Minden bejegyzés elejére

Minden bejegyzéscím elé képzeljétek ezt: You must...

2015. január 1., csütörtök

Újévi fogadalmaim

Sziasztok!
Először is, szeretnék mindenkinek nagyon-nagyon boldog, sikeres újévet kívánni! Welcome in 2015!






Milyen volt a szilveszteretek? Egyáltalán fent maradtatok vagy elmentetek aludni? :) (én tavaly kilenckor lefeküdtem, mert meguntam a napot :D )

Nos hát. Tavaly sikerült 40 posztot összehozni, amire azért vagyok büszke, mert júniusban indult a blog, vagyis ez a 40, ez nem egy év alatt negyven, hanem félév alatt. Azért úgy kicsit más, nem? :)
Idén is igyekszem hasonló szaporasággal gyártani a bejegyzéseket. Persze, ez nem csak tőlem függ, ugye ott van a suli, és egyéb elfoglaltságaim. Ezért szeretnék tőletek türelmet kérni, hogyha késik a poszt. :)

Nem tudom, hogy szoktatok-e újévi fogadalmakat tenni (én nagyon nem, de nem baj) . Ha tesztek, akkor megosztjátok velem? Persze, csak ha akarjátok, és nem titkos.
Idén én is teszek fogadalmakat, majd meglátjuk, mi sikerül belőle! :)
Én ezt a listát írtam:

Mit fogadok meg?
 

1, Rendszeresen blogolok

Bár valószínű, hogy nem lesz belőlem író, azért szeretem ezt csinálni, úgyhogy jó volna rendszeresen írni.

2, Jobban megnyílok

Annak ellenére, hogy itt, a neten elég nagy szám van, és 2 blogot is írok, valójában nem vagyok egy nagyon társaság középpontja-típusú lány. Jó, persze, ha a barátaimmal vagyok, akkor vagyok igazán önmagam, és viccelődöm, sokat beszélek, stb. De ha az osztályban vagyok... van, hogy néha egyszerűen nem merek megszólalni. Idén azért jobb a helyzet, tavaly még ennyit se beszéltem, de  még bőven fejlesztésre szorulok.

3, Ha kijutok egy verseny döntőjére, készülök rá

Tavaly 2 versenynek is benne voltam az országos döntőjében, és egyikre se készültem. (Jöhet a lapát és a föld...) Úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz.
Utólag visszagondolva, ha már bekerültem, ne azon múljon a végeredmény, hogy nem készülök rá! Nem is értem, hogy gondoltam... ilyen többet nem fordul elő.

4, Rendszeresen járok a különóráimra

Értsd: színjátszóra és templomba. (Jó, a templom nem igazán különóra...)
A színjátszót ebben a tanévben kezdtem, nagyon tetszik, de ha rossz napom van, simán kihagyom. Az pedig a tanárnak annyira nem tetszik. Meg mondjuk jobb, ha ott vagyok. Ha nem vagyok ott, lemaradok valami fontosról, vagy éppen nem kapok szerepet a darabban, amire készülünk. A plusz 2 óra szabadidő nem ér ennyit.

5, Küzdök azért, hogy színész lehessek

Nem tudom, mondtam-e már, de én színész szeretnék lenni. Ennek mindössze 3 akadálya van: olyan gátlásos vagyok ismeretlen emberek előtt, mint egy kislány, nem tudok énekelni, és a mozgáskultúrám is elég egyedi, hogy finoman fogalmazzak.
Ezeket mind lehet fejleszteni, meg eltüntetni, úgyhogy innentől csak rajtam múlik!

6, "Megtartom" a barátomat

Oké, ez nem feltétlen fogadalom, ez inkább olyan 'szeretném' kategória. Mert ez nem csak rajtam múlik. De jó lenne. Nagyon.



Hm... több nem jut az eszembe. Akkor ennyi. Év végén majd beszámolok róla, hogyan sikerült. :)
Addig is pihenjetek sokat (ebben a maradék 4 napban), BÚÉK és még jövök itt is!!! ;)


























2014. december 30., kedd

Watch it: The Bounty Hunter ( Exférj újratöltve)

Sziasztok!
Elsőként: Lia rengeteg anyagom van Londonhoz!!! :) Talán túl sok is. Most jutott csak eszembe, hogy elfelejtettem megkérdezni, hogy pontosan mire vagy kíváncsi Londonnal kapcsolatban? Ezt írd meg kérlek, és akkor megírom a posztot.
Másodszor: Azért hoztam most ezt a filmet, mert nemrég láttam, és addig szeretnék írni róla, amíg friss az élmény.
Kezdem is.


