főgonoszát, Sauron-t nem a saját nevét emlegetik, hanem legtöbbször 'Sötét Úr'-ként utalnak rá. Nem ismerős valahonnan, kedves J.K. Rowling? ;)
  • Eleinte a kritikusok nem voltak elájulva a műtől és egyszerű zagyvaságnak minősítették.
  • Gyakran támadják azért, mert a jelentős szereplők mind férfiak.
  • A másik nagy probléma a történettel és a karakterekkel az, hogy nem igazán keverednek a jó és rossz elemek egy szereplőn belül. Aki jó, az angyalian jó, aki gonosz, annak pedig nincs különösebb oka rá. Ez tényleg elég zavaró, ugyanis szerintem sokkal izgalmasabb, hogyha mindenkiben van egy kicsi mindkettőből és pusztán az arány dönti el, hogy jó vagy rossz a karakter.
  • Mostanában szeretik összehasonlítani a Trónok harcával, amire vitathatatlanul hatott ez a könyv.
  • A Beatles szerette volna megfilmesíteni a könyvet, úgy, hogy ők játszották volna a főbb szerepeket. Most mindenki képzelje el a 4 gombafrizurás srácot ebben a közegben! :D
  • A Tolkien által megalkotott tünde nyelv akkora népszerűségre tett szert, hogy sokan nekiálltak megtanulni. Sőt, egy házaspár a gyereküket is ezen a nyelven kezdte nevelni, aminek köszönhetően ez lett a kicsi anyanyelve. Beteg, nem?





Ennyi lett volna mára, remélem van még valaki, aki olvassa ezt a blogot. (Ha igen, akkor hagyj egy kommentet kérlek!) Előre is köszi.
A következő bejegyzés New York-ról fog szólni, amivel ki is pipálom a listán szereplő városokat. Nem tudom, mikor jön.
Addig is jó őszi szünetet!












2016. szeptember 27., kedd

Watch it: Grown Ups (Nagyfiúk)

Sziasztok!
Nagyon régen volt filmajánló és már gondolom mindenkinek iszonyatos hiánya volt belőle, úgyhogy hoztam egy Adam Sandler filmet, hisz azokból sosem elég. (Dehogynem. Több, mint elég.)
Remélem tetszeni fog.




- A sztori:

Egy temetés általában rendkívül szomorú esemény. Általában. Azonban amikor 5 jóbarát gyűlik össze a volt edzőjük temetésén, nehéz komolyan venni az eseményeket. Felnőttek, feleséggel, gyerekekkel, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy egy hétvégét úgy töltsenek, mintha megint tizenévesek lennének. A családjuk többi tagja többé-kevésbé élvezi az összezártságot, és felmerül a kérdés, hogy lehet-e ott folytatni, ahol abbahagyták?


Főszereplők:
- Lenny Feder:
 
Hollywood-i ügynök, gazdag, hatalmas házzal és ázsiai dadával. A gyerekei videójátékmániásak és hihetetlenül sznobok.
Lenny a csapat vezére akar lenni, ugyanakkor hiányzik belőle a határozottság, ami elengedhetetlen egy vezetőnél. Nem őszinte a családjával, igazából céltalanul lófrál a hétvége alatt, vagyis a karaktere kb. kimerül ennyiben.
Jó, ne legyünk igazságtalanok, a fiait megpróbálja rávezetni az egyszerű élet szépségeire, és ez viszonylag jól összejön neki, mivel az összes kisgyerek megszereti a kertben játszást a hétvége végére.
Lenny

Adam Sandler újabb csodakaraktere, aki semmi újat nem hoz. Ugyanaz a felnőni képtelen, lélekben gyerek családapa/felnőtt, aki képtelen beilleszkedni a felnőtt világba. Értem én, hogy Adam Sandler valószínűleg ténylegesen is ilyen, de mivel arról van papírja, hogy színész, ergo elvileg ért ahhoz, hogy eljátsszon valamit, igazán adhatnának neki valami komolyat, hogy kezdjen vele valamit. Benne is lehetne annyi, hogy a sokadik limonádé film után visszautasítsa a még újabbat, hiszen ezzel csak saját magát skatulyázza be.

- Kurt McKenzie:

A csapat önbizalomhiányos afroamerikai tagja. Csapnivalóan főz a családja szerint, de ez nem gátolja meg a kísérletezésben.

- Eric Lamonsoff:

A csapat kb. legjelentéktelenebb tagja, akiről annyi derült ki, hogy meghízott és normálisnak tartja, hogy a 4 éves kisfia még szopik.

- Marcus Higgins:

A kakukktojás az 5 srác közül, ugyanis se felesége, se senkije. Emiatt pont úgy él, mint 30 évvel ezelőtt: bulik, pia, csajok.
Az ő karakterében némi humorforrást is fel lehetett fedezni, a többiekkel ellentétben.

- Rob Hilliard:
 
Na, a másik teljesen bolond fazon. A pasas egy indiai gurunak képzeli magát, ugyanis olyan ruhákban jár és mindenféle sámántechnikákkal és növénykivonatokkal gyógyítja pácienseit.
Rob, aki hihetetlenül kreatívan a színészről neveztek el (Rob Schneider)

Kiskora óta vonzódik az idősebb nőkhöz, lásd kép. Van 3 lánya is, akik közül 2 igazi bombázó, a 3. pedig az apjára ütött. (Igen, gonosz vagyok.)

- Roxanne:

Lenny divattervező felesége, aki rendkívül rossz szemmel nézi a 2 napos 'viselkedjünk 10 éves kis srácként' programot. Természetesen jó képet vág a dologhoz, hiszen ő annál híresebb/elismertebb, hogy egyszerűen hisztizni kezdjen és lejárassa magát a férje barátai előtt.




Összességében:

Eszméletlenül untam. Semmi új nem volt benne, ugyanaz a százszor lerágott csont: nem tudunk felnőni, ezért egy kis időre elhitetjük magunkkal, hogy újra fiatalok vagyunk. Élvezhetetlen poénokkal van tele és ne haragudjatok, de az nem humorforrás, hogy öt felnőtt eljátssza, hogy belepisilt a gyerekmedencébe. Az szánalmas.
Kedvenc szereplő: Roxanne, de csak mert szép volt.
Legellenszenvesebb karakter: Kb. az összes srác, mindenki olyan semmilyen volt.
Kedvenc rész: Mikor táncolnak a feleségeikkel.
Legrosszabb rész: A kosármeccs a végén. Annyira klisés, hogy kapartam a falat.
Kedvenc idézet: "Akinek családja van, gyerekei, az tudja, hogy semmi nem úgy alakul, ahogy terveztük. Épp ettől olyan érdekes." Mondjuk, ez nem csak a családos emberekre igaz.


