Minden bejegyzés elejére

Minden bejegyzéscím elé képzeljétek ezt: You must...

2018. január 24., szerda

Read&Watch it: Vampire Diaries (Vámpírnaplók)

Sziasztok!
Tudom, nem éppen "nemsokára" jöttem, de így is jobb, mint a 2 hónapos szünet, nem?
Régóta ígérgetem ezt is, most jött el az ideje.



A Vámpírnaplókkal még 8.ban kerültem kapcsolatba, az osztályunkba ugyanis akkor indult el a 2. nagy vámpírhullám (az első 5-6.ban a Twighlight volt), azonban ez nem mozgatott meg akkora tömegeket, mint az első. Néhányan viszont nagyon is megkedvelték ezt a sorozatot, könyvben és filmben egyaránt.
Annyiban előnyös, ha ezt a sorozatot akarod elkezdeni, hogy már befejeződött, tehát nem kell esetleg féléveket várni a folytatásra, hanem ha úgy tartja kedved, lenyomhatod egyben is. :)

- A sztori:

Történetünk helyszíne egy virginiai kisváros, Mystic Falls, ahol már a nevéből következve is rejtélyes dolgok történnek. A várost az egykori alapítók leszármazottai irányítják, akik pontosan tisztában vannak azzal, hogy a világ tele van természetfeletti lényekkel, akik közül a legtöbb igencsak veszélyes. Itt él a 17 éves Elena Gilbert is, akinek egy szép napon örökre megváltozik az élete azáltal, hogy megismeri Stefan Salvatore-t, aki történetesen vámpír. A kapcsolatukra árnyékot vet a fiú bátyjának felbukkanása, aki régóta tervezgeti a testvérével való leszámolást. Emellett felbukkan az a lány is, aki mindhármuk sorsára végzetes hatással lesz nagyon hosszú ideig: Katherine, a fiúk szintén vámpír szerelme, aki egyben Elena őse is...


Szereplők:
 
- Elena Gilbert:

Átlagos tizenéves lány, balesetben elvesztette a szüleit, így rokonai nevelik, ezt azonban ő csak a sorozat folyamán tudja meg. Nem annyira magányos csodabogár, mint a Twighlight Bella-ja, sok barátja van, akik közül majdnem mindenki belekeveredik a későbbi misztikus eseményekbe.
Elena kedves, okos és nagyon határozott ember, aki nagyon bátor, ugyanis az összes harc során aktívan részt vállalt, nem próbált elmenekülni. Rengeteg szenvedésen megy keresztül, ennek ellenére nem törik meg. Ez a lány egy hős, végigélt pár kalandregénybe illő fordulatot, ehhez képest teljesen ép elmével kecmereg ki a necces helyzetekből.
Elena

A szerelmi életének alakulása jóval bonyolultabb és kicsit logikátlan, hiszen szinte azonnal összejött Stefan-nal, ahogy megismerte. Kicsit elkapkodottnak tűnik, pláne annak fényében, hogy a rossz tesó felbukkanásával alaposan megkérdőjeleződik kettejük viszonya és egy várható szerelmi háromszögbe bonyolódunk.

- Stefan Salvatore:

Többszáz éves vámpír, aki ugyanebben a kisvárosban élte le emberéletét, mint Elena. A 19. században születtek fivérével együtt, és mindketten szerelmesek lettek egy gyönyörű lányba, Katherine-be. Mikor azonban kiderült, hogy a lány vámpír, Stefan megundorodott tőle, ennek ellenére a lánynak sikerült őt átváltoztatnia, így 1864 óta Stefan is vérszívóként tevékenykedik. Kezdetben képtelen volt uralkodni önmagán és rengeteget gyilkolt, azonban idővel megtanulta kezelni a dolgot. Elena szüleinek balesetekor is ott volt, ő mentette meg Elena életét.
Stefan személyisége nagyon ellentmondásos, ugyanis ott van benne az eredeti, lovagias Stefan, de nem tudja teljesen elnyomni a vérmániás vámpír énjét sem, így váltakozó a viselkedése.
Az Elena-val való kapcsolata is tele van hullámvölgyekkel, ami részben a vámpírságának, részben a testvére felbukkanásának és Elena iránta való vonzalmának köszönhető.
Stefan
Annak ellenére, hogy a világ nagyrésze Team Damon, szerintem mindenki megrendült Stefan sorsán, ugyanis nagyon nem ezt érdemelte.