- A sztori:
 
Milo Boyd fejvadászként dolgozik. Egyik nap azt a megbízást kapja, hogy kapja el Nicole Hurley-t , aki egy igazi sztárújságíró. Nem mellesleg az exfelesége. A férfi örül a feladatnak, és azt gondolja, hogy semmi perc alatt teljesíti. Igen ám, de nem számolt azzal, hogy a volt felesége éppen egy rejtélyes haláleset után nyomoz, és a munkájától elég nehéz eltéríteni. Nicole számtalanszor elszökik előle, próbálja megvesztegetni... közben az életük is veszélybe kerül.







- Főszereplők:

- Milo Boyd:

Régebben rendőrként dolgozott, azonban kirúgták, így most fejvadászként keresi a kenyerét. (De költőien fogalmazok... :D ) Nagyon élvezi, hogy bosszút állhat a volt feleségén, mivel szerinte a nő kibírhatatlan volt, hisztis és munkamániás.
Először mindenáron beakarta vinni Nicole-t a sittre, de ahogy egyre több időt töltenek együtt, ráébred, hogy annyira mégsem kibírhatatlan, és a házasságuk elszúrásában ő is hibás volt.
Milo
Nagyon kemény srácnak mutatja magát, de neki is van gyengéd oldala. pl. megérti, hogy Nicole-ban milyen érzések játszódnak le éppen
Okos, ravasz, és azt is zseniálisan kezeli, hogy az adósságai miatt a nyomában vannak. :)


- Nicole:

Sikeres újságíró, aki mindig első kézből értesül a friss ügyekről, mert van egy titkos besúgója, Jimmy. Jimmy bajba kerül, ezért Nicole elhatározza, hogy megmenti.
Nagyon megijed, mikor Milo felbukkan, hiszen az életének ezt a szakaszát már lezárta, legalábbis látszólag. Belül még mindig fáj neki, és nagyon sokáig siratta a férfit.
Nicole
 Ő is nagyon okos, sokszor túljár a volt férje eszén, és kiszabadul a bilincsből. Csak éppen mivel, annyira ismerik egymást, mint a tenyerüket, mindig elkapják.



- Mellékszereplők:

- Jimmy:

Nicole titkos besúgója, aki azonban most bajba kerül. Elrabolják, és akaratán kívül elvezeti a rosszfiúkat Nicole-hoz, így Nicole élete veszélybe kerül...

- Stewart:

Nicole munkatársa és kollégája. Fülig szerelmes Nicole-ba, akivel egyszer egy bulin csókolózott, de semmi több. Azt hiszi, hogy a nő is viszonozza az érzéseit.



- Összességében:

Mivel a Kellékfeleség nagyon tetszett, úgy gondoltam, hogy ezt is imádni fogom, mert ugye Jennifer Aniston játszik benne, és akkor biztosan nevetős film. Hát... nem éppen. Persze, vannak benne poénok, de sokkal több benne az akció, mint amire számítottam.
Ez a film annyira nem nyerte el a tetszésemet, de nem volt rossz sem.
Kedvenc szereplő: Stewart, mert teljesen hülye.
Legellenszenvesebb karakter: Annak ellenére, hogy a film nem lett a kedvencem, nem volt ilyen szereplő. Mindenki hiteles volt, és a "helyén" volt.
Legjobb rész: Mikor Milo először elkapja Nicole-t.
Legrosszabb rész: Nem akarok spoiler-ezni, úgyhogy.... hm.... amikor a kaszinóban vannak. (Elég semmitmondó? :D )
Kedvenc idézet:  "Házasok voltunk, ezért tudom, hogy mikor sírsz igazából. Úgyhogy most hagyd abba a hisztit!" Nagyon nagy. :D


Én személy szerint nem nézném meg még egyszer, (jó, lehet, hogy egyszer még igen... :) ) de ajánlom mindenkinek, aki szereti a romantikus, de nem nyálas és vicces sztorikat. Meg az akciót.