Sajnálom, tudom, hogy elég lesújtó lett, de tényleg nem nyerte el a tetszésemet. Ha nem sikerült elvennem a kedvedet, akkor nyugodtan nézd meg egy unalmas szombat este. Ha nem, akkor nézz valami mást. Vagy olvass.


Nemsokára jövök, a következő bejegyzés A gyűrűk uráról fog szólni. ;)
Addig is legyetek jók!








2016. szeptember 11., vasárnap

Love it: Demi Lovato

Sziasztok!
Bocsánat a hosszú üresjáratért, elromlott a gépem aksija és szervizben volt. :(
Ezt a bejegyzést hosszú ideje tervezgetem és mivel a rengeteg kihagyás miatt bűntudatom van, megírom most.





Demi Lovato egy ideje különleges helyet foglal el az életemben. Ő az a lány, akit a példaképemnek tartok és szerintem nem alaptalanul. Ez a fiatal nő rengeteg mindenen keresztülment már, vagyis nem csak egy csinos és bájosan mosolygó címlapsztár, hanem olyan valaki, aki tisztában van az élet sötét oldalával.
Demi

Ifjú kedvencem nemrég töltötte be a 24-et és számomra megdöbbentő, hogy valaki ennyi idősen ilyen bölcs legyen. (ezt kifejtem később, de előbb a száraz tényeken essünk túl)
A színészi és énekesi karrier szinte borítékolható volt, hiszen édesapja színész, anyja country-énekes volt. A kis Demetria Devonne (bizony bizony, ez az igazi neve) zenetagozatos suliba járt és 5 éves kora óta vitték különböző casting-okra.

7 évesen kapta meg első szerepét a Barney és barátai című gyerekműsorban. Innentől kezdve sorra jöttek a sorozatszerepek. pl. Szökés
A Disney Channel indította be igazán a karrierjét. Mindenki a Sonny, a sztárjelölt-ből emlékszik rá, de még az előtt is volt egy saját sorozata, a Szól a csengő, amiben egy énekest alakít.
A tizenéves Demi a csúcson volt. Saját sorozatok, 16 évesen filmfőszerep és egy önálló lemez. Ettől kezdve nem volt megállás, forgatta a filmeket (Hercegnővédelmi Program, Rocktábor) és írta a dalokat.


2010-ben azonban az addigi csillogás és hírnév egyre nyomasztóbbá vált és Demi egyre mélyebbre süllyedt a depresszióban és hamarosan eljutott a bulimiáig. Kínkeservesen küzdött, hogy talpra álljon, ami végül majdnem 2 év elteltével sikerült neki.
Visszatérve a zeneiparba újra ontja magából a zenét, de sokkal jobban figyel saját magára, hogy nehogy megismétlődhessen a szörnyűség. 2012 májusában mentor lett az X-faktorban, bizonyítva, hogy a képernyőre is vissza tud térni és képes kezelni az ezzel járó stresszt.
Az elmúlt 4 évben Demi szárnyra kapott és nem lehet megállítani. Filmbetétdalok, kisfilmek, kislemezek, stúdióalbumok, videoklipek, turnék...
Jelenleg a Future Tour Now turné keretein belül Nick Jonas-szal járja Amerikát.
Szőkén

Demi-ről mindenkinek eszébe jut Selena Gomez, így ezt a témát is érintenem kell. A 2 lány, mint a Disney két ifjú tehetsége hamar egymásra talált. A Hercegnővédelmi Program című filmben együtt is játszottak, ez még jobban megerősítette a barátságukat. Ám Demi problémás időszakában Selena eltávolodott a lánytól, és Taylor Swift-tel kezdett barátkozni. Emiatt természetes, hogy Demi úgy érezte, hogy Sel cserbenhagyta, így a barátságuk hamar véget ért.
Természetesen mindkét oldalt meg lehet érteni, barátként sem könnyű elviselni, hogy a másik szenved és nem tudsz rajta segíteni. 18 évesen az embernek nem vágyai netovábbja, hogy a beteg barátnője mellett virrasszon napokat, heteket, eredménytelenül.
Mégis, mindketten tudták, hogy ez a világ járhat ezzel, és sikerülhetett volna, hogy egymás támaszai lesznek a nehéz időkben. Selena-nak ott volt Justin, Demi-nek a bulimia, mindkettejük élete lehetett volna egyszerűbb, ha a másik ott áll mellettük és segíti őket. Akkor is, ha sokszor úgy néz ki, hogy hiába.
Vörösen


Demi szerelmeiről sem árt szót ejteni. A Disney Channel-es időben Joe Jonas-szal járt, majd a fiú lelépett mellőle a "Legyünk barátok!" dumával, ami nyilván valóan nem segített a tinilánynak, miközben egyre nőtt körülötte a hisztéria.
Legutóbbi nagy kapcsolata Wilmer Valderrama-val, a nála 12 lévvel idősebb producer-színésszel volt. 6 évet bírtak együtt, sajnos idén júniusban szétmentek.
Kéken


Érdekességek:
  •  Van 3 tesója. Egyedül a nővére, Dallas a vér szerinti, Madison az édesanyja új kapcsolatából született. 2012-ben tudta meg, hogy apai ágról van egy nővére, Amber.
  • 2013 novemberben jelent meg saját könyve a Stay Strong: 365 Days of a Year. Ebben életbölcsességek és idézetek olvashatóak tőle, természetesen a bulimiás időszaka ihlette.
  • Ő írta a Jégvarázs című film vége főcímdala alapjául szolgáló zenét. Feldolgozta a film leghíresebb dalát, a Let it go-t, aminek spanyol változatát hallhatjuk a film végén Martina Stoessel előadásában.
  • Saját bőrápoló kollekciója van. Nem, nem parfüm. Bőrápoló cucc.

Rózsaszínen

Miért is nézek fel rá ennyire?

Ha az eddigiek alapján nem lenne egyértelmű... képes volt kijönni a gödörből, pedig nem sokan álltak mellette igazából. És nem csak kijött, de megmutatta a világnak, hogy önazonosan, vagányan, nem csak mindig vigyorogva is tud az emberek kedvence lenni. Nem igazán a dalai miatt vagyok oda érte, hanem az életfelfogása miatt. Voltam hasonló helyzetben, mint ő, úgyhogy emiatt is közel érzem magamhoz.
Demi-nek a humora is helyén van, elég csak ezt a videót megnézni. Tényleg nézzétek meg, megéri! :)

Feketén


Remélem átért, hogy ez a lány egy csodálatos és erős nő, aki tényleg jobb példakép, mint bármelyik celeblány, akinek az élettapasztalata az Instagram korlátozódik. Demi ismeri az életet. Mindegyik oldalát. Így tud hiteles maradni.