- Damon Salvatore:

Stefan bátyja, szintén Katherine változtatta vámpírrá. Testvérével ellentétben ő önként vállalta ezt a sorsot, ugyanis őt Katherine igazi énje is vonzotta.
Damon a sötét testvér, nem azért, mert hülye, hanem mert tipikus rosszfiú. Arrogáns, bunkó, szarkasztikus, élvezi látni, hogy a másik szenved. Az első évadban ő jelenti a fenyegetést, ugyanis határozott terve, hogy elpusztítsa a várost.
Ahogy halad előre a történet, megismerjük a gyengédebb oldalát is, valamint Elena és közte kialakul egy gyenge lábakon álló románc, ami nem segít a frissen összemelegedett testvéreknek.
Rengeteg mindenen megy keresztül ő is az évadok alatt, de messze nem lesz olyan tragikus sorsa, mint az öccsének.
Damon

Kicsit unalmas volt, hogy ő is a "megjavult rosszfiú" klisére épült, ebből a fajtából rengeteg van és valamilyen érthetetlen oknál fogva a női főszereplő annak ellenére, hogy érzi, hogy bunkó, sőt bántja is a srác, valami ellenállhatatlan vonzalmat érez iránta. Hölgyeim, hülyék maguk? Ki akar egy tuskóval lenni?


- Katherine Pierce/Katerina Petrova:

A 15. században született bolgár lány, akit leányanyasága miatt Angliába száműztek. Itt találkozott két vámpírral, akik átváltoztatták őt. A lány azonban elmenekült tőlük és évszázadokig bujkált. A 19. században találkozott a Salvatore fivérekkel, ahol mindkettejükkel románcba bonyolódott, majd őket is fajtársakká tette.
Katherine Elena egy távoli őse, ami megmagyarázza azt, hogy miért néznek ki ugyanúgy. Ha a rokonság nem lenne elég, ők ketten hasonmások is, ami egy különleges dolgot jelent abban a világban. (Bonyolult elmagyarázni.)
A lány számtalan lénnyel bonyolódik szerelmi kapcsolatba hosszú élete folyamán, így a céljai is sokszor aszerint változnak, hogy éppen kit akar támogatni. Azonban őt is utoléri a végzet, egy olyan módon, amit nem fogok elmondani, mert spoiler.
Katherine, akit szintén Nina Dobrev játszik, így tényleg 100%ban egyeznek.

Jó kérdés, hogy a lány bolgár származása a könyvben is benne van-e (hirtelen nem rémlik) vagy csak azért építették bele, mert Nina Dobrev is bolgár? Most így nem fogok rájönni, de jó kérdés, amin el lehet gondolkodni. :D


- Összefoglalva:

Újabb vámpíros csoda, ami sokkal komplexebb és bonyolultabb képet ad a Twighlight-nál. Az erőszak is több benne, sokkal több a szereplő, mindenki kapcsolatban van mindennel, tehát nehéz követni a szálakat kívülről. Túl sokat újat nem nyújt, mert tulajdonképpen egy misztikus akció-love story, de ha bírod a mágikus dolgokat, akkor nem fogsz csalódni benne. Ha felkeltette a figyelmedet, a magyar rajongói oldalt itt találod. (Online részekkel!)
Kedvenc szereplő: Bonnie, Elena barátnője.
Legellenszenvesebb egyén: Damon, mert nem tetszik a "rosszfiú vagyok, de érted megjavulok bébi" vonal 358. ismétlése.
Kedvenc rész: Katherine végzete. Úgy kell neki.
Legrosszabb rész: Stefan végzete. Nem ezt érdemelte.
Kedvenc idézet: "A jót keresni valakiben sosem elvesztegetett idő." Pontosan. Mindenkiben van valami jó. Kivéve, aki szocipata sorozatgyilkos. De amúgy tényleg mindenkiben.



Ez most ennyi lenne, nem engedtem túl bőre, ugyanis nagyon bonyolult meg sok szereplős, nem akartam beleveszni a részletekbe. Sok minden nem érthető külső magyarázatként, elmesélni az egészet meg nem szeretném. Örülök, ha sikerült kedvet csinálnom hozzá, ha pedig nem vagy oda a vámpírokét, akkor nyugi, mert kedvenc könyvem 2.0. visszatért, úgyhogy nemsokára érkezik a Lélektársak -trilógia újabb három könyvének elemzése, amik végleg elvágják a csodálatos fiúk történetét. :) *fangirling*

Nagyon nagyon nagy hajrá mindenkinek, akik félévzárnak/vizsgáznak/egyszerűen léteznek, de az is fárasztó! :D Jövök még a hónapban remélem, ez igaz Amandára is.
Pusszantás,
by me






2018. január 2., kedd

Az Úr 2018. esztendeje

Sziasztok!
Itt is vagyok az újévi poszttal, igaz, hogy nem igazán akkor, amikor kéne, hanem egy nappal később. Nézzétek el nekem, ma reggel vizsgáztam és nagyon féltem, hogy megbukom, de végül hármas lett, tehát hurrá! (A zseniálisan irodalmi cím is a vizsga utáni fáradtságnak tudható be.)
Megígértem, hogy beszámolok a tavalyi fogadalmaimról, illetve teszek újakat, tehát lássuk is.