Lia, várom a válaszodat, és akkor jön London!!!!
Egyébként, addig is mindenkinek jó készülődést holnapra!!!!! :)


















2014. december 26., péntek

Christmas

Naaaaa.... akkor. Ígértem karácsonyi posztot. (Meg sok minden mást is... khm... London.)
Nincs túl sok mondanivalóm, a lényeg csak annyi, hogy nagyon boldog karácsonyt minden olvasónak!!! :)






Gondoltam rá, hogy írok listát karácsonyi filmekről meg zenékről, de mivel filmeket nem nagyon ismerek ilyen témában, maximum a zenés felét tudom megvalósítani.
(Jó, ez nem teljesen igaz, pl. láttam a Reszkessetek betörők!-et... de mást semmit. Ha ismertek karácsonyos filmet szóljatok. Mivel ugye van egy öcsém, most nagyon mennek a karácsonyi rajzfilmek nálunk, de azzal nem hiszem, hogy sokra megyünk... :) )

Karácsonyi zenék, amiket érdemes meghallgatni:


- Santa Claus is coming to town:

Hiába ősrégi, és gyerekdal, szerintem aranyos .

- Joy to the World:

Nekem az egyik kedvencem. Ez az az Örvendj világ című dal, csak angolul .

- Do they know it's Christmas-time? :

Gyönyörű és nagyon elgondolkodtató. Az afrikai gyerekekről szól, akik éheznek, vagy egy járvánnyal küzdenek, míg mi vígan karácsonyozunk. Szerintem nagyon kemény ebbe belegondolni...
Nem kezdek el papolni, hogy így-úgy kell csinálni, csak annyit, hogy hallgasd meg és gondolkodj el egy kicsit...

- Mariah Carey: All I want for Christmas is you:

Nem tudtam kihagyni. :) Sokan nem szeretik, de szerintem jó, és Mariah-nak nagyon szép hangja van, úgyhogy ha másért nem, akkor legalább ezért ...
(Még a számítógépem háttere is ilyen....)
Most éppen ez a hátterem... szerintem aranyos. (Szerintem kb. minden aranyos, úgyhogy ennek nem volt információ-tartalma...) :D







Igazából így ennyit gondoltam karácsonyra. (Ha úgy vesszük, nem is késtem el ezzel a poszttal, mert karácsony 2. napja van... :D )
Nagyon boldog karácsonyt mindenkinek, még jövök!!!! :) *szeret mindenkit *












2014. december 23., kedd

NOT Watch it: (Rém) Álom.net

Sziasztok!
Először is: Szünet vaaaaaaaaaan!!! :) Bocs, de kicsit felpörögtem, ami nem véletlen, hiszen 8:23-kor keltem fel.
Másodszor: Lia ezermillió őszinte bocsánatkérés, hogy megint nem Londont hoztam. A következő tényleg az lesz. Csak láttam ezt a filmet, és olyan szinten elborzasztó volt, hogy úgy éreztem, hogy figyelmeztetni kell az emberiséget erre a rémségre....
Ne haragudj! <3
Harmadszor: nem viccelek, ez a film tényleg egy undormány....

A sztori:
 
Regina a suli királynője. Népszerű, a pomponcsapat kapitánya, és a kosárcsapat legmenőbb tagja, Dávid a pasija. Azonban az élete darabokra hullik, mikor az igazgatónő egy titokzatos e-mailre hivatkozva eltanácsolja őt. Reginának a Virág Gimnáziumban (nem vicc, ez a suli neve...) kell folytatnia a tanulmányait, amivel mindössze annyi a gond, hogy a régi sulija ősellensége. Ráadásul a Virág Gimiben nem igazán kedvelik a rózsaszín Barbie-lányokat....

Főszereplők:

- Feld Regina:

A mi kis főhősnőnk, aki Barbie-t megszégyenítő módon viselkedik. Persze, csak az elején, hiszen nincs tinifilm a nagy felismerés nélkül: "Mindenki több annál, mint aminek látszik."
Regina kibírhatatlanul hisztis, azt hiszi, hogy körülötte forog a világ. Lásd a blogja, amiben élete minden-egyes nyomorult és uncsi pillanatáról beszámol. Ráadásul olyan nyelvezettel, amitől komolyan mondom, forog a gyomrom. Hogy lehet úgy beszélni, hogy szupcsi, cupp-cupp és ehhez hasonló "cukcsaságok" ?? ???
Regina
Az öltözködéséről nem is beszélve. Úgy néz ki, mint egy elfuserált Playboy-nyuszi. :P

- Lívia:

A Virág Gimi diákelnöke, akivel természetesen Regi nagyon csúnyán összebalhézik, mert ő akar lenni a főnök. Csak ez nem mindenkinek tetszik, és mivel ez olyan szörnyű Regina érzékeny kis hisztis lelkének, időről időre egymásnak ugranak.
Lívia nagyon komoly lány, lenézi Regit, szóval sokkal szimpatikusabb, mint a főszereplő. :) Nem mellesleg jóval szebb és természetesebb is, mint Regi.
Lívia
Persze, hiszen ettől tinifilm a tinifilm, a végére kibékülnek és öribarik lesznek. Ja, bocs, a filmben MLB-nek mondják (Mindörökké Legjobb Barát)... nem tudom, ezeket ki találta ki, de vagy nem volt józan vagy tényleg ennyire gáz ízlése van... vaaaagy nem tud semmit a tinikről, mert kevés olyan embert ismerek, aki így beszélne...

- Márk:

Regi szomszédja, aki egy zenekarban dobol. Ő testesíti meg a helyes srácot a filmben, akivel persze Regi a végén összejön, és otthagyja a balhés Dávidot. Mert ha új suli van, akkor legyen egy új pasi is. Mert beszélni nem lehet egymással... agyrém.
Márk

Ja, mellesleg a sráccal a film utolsó 7 percéig nem bírják egymást, mert Márk haragszik a csajra, de ez nem akadály ahhoz, hogy 7 perccel a vége előtt, (mikor a rendezők észbe kaptak, hogy 'hoppá, még nem jöttek össze!") gyorsan egymás nyakába boruljanak...

- Mellékszereplők:
 - Dávid:

Regi volt pasija. Menő, nagyképű, és nagyon csak AZT akarja. Mikor Regi viszont nem akarja AZT, kidobja. Nagyon meghitt, bensőséges és mély kapcsolatuk lehetett, ha ezért szétmentek. *tapsol*


- Összességében:

Nos hát.... az amerikai tinifilmek magyar koppintása nem igazán sikerült jól. Iszonyatosan nagy katyvasz a sztori, kidolgozatlanok a karakterek, és rengeteg benne a lényegtelen elem.
Oké, csak sorjában:
1, a tinifilm azért tinifilm, mert TINIK játszanak benne. Gondolom, itthon is van olyan tini, aki képes megtanulni ezt a borzasztó nehéz szöveget, és eljátszani ezt a szerepet. Ha találtak volna egyet, akkor Regina nem úgy nézett volna ki, mint aki elmúlt 28 éves, és kb. tízszer bukott meg. De csak egy ötlet volt.
2, Esetleg, megnézhettek volna tiniket, hogy hogyan viselkednek, beszélnek... olyannyira életidegen ez a film, hogy csak na... mellesleg, csak én nem hallottam még híres magyar pomponlányokról????? :D
3, Követhető és életszerű sztori. Vagy annak tűnő. Ugye, nem olyan nagy kérés?? :)
Ja, és tervezik a folytatást... *no comment*
Kedvenc szereplő: Esetleg Lívia, de mivel a végén ő is meghülyült, hagyjuk.
Legellenszenvesebb karakter: Kis hazánk saját Barbie-ja, a szuper híres pomponlány... Regina!!
Legjobb rész: A vége.... mármint, amikor kikapcsolhattam a TV-t.
Legrosszabb rész: Úgy az egész film, de különösen, mikor táncoltak...
Kedvenc idézet: " Te.. nekem... nem parancsolgatsz. Te zsarnok, súlylökő diktátor!!" Azt hiszem, ez a pár szó jól jellemzi az egész filmet. :D Regina így beszél. Életszerű, nemde bár? :D

Figyelem! Ez a film spontán agyelhalást idézhet elő. Ha a nézése közben fejfájást vagy bármi furcsát tapasztalsz (ide értve azt is, hogy élvezed), azonnal kapcsold ki, mert éppen pusztulnak az agysejtjeid!!!!
 

Ehhez nincs több hozzáfűzni valóm, csak annyi, hogy ne nézd meg!!!
Igyekszem jönni, szeretnék karácsonyos posztot, csak mikoooorrr???
Na, majd kiderül, addig is óvatosan a pomponlányokkal, hiszen annyi rohangál a környéken... :D









2014. november 28., péntek

Watch it: Big Daddy (Apafej)

Sziasztok!
Visszatértem, frissen (?) , megírt dolgozatokkal a hátam mögött. (Az egyiket már meg is kaptam. Csillogós tollal lett kijavítva. Férfi tanárom van, úgyhogy... TEJÓÉG! CSILLOGÓS TOLL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D oké, abbahagytam.)
Itt a film, amit ígértem. Mivel nem szeretném tovább várakoztatni Liát,(a végén még bedühödik, idejön, és bánt... :) ), ezért előreveszem Londont. :) Úgyhogy, következőnek, Londonra felkészülni.
Addig is, lássuk a filmet.