Még jövök majd, addig is legyetek jók! :)







2016. augusztus 3., szerda

Love it: Las Vegas

Sziasztok!
Múlt héten volt utoljára poszt, úgyhogy itt az ideje az újnak. :)
Ezúttal is egy helyről szeretnék nektek írni.





Las Vegas-t mindenki ismeri az amerikai filmekből. Ez az a hely, ahol a főszereplők betérnek egy kaszinóba, aztán a film műfajától függően szétverik a berendezést/nyernek egy halom pénzt/elvesztik az összes pénzüket. Nem véletlen, hogy a város így tűnik fel a médiában, ugyanis ez a világ egyik szerencsejáték-központja.

A terület eredetileg Mexikóhoz tartozott (erre a város spanyol neve is utal), az USA a 19. században háborúval szerezte meg. Maga a város a 20. század elején épült, onnantól kezdve folyamatosan nőtt, jelenleg a 32. legnagyobb város az USA-ban.
Nincs közvetlenül a határ mellett (LA jóval délebbre van), mégis érződik rajta, hogy 'csak' 150 éve tagja a Egyesült Államoknak. Élnek itt afroamerikaiak, ázsiaiak, indiánok és természetesen az egykori spanyol hódítók leszármazottai.
A település legfőbb bevétele a szerencsejátékokból van, ami a számtalan kaszinónak köszönhető. Ezek közül 12 db rendszeresen feltűnik a filmekben. pl. Luxor, Venetian
A híres tábla, ami szintén csomó filmben benne van
 

Érdekességek:
  •  A Nevada sivatagban található, kiszáradt hegyek veszik körül. Hogy vonzóbb legyen a városkép, rengeteg mesterséges zöldterületet hoztak létre.
  • Majdnem mindennap süt a nap és hó szinte sosem esik itt.
  • A város mormon vallású.
  • A neve azt jelenti spanyolul: 'A rét' .
  • Testvérvárosai vannak Kínában, Dél-Koreában, Thaiföldön, a Fülöp-szigeteken, Törökországban és Bulgáriában is. (Bulgária tud valamit...)
  • Itt játszódik a CSI: A helyszínelők és a Las Vegas című sorozat.
  • Számos film is játszódik itt, most csak párat sorolok fel : Step Up 5.-All in, Beépített szépség 2. , Míg a jackpot el nem választ, Másnaposok, Ocean's Eleven .
  • Születtek itt hírességek is, többek között Andre Agassi teniszező, Brandon Flowers a The Killers frontembere és Adam Hicks színész, akit a Zeke és Luther-ben és a Limonádé-ban láthattunk. ( Legyen poszt a Limonádéról???)



Las Vegas-ban sem jártam még, de mivel elég drága lehet és nem vagyok nagy szerencsejátékos (18 alatt amúgy se lehet...), ezért annyira nem érzek rá késztetést, hogy elmenjek. Biztos szép meg minden, de olyan tipikusan amerikai csoda. 'Minden szép, minden jó, csillog-villog.... a felszínen.'

Ti jártatok már Las Vegas-ban? (Aki felhördül, hogy 'na persze, mit gondol ez a csaj, kinek van arra pénze', annak csak annyit, hogy a földrajztanárom volt. :D És nem, nem gazdag.)


Még jövök, lehet, hogy a héten, lehet, hogy nem, addig is don't worry, be happy! :)







2016. július 27., szerda

Watch it: iCarly ; V, mint Viktória; Sam&Cat

Sziasztok!
Itt vagyok újra, újabb lista-elemekkel. Mivel ezek szorosan összefüggnek, logikus volt, hogy együtt írjak róluk.





Az iCarly egy amerikai tinisorozat, amely egy nagyon is hétköznapi és mára megszokott jelenséget mutat be. 3 tini videókat készít, felteszi a netre és a videóik hihetetlenül népszerűek lesznek. A történet indulása tulajdonképpen ennyi lenne, természetesen van benne szerelem, barátság, viták, stb.

Szereplők:
- Carly Shay:

Történetünk főszereplője, a videócsatornájuk is róla kapja a nevét. (iCarly) Carly egy különleges lány, a bátyjával él együtt, mivel a szülei a katonaságnál dolgoznak, így ritkán vannak otthon.
Carly kedves és önálló teremtés, gyakran elviszi a balhét legjobb barátnője, Sam helyett.
Carly

Carly természetesen ezek mellett egy 'átlagos' gimnazista, amit én ilyen háttérrel nem hangsúlyoznék annyira, hiszen nem minden gimis él külön a szüleitől és van egy népszerű videócsatornája....


- Sam Puckett:

Sam Carly legjobb barátnője, teljesen hibbant és folyton bajba kerül. Pontosan az a 'dilis lány', aki minden könyvben megtalálható és annyira szerethető karakter. Én őt mondanám átlagos lánynak, mert nagyon sok ilyen lány van a világon, mint Sam.
Sam
Van egy ikertestvére, aki szinte mindenben az ellentéte. Melanie egy elit suliban tanul, kitűnő tanuló és sosem keveredik bajba.


- Freddie Benson:

Carly szomszédja, aki szerelmes is a lányba. Sam-et viszont ki nem állhatja, egyszerűen idegesíti a lány lustasága. Az idő múlásával persze megszokják egymást, de addig nem megy minden simán.
Freddie nagy kütyübolond, a videók készítése is az ő feladata főleg.
Freddie


- Spencer Shay:

Carly bátyja, igazi művészlélek. Szobrokat készít, ami Carly és barátai számára mindig roppant fura. Mindent megtenne a kishúgáért.



Összességében:

Ahhoz képest, hogy mennyire egyszerű volt az alapötlet, 7 évadot megért a sorozat. Természetesen egyre kevesebb epizódból áll egy évad, az első 25 epizódot tartalmazott, az utolsó csak 9-et.
Icipicit szeretnék beszólni a készítőknek, ha szabad. Ugyanaz a problémám, mint az Álom.net- tel.
A szereplők sokkal idősebbnek néznek ki, mint akiket játszanak. Csak nézd meg Sam-et! Nem egy gimis lány arca, ugye?
Igen, tudom, nem öregek ők sem. 23-24 évesek, de mindkettőjüknek olyan az arca, hogy bocs, de nem hiszem el, hogy tinik. Ez természetesen nem az ő hibájuk, de a castingosok figyelhettek volna erre.