- A sztori:

Sonny képtelen felnőni. Mikor ezt a barátnője is szóváteszi és lelép, Sonny kicsit összeomlik. Hirtelen egy gyereket talál a küszöbön, aki egy levelet ad át neki, amiben az áll, hogy állítólag Sonny haverjának, Kevin-nek a fia. Kevin tagadja, meg amúgy is éppen Kínába utazik, úgyhogy megkéri Sonny-t, hogy amíg utánanéz a dolognak, hadd legyen nála a kölyök. Sonny beleegyezik, de hamar rájön, hogy gyereket nevelni nem egyszerű...
Főszereplők:

- Sonny Koufax:

Megbízhatatlan, gyerekes pasas. Hamar ideges lesz, ennek ellenére a gyereket szabad szellemben 'neveli'. (Már ha ezt annak lehet nevezni.) Mikor már egy ideje együtt vannak, megszereti a kis srácot, és felmerül benne, hogy kellene egy saját. Vagy meg kellene tartani ezt. De ehhez kéne egy barátnő!
Volt pár nagyon aranyos 'fogása'. pl. a napszemüveg, amit ha a gyerek feltesz, láthatatlan lesz, és így nem fognak hozzászólni ijesztő emberek
Ez annyira édes volt tőle. Valamennyi érzéke mégis van a gyerekekhez.

Sonny és Julian


Az egyik kedvencem a barátja volt, a kajakihordó. Neki volt a legjobb karaktere.


- Julian:

Az 5 éves kisfiú, akit Sonny befogad. Nem tudja, hogy ki az apja, hogy Sonny az apja-e vagy miért kellett idejönnie. Jó, a mamája elküldte az apjához, de ennyi. Miért lesz neki jobb itt?
Mivel van egy 3, 5 éves öcsém, eléggé ismerem már ezt a korosztályt. :D Vicces volt látni, hogy amit a tesóm naponta megcsinál ('pisilnem kell, menjünk ide, TV-t nézni akarok') mennyire kiborít valakit, aki nincs hozzászokva. (Jó, persze, engem is simán kiborít, ha olyan napom van.)
Azért, a helyzetet továbbgondolva, Julian messze a legérettebb karakter a sztoriban. Elmegy egy idegen pasashoz, aki talán az apja, akiről  nem tud semmit, de ő nem hisztizik, hanem végigcsinálja. Ha Sonny valamit nem tud, segít neki, elmagyarázza, hogy hogyan szokta.
Julian

Julian-t a kicsi Dylan és Cole Sprouse játssza (egyszerre...) és nagyon-nagyon fura őket ekkorának látni. Ugye, ők a Zack és Cody életé-ben tűntek fel a Disney Channel-en, én onnan ismerem őket. (Régebben néztem Disney Channel-t a nagyobbik öcsémmel, meg az unokatesómmal, mikor kisebbek voltunk. Istenem, de rég volt. :D )


- Összességében:

Ez egy olyan film, amit családdal lehet szerintem a legjobban élvezni. Mellettem ott ült Apa, mikor néztem, és elejtett pár igen megható megjegyzést...
Vicces, nagyon jót lehet rajta röhögni.
Kedvenc szereplő: Julian, egyértelműen. Annyira felnőttes, hogy áhhhh.... szeretnék ilyen lenni.
Legellenszenvesebb szereplő: Sonny annyira nem nyert meg.
Legjobb rész: Mikor Julian megérkezik.
Legrosszabb rész: Mikor a gyámhatóságon vannak.
Kedvenc idézet: Nagyon gáz, de egy se jut eszembe.... *elpirul*



Jó rövid lett. Akkor jövök Londonnal, úgyhogy Lia : Keep Calm! :D
(Mellesleg. Néztétek már a blogot angolul? Nagyon vicces, úgyhogy ajánlom. Én szórakoztam vele vagy 10-15 percet, és nagyon gáz, ahogy fordít...)
Szép hétvégét!
Holnap nem biztos, hogy tudok jönni (amúgy ezért írtam most) , mert vendégség lesz. Szüleim buliznak... :D
Na pá...