V, MINT VIKTÓRIA


Ez is egy tinisorozat, szintén az USA-ból. Ez egy teljesen más közeget mutat be, mint az iCarly. Megismerhetjük belőle egy művészeti gimi mindennapjait és rájöhetünk, hogy a 'művészlelkek' sem sokban mások, mint mi.


- A sztori:
 
Tori Vega nővére, Trina a Hollywood Arts művészeti gimi ügyeletes sztárja. Azonban a suli zenei estélyén való fellépése meghiúsul, ezért a húga ugrik be helyette. Tori produkciója annyira sikeres lesz, hogy felvételt nyer a gimibe. Az új suliban aztán mindenféle kalandba keveredik a többi művészpalántával.

Szereplők:

- Tori Vega:
 
Énekel és színészkedik, nagyon tehetséges. Eredetileg nem pályázott ebbe a suliba, de az előadása után rájött, hogy igenis helye van ebben az intézményben.
Tori

- Andre Harris:
 
Zenei zseni, minden hangszeren tud játszani. Tori legjobb barátja lesz a suliban. Ő írja Tori összes számának a szövegét és gyakran kíséri a billentyűkön.

- Cat Valentine:
 
Tori-ék barátja, ennek ellenére sokszor okoz gondot nekik. Nagyon találékony és tehetséges, viszont elég butus.
Cat

- Trina Vega:

Tori nővére, elkényeztetett és nagyon hiú. Nem mindig jönnek ki jól a húgával, mivel azt akarja, hogy mindig ő legyen a figyelem középpontjában.

Összességében:
 
Eleinte nem értettem a címet, aztán rájöttem, hogy a főszereplőt Victoria Justice játssza, ezért ez a címe. Cseles, nagyon cseles! :D (Az eredeti címe Victorius, ami szintén utalhat a főszereplő színésznőre, illetve arra, hogy Tori 'felvételt nyert' a suliba. Mondjuk magyarul a 'Győzedelmes' nem lett volna túl kecsegtető cím.)
Ez a sorozat rövidebb, csak 4 évada van és ez is befejezett.



SAM&CAT
 

Naaaa.... aki eddig nem értette, hogy miért egyszerre írok ezekről, az most megvilágosodik.
 *feszültségfokozó szünet*








 Ez a műsor az előző kettő spin-off sorozata.

Mivel mindkét sorozat véget ért, ám Sam Puckett és Cat Valentine rajongói teljesen kétségbe voltak esve, a rendezők készítettek egy önálló sorozatot a két legnépszerűbb karakternek.
A történet szerint a 2 lány elköltözik otthonról és lakótársak lesznek. Babysitterkedésből próbálják fenntartani magukat, közben mindenféle bonyodalomba keverednek.
Mivel ez egy spin-off sorozat, csak egy évados, viszont hogy a rajongók is meg legyenek elégedve, 36 részes lett.



Összességében:
 
Nagyon nagyvonalú gesztusnak tartom, hogy ennyire figyeltek a rajongókra és kifejezetten miattuk kitaláltak egy vadiúj sorozatot, megírtak 36 epizódnyi forgatókönyvet, mindezt nyilván elég drágán. A rajongókért mindent. <3





Mindhárom egy vicces, nevetős tinisorozat, nem kell tőle nagyon mély mondanivalót várni, de otthonülős péntek estékre tökéletesek! :)




Ennyi lett volna, szerintem a héten még jövök, addig is ne kapjatok napszúrást és ne ázzatok el az esőben! #életmódtanácsadó
Puszik tömkelege by me :)










2016. július 14., csütörtök

Might Love it: Lakatos Levente

Sziasztok!
Ismét hosszú kihagyás után jelentkezem, ismét egy lista-elemmel.





Mielőtt megírtátok nekem, hogy írjak róla, nem is hallottam a nevét. Aztán mit ad Isten, belefutottam a neten egy cikkbe, ami róla szólt és egy írásába. :)

Azoknak, akiknek szintén idegenen hangzik a neve, kicsit bemutatnám.
Levente egy 30 éves író, aki már kiskorától kezdve rajong az irodalomért. Kezdetben a színészettel és a modellkedéssel is foglalkozott, majd átpártolt az újságíráshoz. 17 évesen publikálták az első cikkét, még pedig a tinimagazinban, az IM-ban.
19 évesen egy ifjúsági műsor műsorvezetője lett az MTV-nél.

Mostanában a StoryOnline nevű internetes portálra ír, időközben megjelent 8 könyve.
2008-ban egy fiataloknak szóló 'életmód tanácsadó' könyvvel kezdte, onnantól kezdve csak regényeket ír. Az első regénye a Barbibébi, amely állítólag tiniregény akar lenni, de a részletek alapján, amiket a neten találtam, én rátennék egy 16-os karikát. Minimum. És a moly.hu-n eléggé nagy közutálatnak örvend.
A többi könyve az 'erotikus regény' kategóriába tartozik, ergo ha 15 alatt vagy, akkor komolyan mondom, hogy várj még ezzel. (Ilyen címekkel, hogy Aktus, Bomlás és Szigor, szerintem kb. felmérhető, hogy miről szólnak.) Ezekből is láttam részleteket. 17 éves vagyok és nem úgy szoktam olvasni, hogy átugrom az ilyen szempontból durvább részeket. De kösz, ezeket azért nem.



Érdekességek:

  • Dalszövegeket is ír. pl. SP-nek
  • 2010 óta a Drogmentes Magyarország Klub tagja.
  • Háromszor nyerte el 'Az év szórakoztató könyve' díjat, kétszer pedig 'Az év írója' lett.



Ennyi lett volna, jövök még, kevesebb szünettel, mint most...




2016. június 28., kedd

A kegyetlen igazság a SZJG-ről

Sziasztok!
Néhány napja elkezdtem visszaolvasni a régebbi bejegyzéseimet, olyan 'na nézzük milyen viccesen írtam pár éve' stílusban. A SZJG-ről szóló írásomnál eszembe jutott valami, amit bele kellett volna írnom. Tehát afféle hiánypótlásként, ezt most megteszem.