2014. november 15., szombat

Watch it: Charlie's Angels & Charlie's Angels 2 (Charlie angyalai)

Sziasztok!
Túl vagyunk 2 újabb sulis héten. :) Sűrű hétvégém volt/van, mert anyukámnak ma van a szülinapja, plusz töri és matek Tz-vel is kínozni fognak a héten imádott tanáraim. (Legalább nem egy napon lesznek....) Annak ellenére, hogy most jegyzeteltem 1,5 órát a törihez, egész értékelhető állapotban vagyok, úgyhogy írtam nektek. Megint egy filmet hoztam. :)
Remélem tetszeni fog.



- Charlie's Angels (Charlie angyalai):

- A sztori:

Natalie, Alex és Dylan 3 gyönyörű lány. Senki sem sejti, hogy titokban egy Charlie nevű fickónak dolgoznak, mint 'titkos ügynökök'/kémek. Még a családjukat sem avatták be.
A 3 lány megállíthatatlan együtt.
Ezúttal egy Eric Knox nevű férfi kéri a segítségüket, aki egy hatalmas cég feje. Ellopták az egyik új fejlesztésű programjukat. A 3 lány rááll az ügyre, de hamar kiderül, hogy ez korántsem olyan egyszerű. Fogalmuk sincs, hogy valójában kit keresnek, ráadásul az illető mindig egy lépéssel előttük jár.
Az angyalok
- Szereplők:
Főszereplők:
- Natalie Cook:
  
A szőke angyal, aki a legártatlanabb a 3 lány közül. Mindig ő kapja az 'elterelő hadműveletet', hiszen nagyon jó színész, könnyen kapcsolatot teremt bárkivel, és ő igazán nem néz ki úgy, mint aki simán elver egy nagydarab férfit.
Natalie imád táncolni és tornázni, régebben táncos akart lenni. Ezzel mindössze annyi a baj, hogy abszolút nem tud táncolni. :D
A film közben talál magának egy helyes srácot. :) Persze, a fiú sem tudja, hogy új kedvese miért tűnik el folyton azzal a felkiáltással, hogy 'Charlie!' .
Natalie
Natalie szerepében Cameron Diaz-t láthatjuk. Cameron Diaz-nak isteni filmjei vannak, hiszen fantasztikus a humora. :)


- Alex Munday:

A főzni nem tudó Alex filmsztár kedvesével él együtt, aki természetesen mit sem sejt a barátnője valódi énjéről.
Alex a leglelkiismeretesebb a 3 lány közül, mindig ő segít a bajbajutottaknak, és ő az, akivel lehet lelkizni is.
Hihetetlenül okos.
Alex
Alex-et Lucy Liu játssza, akiről mindenki ódákat zeng. (Amúgy senkit ne tévesszen meg a kép. Ennél sokkal szebb.)


- Dylan Santos:

Dylan a legvadabb a 3 lány közül, egyben ő a legszegényebb is. Saját ruhái sincsenek, a cipőjét Alex-től kapta. :/
Nincsen családja, így nem nagyon kell titkolnia a munkáját, hiszen nincsen ki elől titkolnia.
Általában őt küldik megfigyelésre, vagy ő van a háttérben, mert nagyon könnyen ideges lesz, és elárulja magát. Vagy meglát egy helyes fiút, és akkor oda a figyelme.
Dylan
Ő a légbevállalósabb, nem lehet olyat mondani, amit ne próbálna ki.
Nekem Dylan a kedvencem a lányok közül, nem tudom, miért, csak egyszerűen ő a szimpi. :)
Drew Barrymore nagyon megérdemelte ezt a szerepet, annak ellenére, hogy korábban nem tudtam elképzelni, hogy ő ilyen filmben is játszhat. (Én ezelőtt az 50 első randi-t láttam tőle, és abban abszolút nem ilyen a karaktere.)

- John Bosley:
 
Charlie 1. számú helyettese, a lányok legnagyobb segítsége.

- Charlie:

A lányok főnöke, akit azonban sose láttak. Charlie mindig egy hangszórón keresztül beszél a lányokkal. Számos ellensége van, akiktől az angyaloknak kell megvédeniük.

Charlie's Angels 2: Full Throttle (Charlie angyalai 2: Teljes gázzal):
 
A sztori:

A 3 lány visszatér, hogy ismét jól seggbe rúgja a rosszfiúkat. :) Mert rosszfiúk persze vannak. Mindig.
Ezúttal a kormánnyal fognak össze, hogy előkerítsék a nemzeti tanúvédelmi program titkos gyűrűit, amiken a tanúk titkos névsora olvasható. A 3 lány mindent felforgat, és az óra is ketyeg. Egyre több ártatlan tanút gyilkolnak meg. Ráadásul Dylan élete is veszélybe kerül...

Új szereplők:
- Madison Lee:
 
Exangyal, valaha ő is Charlie-nak dolgozott. Azonban elege lett, és kilépett.
A lányok nagyon csodálják őt, hiszen ő az egyik legjobb a szakmában.
Madison

Azonban, (az elején elfelejtettem hozzátenni) Madison nem pusztán exangyal. Ő a GONOSZ exangyal, aki nem hisz a csapatmunkában....




A 2 filmről:

Sokat hallottam róluk, ezért, amikor adták, megnéztem őket. Az 1. rész iszonyatosan, borzasztóan és fergetegesen jó volt. Nagyon tetszett! De komolyan. Rég néztem filmet ennyire koncentráltan.
A 2. rész szerintem sokkal gyengébb, mint az előző, de az sem rossz.
Mindkettő eleje egy kicsit uncsi, és az első 10 percben nem lehet eldönteni, hogy ez most az a film vagy nem? Ha azt kibírod, utána Hawaii van. Azaz, jó film. :)
Kedvenc szereplő: Dylan.
Legellenszenvesebb karakter: Bosley valamiért nem lett a kedvencem. Olyan semmilyen volt.
Legjobb rész: Az 1. film vége. Ott a zene is nagyon jó. 'Angel, come to me from heaven...'
Legrosszabb rész: Mindkettő eleje. Uncsi.
Kedvenc idézet: " Az angyal olyan, mint a gyémánt. Nem lehet csinálni, csak találni. És nincs két egyforma a világon."

Az fogott meg benne (persze, képletesen, nem nyúlt ki semmi a TV-ből, ha megtörtént volna, akkor nem itt írnék, hanem sikítva futkosnék ide-oda :D )  , hogy ez a film abszolút arról szól, hogy a lányok mennyire erősek. Szó szerint és átvitt értelemben is. Oké, elég feminista cucc, de nekem tetszik. Meg persze, a barátság fontosságát is hangsúlyozza, hiszen nem egyedül csinálják.





Nos hát. Így, este 20: 55-kor abbahagynám, ha nem haragusztok meg. (Hülye Blogger, van ilyen szó!!! Erre aláhúzza pirossal, hogy nincs...)
Majd jövök még valamikor. Addig is. Annyit rizsázok én itt állandóan magamról meg úgy a világról, hogy... szeretnélek megismerni titeket. Végül is, nektek írok, ti olvastok, stb. Írjatok magatokról valamit! Bármit. Felőlem azt is megírhatjátok, hogy hány centi hosszú a hajatok, érdekelni fog. (Aki kíváncsi rá, az enyém 84 cm... :D )
Meg persze a neveteket. Úgy, hogy Névtelen címszó alatt kommenteltek, kicsit személytelen lesz az egész. Legalább egy keresztnevet. Kérlek! :)
Még találkozunk, addig is pápá!
Mindenki menjen aludni. Én is megyek. :)
Helló!



















2014. november 1., szombat

Watch it: Legally Blonde (Dr. Szöszi & Dr. Szöszi 2. )

Sziasztok!
A suli kitörése előtt még mindenképpen szerettem volna írni. Úgy látom, sikerült.
Ezúttal egy olyan filmet hoztam, amit nem ti javasoltatok, de ettől függetlenül szerintem nagyon jó. Remélem, tetszik majd a bejegyzés!



Először kb. 6 évesen láttam a 2. rész közepét. Totál hülyeségnek tartottam, hogy egy rózsaszínbe öltözött csaj osztja az észt, miközben közlik vele, hogy a kutyája meleg. :P Viszont! A szüleim azt mondták, hogy ez egy jó film, úgyhogy most megnéztem. Tényleg nem rossz....