A mellékszereplőket eléggé háttérbe szorítottam abban a bejegyzésben . Kinga pl. teljesen kimaradt. Mivel vele kapcsolatos a világmegváltó ötletem, ezért kicsit kifejteném.
Kinga mindenkiben úgy maradt meg, mint az erős, feminista karakter. Okos, büszke is a tudására, kiáll magáért és nem hagyja, hogy bárki irányítsa. Ez alapján Kinga az abszolút hős -típus.
Na de már most. Most jön a sokkolós rész.
*dobpergés*
A könyvben nem Kinga, hanem RENI AZ IGAZI HŐS. *meglepett sikolyok*



Amennyiben lenyugodtál, úgy folytatom.
Reni a csöndes jókislányságával tényleg nem tűnik egy hősnek. Kinga sokkal inkább. De egy valami van, ami miatt mégis Renit érzem hősnek.
Kinga eleinte a menő csajokkal lógott. A sorozat vége felé kiderül, hogy ő nem ilyen igazából, hanem teljesen normális, leszámítva, hogy egy pszichopata. :D
Reni az elejétől kezdve ugyanolyan volt, rendes, csendes, 'nyomi', sose próbált megfelelni az elvárásoknak.
Vagyis.... (most jön a kifejtés)
A mesékben a hősök általában magasról tesznek a világ véleményére és elvárásaira. Olyanok, amilyen akarnak lenni, ahogy nekik jó. Nem befolyásolja őket, hogy szeretik vagy utálják őket, mert előbb-utóbb úgyis eljön az ő idejük.
Ezek alapján Reni sokkal inkább heroikus alkat (az irodalomórák megtették a hatásukat... :D ), mint Kinga. Természetesen Kinga is egy erős női karakter, de nekem ez a 'megjátszom magam' dolog, kicsit visszavett a 'Kinga-imádatból'.

Most, hogy tudjátok ezt is, mit gondoltok, ki a jobb? Kinga vagy Reni?


Amennyiben ezzel a poszttal tönkretettem az életedet és leromboltam gyerekkorod illúzióit, úgy bocsáss meg nekem, vagy ha ez nem megy, írj egy dühöngő kommentet, szívesen online vitázok bárkivel! :D

Majd még jövök valamikor, addig is várom a reakciókat. :)
Puszi to everyone, kivéve, aki fertőző beteg, mert nem akarok elkapni semmit.
by me











2016. június 23., csütörtök

2. szülinap

Sziasztok!
Azzal a remek hírrel érkeztem, hogy a blog 2 éves lett! :)
Tavaly nem akartatok ünneplést, amit tiszteletben is tartottam, idén viszont meg se kérdeztelek titeket, ezért az lesz, amit kigondoltam. (Az elmúlt 3 percben...) :D
Az jutott eszembe, hogy mesélek egy kicsit a blog indulásáról meg ilyesmikről, hátha valaki, aki még idetéved, megnézi.

Tehát, íme a nagy történet:

Képzeljetek el egy hatalmas barna hajú, zöld szemű, szemüveges lányt, aki éppen csak befejezte a kilencedik osztályt.  (SPOILER: Ez én vagyok.)  
Már van egy blogja, amit egy amerikai lány életéről ír, nem túl nagy sikerrel, kommenteket elvétve kap. A neten nézelődve ráakad egy blogra, ami könyvekkel foglalkozik. A blog jellege, kinézete és stílusa nagyon tetszik neki és elgondolkodik, hogy mi lenne, ha csinálna egy hasonlót, de nem csak könyvekről, hanem filmekről, zenékről és az élet dolgairól, hiszen néha amúgy is azt érzi, hogy sokat tud. (Utána mindig rájön, hogy nem...)
2014.06.23.-án a nagyszüleinél ücsörög, előtte a működő laptop és hirtelen elhatározásból létrehoz egy újabb blogot. Meg is írja a köszönőszöveget a világnak, de utána fogalma sincs, hogy hogyan tovább. A dizájn ronda, nem tudja, miről írjon, hogyan és 2 blogot rendszeresen vezetni nem egyszerű.
Sejtelme sem volt, hogy ezzel a lépésével mit indított el. Kényszeresen bámult TV újságok, tervezések, számítások, hogy hogyan és mikor írjon melyik blogra, a megfelelő stílus eltalálásáig vezető hosszú út. És a kommentek. Mert jöttek azok is, egyre több és egyre gyakrabban. A lány teljesen magán kívül volt az első dicsérő komment elolvasása után és úgy érezte, emiatt érdemes csinálni. A fáradtság, a sok beleölt idő és energia emiatt megéri. Bőven.
Sok minden változott ezalatt a 2 év alatt. A blog kinézete közelíteni kezdte az 'elfogadható' szintet, a bejegyzések az első pár ajánlóhoz képest profibbak lettek és végre a sokadik névváltoztatás után (Miss Humcsi, Amanda Parker,stb.) a lány megállapodott egy végleges blogger-névnél. A saját nevét ezután sem szeretné nyilvánosságra hozni, de szeretné, ha tudnátok, hogy a Pocahontas nagyon is utal rá.
Igaz, a bejegyzések az idő múltával ritkulni kezdtek, de a lány nem felejtette el a blogot. Mostanában sok a dolga és néha úgy érzi, kifogy az ihletből, de mindig eszébe jut, hogy milyen jó érzés volt a kommentekre válaszolni. Folytatni fogja az írást, akkor is, ha néha eltűnik hosszabb időre. Ez már biztos.





Nem húznám tovább a szót, szerintem a lényeg átjött. Köszönöm mindenkinek, aki kitartott mellettem ebben a két évben, remélem ezután is velem maradtok! :)
Valamint hatalmas köszönet Évinek, a Mrs. Gombóc Artúr blog szerzőjének, aki miatt elkezdtem ezt a fajta 'elemző' blogolást. Már előtte is kacérkodtam a gondolattal, de te adtad a végső és egyben a legfontosabb lökést. Sajnálom, hogy már egy ideje nem írsz, nagyon érdekes volt olvasni a gondolataidat. A személyes ismeretség valamennyire kárpótol, de akkor is. Nagyon szerettem az ajánlóidat olvasni és remélem, nem hagytad végleg abba.

Kedves olvasóim! Köszönöm, hogy vagytok nekem. <3



















2016. június 14., kedd

Love it: Los Angeles &Hollywood

Sziasztok!
Ismét egy hónapja nem volt poszt. (Vagyis, ha úgy vesszük, holnap lenne egy hónapja, úgyhogy időben vagyok. :D )
Régen volt helyes bejegyzés, úgyhogy most egy ilyet hoztam.





Los Angeles az egyik legismertebb és legfelkapottabb város a világon. Mondjuk nem csoda, hiszen elég megnézni az ott készült képeket, és máris mindenki ott akar lakni.
Érted? ;)

Rengeteg minden van LA-ben, többek között egy Disneyland, ami kb. az eredetinek tekinthető, mivel Walt Disney is az USA-ban alkotott. LA a múzeumok városa, hiszen tele van különböző tematikájú múzeumokkal, sok színház van, vagyis nem csoda, hogy New York mellett az egyik kulturális fővárosa az országnak. (New York poszt érkezik majd!)

Hollywood Los Angeles ÉNY-i részében található és olyan nagy, hogy városrészekre van osztva. pl. Hollywood Hills egy városrész. Itt található a híres felirat és még dal  is született róla.


Hollywood leghíresebb utcája a Hollywood Boulevard, ahol többek között a Walk of Fame, vagyis a Hírességek Sétánya található. Minden hírességnek van egy csillaga ezen a sétányon. Mondjuk, nem csak létező vagy emberi hírességeknek, pl. Godzillának és Chuck Norris-nak is van. :D
Részlet az utcaképből



Hollywood természetesen a filmgyártás fellegvára, így a város rengeteg filmnek adott otthon. Csak néhány filmet sorolok fel, amik itt játszódnak/készültek:
  • Charlie angyalai
  • Terminátor
  • Vasember
  • NCIS-Los Angeles
  • Agymenők
  • Két pasi meg egy kicsi
  • V, mint Viktória (erről is jön poszt)

Rengeteg híresség született itt, többek között Leo diCaprio, Angelina Jolie, Kristen Stewart és az Olsen-ikrek.

Személy szerint LA egy olyan hely, ahol nagyon szívesen élnék, ha nem lenne elviselhetetlenül meleg. Nem jártam még Amerikában, de nagyon jó lenne, ha eljutnék oda.
Amennyiben te jártál ott, úgy tudd, hogy irigyellek! :D




Ennyi lett volna, igyekszem jönni hamarosan.

















2016. május 15., vasárnap

About me #2

Sziasztok!
Több, mint egy hónapja nem volt poszt, amit rettenetesen sajnálok, előrehozott érettségin és kiránduláson voltam. :(
Sajnálom. Kicsit úgy érzem, hogy a blog kihalt, aminek nyilván a fő oka az, hogy nem írok nagyon gyakran. De ha írok, akkor sincs semmi reakció... :/




Még mindig nem jutottam oda, hogy fel tudjam dolgozni a lista egy újabb elemét, de addig is beszélek magamról egy kicsit megint. (Akit érdekel, az elsőt megtalálja itt .)

Múltkor a nagyon alapinfókat mondtam el, most próbálok kicsit érdekesebb dolgokat írni, viszont nem igazán tudom, mire vagytok kíváncsiak, tehát kérdések jöhetnek. (Igen, a 'mit tennél, ha elefántok potyognának az égből?' szintűek is. :D )
Addig is, írok a múltamról egy kicsit, hátha érdekel bárkit, hogy mitől lettem ennyire idióta. :D

  •  Az oviban nagyon szerettem fiúkat sárral dobálni. :D Persze, ők kezdték, kellett nekik kergetni.
  • Elsőben és másodikban még nagyon kis indulatos voltam, harmadik körül lettem ilyen csendesebb és félénkebb, ami (sajnos) azóta is tart.
  • Felsőben (magam sem értem, hogy) az osztály két menő csaja a legjobb barátom volt, ezért benne voltam a történések sűrűjében, de általában csak mint megfigyelő. Ezért nagyon jó a megfigyelőképességem, tehát ha előlem akarsz titkolni valamit, hát csak hajrá. *ördögi mosoly* (Azért nem kell félni, a barátomnak mindig sikerül.)
  • Hetedikben jött az osztályunkba a mostani legjobb barátnőm, aki egy hibbant művészlány. Most rajzos suliba jár, tud varrni meg ilyesmik. Vele olyan vagyok, mint kicsiként. Nagyszájú és hangos. Neki meg merem mutatni, hogy milyen őrült tudok lenni, akkor is, ha cserébe egy baráti ütést kapok a fejemre.
  • A másik legjobb barátnőmmel 8 évig osztálytársak voltunk, most 2 utcányira van egymástól a sulink. Mi voltunk a két 'jótanuló', vagyis eleinte utáltuk a másikat, majd 6-7. környékén rájöttük, hogy ez gáz és azóta boldogítjuk egymást. Ő egyben a személyes pszichológusom is, mindent elmondhatok neki, ha depizek rám ordít, hogy fejezzem be, így tényleg pótolhatatlan az életemben. Ja, és ingyenes! :D
  • A gimiben az első év meglehetősen rémes volt, abból szempontból, hogy nem éreztem otthon magam abban a közösségben. Sokan voltunk (az addigi 11 helyett 34-en), sokfelől jöttünk, sokféle véleménnyel. Én pedig megint ott ültem csöndben, mint egész felsőben, pedig annyira reméltem, hogy más lesz.
  • Tavaly jutottam el odáig, hogy ki mertem nyitni a számat az egész osztály előtt. Azóta sokat bátorodtam, már merek vitatkozni is. #fejlődés
  • Eddig 2 barátom volt, a jelenlegi a 3. áldozatom. :) Az első még hetedikben volt egy templomi ismerős sráccal, igazából nem volt túl komoly, a nyári szünet miatt vége is lett. A második egy osztálytársam volt, azt azóta is életem nagy hibájának tartom, mert nem is ismertük egymást kb. Én kétségbe voltam esve az új suli miatt és jól jött valaki, akibe tudok kapaszkodni. Ez csúnyán hangzik, de ez az igazság. :/
  • A mostani (és remélhetőleg utolsó, de ez műhelytitok :D) barátom is osztálytárs. Ő se teljesen normális, de hát ki az? :D Vele több, mint 2 éve vagyunk együtt (rekord) és nagyon szeretném, ha ez így maradna...


 Ennyi lett volna, ha valakit érdekel még valami a sötét múltammal kapcsolatban, az írjon bátran. :) Még jövök.






2016. április 10., vasárnap

Watch it: Step Up

Sziasztok!
Először is szeretném bejelenteni, hogy a blognak már 2 követője is van, vagyis ketten nyilvánosan is felvállalták, hogy olvasnak/lájkoltak. Nagyon szépen köszönöm mindkettőtöknek! :) <3
Másodszor annyit, hogy mostantól szerintem úgy lesz, hogy egyik héten itt írok, másik héten az Amandára.
Így tudom a legegyszerűbben megoldani a rendszerességet.
Most egy filmet hoztam.

A Step Up sorozat tulajdonképpen a Rómeó és Júlia, a Flashdance és a West Side Story keveréke. Táncos-szerelmes film, a két fiatal két különböző anyagi helyzetű családból jön (=másik család/világ), aztán együtt kell dolgozniuk. Meglehetősen sablon, de nem vészes annyira, élvezhető.