- A sztori:

Elle Woods csinos, szőke csaj, aki ráadásul egy helyes pasit is a magáénak tudhat. Mikor azonban lánykérés helyett a pasi közli vele, hogy szakítani akar, nagyon kiborul. Warner politikusnak készül, és szerinte Elle nem elég okos, hogy a barátnője legyen.
Több se kell a szőke lánynak, elhatározza, hogy bejut a Harvard jogi karára. Emberfeletti erővel készül a felvételire, és sikerül bejutnia, amivel alaposan meglep mindenkit. Ezzel azonban a problémái nem oldódnak meg...
A tanári kar lenézi, kidobják az első óráról, ráadásul Warner jegygyűrűje a legkiállhatatlanabb csaj ujján csillog... mit tehet ilyenkor egy csaj, aki eddig a bulizásnak élt?
A film plakátja

- Főszereplők:
- Elle:

Elle egy lánykoliban lakik, és a barátnői mindenben támogatják. Azaz, támogatják, ameddig tudják, hiszen a jogi ügyekhez nem értenek, és Elle motivációját se értik.
Az elején Elle tényleg egy buta libának tűnik, akinek az élete a pasizásról és bulizásról szól. Ahogy halad előre a történet, egyre felelősségteljesebbé válik, és lassan ráébred, hogy mit akar, és mi a fontos, és mi nem.
Állati vicces, hogy mindig rózsaszín cuccban van, még a papír, amire ír, az is rózsaszín! És illatosított! :D
Elle

A kutyusa, Gyilkos a legfontosabb számára. Vele lakik, viszi őt mindenhová.
Tulajdonképpen ez a film is elég sablonsztori, hiszen a lényege tulajdonképpen úgy foglalható össze, hogy a butus szöszi ráébred, hogy igazából mást akar, mint az üres semmittevés, és hipp-hopp okos értelmiségivé válik. :)

- Warner:

Egy tekintélyes család sarja, elég sznob, hiszen azért dobja Szöszit, hogy ne tartsák nevetségesnek, amiért a barátnője nem végzett egyetemet.
Szerintem undorító a viselkedése, hiszen:
1, ha szereti a lányt, akkor nem mindegy, hogy ki mit mond?
2, szakíthatott volna szebben is.
3, találhattak volna közösen megoldást a problémára.
4, legalább közölhette volna Elle-lel az aggodalmait, mielőtt közli vele, hogy bocsi, mehetsz a fenébe.
5, a szakítás után elég hamar találhatott magának barátnőt, hiszen ha ősszel már menyasszonya van, akkor gondolom, elég régóta ismerik egymást és járnak.
Warner és Szöszi a szakítás előtt
Szóval, szerintem egy gusztustalan disznó a pasas. :P

- Emmett:

Végzett ügyvéd, aki segít Szöszinek már az első napon. Kedves, megértő, és hisz a lányban. Hisz benne, hogy nem üresfejű liba. :)
Sokkal, de sokkal szimpatikusabb, mint Warner.
Emmett


- A filmről:

Kedvenc rész: Elle bemutatkozó videója.
Legrosszabb rész: Mikor mindenki utálja a suliban.
Kedvenc szereplő: Hm... nem is tudom... :) Elle.
Legellenszenvesebb karakter: Warner, de a menyasszonya se a kedvencem.
Kedvenc idézet: "Akkor ő az okos Barbie?"


- Legally Blone 2: Red, White&Blonde (Dr. Szöszi 2 ):
- A sztori:
 
A 2. részben visszatér kedvenc szőke ügyvédünk, frissen végzett diplomásként. Éppen az esküvőjére készül, és elhatározza, hogy a nagy napon a kutyája mamájának is jelen kell lennie. Igen ám, de kiderül, hogy a mamát állatkísérletekhez használják egy kozmetikai cégnél. Szöszi azonnal Washington-ba megy, hogy kampányoljon az ilyen állatokért, és megváltoztassa a törvényt az állatkísérletekről...
Azonban a fővárosban sem látják szívesen az okos szőkét, és egy régi ismerőse sem olyan, mint amilyennek látszik...
Gyilkos

- A filmről:

Kedvenc rész: Mikor kiderül, hogy Gyilkos meleg.
Legrosszabb rész: Az árulás.
Kedvenc idézet: "Mi a közös Dr. Szösziben és a Bókbödönben? Mindkettő üres."

- Összességében:

A filmek tulajdonképpen a szőke nős viccek ellen születtek. :)
Vicces, aranyos.
Az 1. rész sokkal jobb volt a másiknál, de gondolom, ez általában így van....



Na, ez most ennyi. Nem tudom, mikor jövök legközelebb, de igyekszem.
Addig is, jó sulikezdést! :)