- A sztori:
 Bár tulajdonképpen a fent leírtakon kívül felesleges bármit mondani, azért mégsem hagyom ennyiben.

Tyler Gage egy tipikus balhés srác. A haverjaival minden éjszaka az utcán bandáznak, buliznak vagy éppen verekedésbe keverednek. Egy nagyobb balhé után Tyler-t elkapja a rendőrség és közmunkára ítélik egy helyi elitnek számító művészeti gimnáziumban. Itt találkozik Nora-val, aki éppen a vizsgaelőadására készül a táncpartnerével. A táncpartner azonban lesérül, így Nora-nak találnia kell valakit a helyére. Mikor meglátja Ty-t a parkolóban táncolni, elintézi, hogy a fiú legyen a 'pótlék'. A közös próbák mindkettejüknek kihívást jelentenek, hiszen Ty sosem tanult táncolni, Nora pedig csak tanult, neki a Ty-féle spontán tánc nem megy. A különleges párosnak meg kell tanulnia együtt dolgozni, hiszen Nora jövője múlik a vizsgán.


Szereplők:

 - Tyler 'Ty' Gage:

Balhés, folyton bajba kerülő srác. Imád táncolni, de sose tanult senkitől, ösztönösen jön belőle a tehetség. (Vagy annak a hiánya. Hallottam olyat is, miszerint "A Step Up az a film, amiben Channing Tatum olyan rángásokat produkál, mintha folyton pisilnie kéne." )
A nehéz múltja és a balhés élete ellenére Ty rendes srác, imádja a barátait és nem hagyna cserben senkit.
Nagyon laza és 'éljün a pillanatnak' típusú ember, amivel őrületbe kergeti Nora-t. Egyébként sem egyszerű összeszokniuk, teljes más világból, családból és háttérrel jöttek, így nem csoda, ha eleinte meg sem próbálnak nyitni a másik felé emberileg, kapcsolatuk a jöttünk-táncoltunk-mentünk háromszögben ki is merül. Se egy 'szia, hogy vagy?', se más. Ami azért nekem fura. Ha már mindennap órákat kell próbálniuk együtt, akkor legalább egy alapszintű kommunikációnak kellene lennie köztük. Vagy megint túlidealizálom? :D
Ty
Ty karakterén szerintem lehetett volna még csiszolni, szándékosan egy nagyon balhés srácot akartak írni ebbe a történetbe, mert akkor ő lesz 'a balhés, ám de hihetetlenül szexi és vonzó rosszfiú, aki elcsábítja az ártatlan úrilányt'. Pedig sokkal több jött át. Ez lehet a bénán megírt szövegkönyv vagy Channing Tatum játéka miatt, de Ty nem volt olyan 'természetes' rosszfiú. Nem úgy beszélt, hiányzott belőle a vadság meg ilyenek. Megint megkaptuk a megnemértett szegény nehéz sorsú fiút, aki csak a körülmények miatt lett ilyen. Egyszer, csak egyetlenegyszer szeretnék egy olyan rosszfiú karaktert látni, aki nem olvad el rögtön, ha nőnemű egyedet lát és lesz a romantikus kereszteslovag, hanem ő tényleg rossz és nem dobja el rögtön az addigi személyiségét a lány miatt. Hanem ha szerelmes is lesz, akkor szépen, fokozatosan csiszolódnak össze. Ami csak egy csöppet lenne emberibb és valósabb, mint ez.


- Nora Clark:

 Sokkal jobb háttérrel rendelkezik, mint Ty: elegáns ház, elit suli, stb. Kiskora óta tanul táncolni, minden álma, hogy ezzel foglalkozhasson egész életében. A suli mellett balettórákat tart kislányoknak, ezzel is pénzt keresve egy esetleges egyetemi tandíjhoz. (Ami a házuk alapján nem tűnik annyira szükségesnek...)
 Nora nagyon teljesítmény-centrikus, ameddig nem megy valami tökéletesen, addig nem áll le. Ez nem csak a táncra igaz, hanem bármire. Ty lazasága jól jön neki, megtanulja, hogy nem kell mindig azon görcsölni, hogy mit hoz a holnap, nem kell minden pillanatban pörögni, szünetet is kell tartani.
Legjobb barátnője, Lucy, nagy segítség számára, hiszen sok stressz éri ezekben a napokban: a vizsga, Ty és a pasija. Nem könnyű egyensúlyozni közöttük.
Nora

A szorgalmas lány élete felfordul, mikor Ty-jal találkozik. Rengeteg tanulnak egymástól és egymásról, ezáltal sokkal elfogadóbbak lesznek, ugyanis mindkettőnek meg volt addig a véleménye a másik világáról. Mondhatjuk, hogy jobb emberekké tették egymást.
Külön érdekesség, hogy Nora-t Jenna Dewan Tatum játssza, aki (igen, jól sejtitek) Channing Tatum felesége. A forgatások közben jöttek össze, majd hamarosan összeházasodtak és született egy gyerekük is.

Mellékszereplők:

- Mac:
 
 Ty legjobb barátja, minden balhéban együtt vesznek részt. Skinny, az öccse mindig velük van, ami nem mindig biztonságos a kissrác számára.
Mac

- Lucy:

Nora legjobb barátnője, fantasztikusan énekel. Kicsit nimfománnak tűnik a csaj, legalábbis minden helyes srácot megbámul. (Aki nem tudja mit jelent a nimfomán, az jobb, ha nem keres rá, túl fiatal még ehhez! :D )


- Brett Dolan:
 
Nora pasija, énekel. Nagyon jó hangja van és helyes is, így minden esélye megvan rá, hogy befusson. Kár, hogy kicsit beképzelt és arrogáns.



Összességében:

Táncos-szerelmes tinifilm, semmi új vagy extra. A TV-műsor szerint filmdráma, amit nem tudok hova tenni, mert a drámai rész kb. 3 perc és a film vége felé van és meglehetősen gyorsan túllépnek rajta.
A film egy filmsorozat első része, a további részek a következők:
  • Step up-The Streets - Streetdance-Step Up 2.
  • Step Up 3D
  • Step Up Revolution - Step up 4.-Forradalom
  • Step Up: All in

Annyira nem nyerte el a tetszésemet, úgyhogy a többit nem fogom megnézni, bocsi. :/
Kedvenc szereplő: Húha... mindenki teljesen irreális volt. Mittomén. Az igazgatónő. :D (Most csak random mondtam valamit.)
Legellenszenvesebb karakter: Skinny, mert idegesített, hogy mindig pattogott. Meg is lett az eredménye.
Kedvenc rész: Az utolsó tánc nem volt rossz.
Legrosszabb rész: A nagyon drámai rész. Nemtom, ez hogy került ebbe a filmbe.
Kedvenc idézet: "Ki mondta, hogy jó vagy?"


Amennyiben még nem lett eleged a táncos-szerelmes filmekből, amik a HSM óta megállíthatatlanul ömlenek Hollywood gyártószalagjáról, akkor bátran ajánlom. Ha pedig már régen meguntad ezeket, keress valami mást, amivel eltölthetsz 1,5 órát!




Ennyi lett volna, két hét múlva jövök.
Addig is legyetek jók.
Pá,
én














2016. március 27., vasárnap

Húsvét

Nagyon boldog, békés, stb. húsvétot minden kedves olvasómnak!
Szeretném, ha tudnátok, hogy nagyon szégyellem magam a többhetes kihagyásokért....
Köszönöm mindenkinek, aki nem adta fel és vissza vár! <3 *szeretés van*
Kedden szerintem tudok ide is írni, holnap Amanda . (ez a reklám helye :D )
Puszilkodó nyulakkal teli boldog ünneplést, miegymást.
Locsolókkal óvatosan, mert a víz még hideg! ;)

2016. március 20., vasárnap

Watch it: Marley and Me (Marley és én)

Sziasztok!
Ismét sikerült 3 hét üresjáratot összehoznom. Nem tudom, mi van. Tényleg. :(
Sajnálom, bár tudom, hogy ez ilyen gyakorisággal már szánalmasan hangzik.




Ma megnéztem ezt a filmet és nagyon meghatott. Nem sírtam, de lehet, hogy csak azért, mert nem akartam összevizezni a szemüvegem. Elég érzelmes film, de nagyon szép története van.

- A sztori:

John és Jenny Grogan az újságíró házaspár végtelenül boldogok. Fiatalok, szerelmesek, úgy érzik, övék a világ. Jenny azonban lassanként gyereket szeretne, míg John egyáltalán nem örül az ötletnek. A bizonytalan férfi azt a tanácsot kapja a munkahelyi haverjától, hogy vegyenek egy kutyát, mivel az majdnem olyan, mint egy gyerek, csak könnyebben kezelhető. Így kerül hozzájuk Marley, a labradorkölyök. Nem is sejtik azonban, hogy a tündéri kiskutyus a világ legkezelhetetlenebb és nevelhetetlenebb kutyusa, aki felforgatja (és egyben bearanyozza) az életüket.






Főszereplők:
- John Grogan:
 
Újságíró, ám annak ellenére, hogy ehhez a szakmához meglehetősen biztos önértékelés és önkép kell, John nagyon önbizalom hiányos. Fél szembenézni a kihívásokkal, Marley-t is emiatt vállalta be. Amúgy kedves pasas lenne, de nekem valahogy egy kicsit fura volt ezzel a 'úristen, mi lesz, inkább nem csinálok semmit' mentalitásával.
Az idegesített benne még, hogy sose bírt nyugton ülni a fenekén. Mindig az kellett, ami éppen nem volt. Ha más állást kapott, akkor hiányolta a régit, pedig eddig azt csak szidta. Nem bírta megélni a pillanatot, mindig máshol, máshogy akart lenni. Tudom, hogy vannak ilyen emberek, de engem egyszerűen megdöbbentett és elszomorított egyszerre. Hogy lehet így élni?
John

Sokkal inkább Jenny volt a vezéregyéniség, ő döntött a főbb dolgokról, ennek ellenére nem mondanám John-t papucsnak, inkább csak visszahúzódó és nem szeret konfrontálódni a környezetével.
Kezdetben nyűgként tekint Marley-ra, de hamar megszereti, annak ellenére, hogy a kutya újra és újra próbára teszi a türelmüket.


- Jenny:

Szintén újságíró, csak sokkal profibban kezeli az egészet, mint John. Kedves, magabiztos és okos nő, aki tudja, mit akar. Nagyon szeretne gyereket is, de John szemmel láthatóan nem áll készen erre. Imádja Marley-t is, de mikor összecsapnak a feje fölött a teendők, hirtelen nagyon meg akar szabadulni a csupa nyűg kutyától. Szerencsére ő sem gondolja komolyan.
Jenny és Marley

Sokkal jobb ügyintéző John-nál, ám ennek ellenére hagyja, hogy a férje intézze az ügyeket, ő csak a véleményét mondja el róla és a háttérből 'irányít'.


- Marley:

Tüneményes kutyusnak tűnik, azonban valójában egy kezelhetetlen, de imádnivaló állat. Imád mindent megrágni, megenni. Fél a mennydörgéstől.
Marley kölyökként


- Sebastian:

John haverja, szintén újságíró. Folyton drogügyekről ír. Ő tanácsolja, hogy vegyenek kutyát, szóval tulajdonképpen miatta van az egész. Nekem végig az volt az érzésem, hogy lenézi John-t az egész élete miatt, de lehet, hogy csak én magyarázom bele.



All about it:

Családi filmnek tökéletes. Ha volt valaha kutyád vagy valami hasonlóan balhés állatod, tökéletesen visszaadja azt az időt. Egy kutya életét követhetjük végig a filmen, meglehetősen valósan ábrázolva a nehézségeket, buktatókat... Vígjáték, de van mondanivalója és szerintem több értelme van megnézni egy ilyet, mint egy 28. csöpögős lávsztorit.
Kedvenc szereplő: Így konkrétan nem volt. De Marley nagyon cuki.
Nem igazán kedvelt karakter: John nem szerettette meg magát velem, olyan töketlen volt kicsit. Az pedig nem mindig előnyös. :D (ezt most jól megmondtam)
Kedvenc rész: Marley kölyökkora, illetve mikor Philadelphia-ba költöznek és ott élnek. Az olyan szép és olyan boldogok, hogy egyszerűen jó nézni. Ilyen nekem is KELL.
Legrosszabb rész: Mikor haragban vannak Marley miatt.
Kedvenc idézet: "A probléma arra való, hogy megoldjuk." Nagy életigazság. Jenny és John veszekedtek, ordítottak egymással, de kitartottak egymás mellett, ami nagyon becsülendő és követendő példa. Mindenkinek vannak problémái, de ezek miatt nem érdemes feláldozni a jó pillanatokat. Ilyen házasságot szeretnék én is. (ennyi veszekedés nem feltétlen kell bele, pusztán az alapgondolat tetszik)



Nagyon szép film a kutya-gazdi kapcsolatról, bőven lehet belőle mit tanulni, érdemes megnézni. :)



Ennyi lett volna, majd jövök VALAMIKOR.