Tavaly írtam, hogy a legsiralmasabb év a 2016-os volt, ugyanis fele annyit írtam, mint az indulás félévében. Nos, idén ismét sikerült alulmúlnom magam, ugyanis 2017-ben összesen 11 bejegyzés került fel a blogra, ami annyit jelent, hogy a havi egyet sem voltam képes tartani. :( Shame on me és dishonor on my cows (tessék megnézni a Mulánt, ha nem érted) . Illetve ez a 11 rész is igazából 10, ugyanis volt egy, ami kb. 3 sor sajnálkozást tartalmazott, azt pedig nem minősítem bejegyzésnek, az amolyan "még életben vagyok, ne hívd a mentőket" jelzés.
Na jó. Kedves leszek és elmagyarázom a  "Dishonor on my cows" részt.
Ez volna az idézett rész. Magyarra úgy fordították, hogy "Gyalázat rád, gyalázat a tehenedre..."

Bocsi, tudom, hogy újabban tele vannak a szövegeim angol szavakkal és nincs olyan bekezdés, ami 100%-ban magyarul lenne, de rákaptam az angol dalokra, youtuber-ekre, plusz ugye angol szakra járok. Tehát szakmai ártalom...


Ha már statisztikázunk, akkor elmondom, hogy Amanda 2017-ben 18 alkalommal szerencsétlenkedett, ami szintén a legrosszabb arány, bár az indulás évében is csak öttel volt több rész, mint tavaly.

A számokat tartalmazó rész után (amitől kiráz a hideg, ugyanis május óta nem foglalkoztam matekkal), nézzük a tavalyi év mérlegét. :D (Mérleg a csillagjegyem, azért nevetek. Oké, tudom, pocsék a humorom.)

Nostehátakkor:

2017es fogadalmaim, avagy lássuk be, feleslegesen ígérgetek, úgyse tartok be semmit


Rendszeres blogolás:
 

:D :D :D :D Ja, hogy ez nem vicc. A fenti sorokból kiderül, hogy nem éppen állok vele túl jól. Minden évben visszatérő fogadalom, de szemmel láthatóan 3 éve nem bírok fejlődni. :(

Kitalálni, hogy mit kezdek magammal:

Tekintve, hogy egyetemre járok, ezért valamit ki kellett találjak. :D Mondjuk jelentkezhettem volna random is valahova, de az nem az én stílusom. Jelen pillanatban angol-történelem tanárnak tanulok és terveim szerint el is végzem. A tanároknak nagy felelősségük van abban, hogy hogyan fog gondolkodni a jövő generáció, tehát a világmegváltás vágyamat is kiélhetem vele. Meg szeretem a gyerekeket.
Ha belegondolsz, lehet, hogy majd a te gyerekedet is tanítani fogom. :D

Felnőttként viselkedni:

Próbálkozom, maradjunk ennyiben. Sokkal többször sikerül, mint eddig, de van, amikor nagyon ki tudok akadni és 5 éves hisztis kislányokat megszégyenítő jeleneteket bemutatok. Nem, nem ordítok a földön fetrengve, de sajnos kiskamasz korom óta nagy drámaqueen vagyok és jó párszor túlreagálok dolgokat.
Ügyeim menedzselése viszont tökre jól megy, mióta egyetemre járok, rájöttem, hogy eddig mennyire odafigyelt ránk mindenki. Itt ha nem csinálod meg időre a dolgokat vagy elfelejted, esetleg nem tudod, hogy kell, akkor jobb, ha kitalálod, mert senkit nem érdekelnek a kifogásaid, csak az, hogy megvan-e vagy nincs.
Másik, amire nagyon büszke vagyok és vállon veregetem magam az az, hogy nagyon igyekszem nézeteltéréskor belehelyezkedni a másik szemszögébe, hogy megértsem az illetőt és van, hogy sikerül és ez tök jó érzés.

Megtartani a barátomat:

Mint tavaly írtam, kb. 70 évet szándékozom együtt lenni vele, nos már csak 69 van hátra. :D Hatalmas türelme van a srácnak el kell ismerni. Vagy ennyire lehengerlő vagyok. :D Vagy nem.


Ez volt a tavalyi év mérlege és mint kiderült, hazudtam az alcímben, ugyanis a négyből három sikerült. A cím viszont tök jó drámaian hangzott, tehát marad. Mondtam, hogy szeretek drámázni. :D

Mindezek után, jöjjenek az idei fogadalomszerűségek, amiket igazából csak azért írok, hogy motiváljam magam és írjak egy év múlva is. :D

Rendszeres blogolás

Legyünk optimisták? Legyünk.

Befejezni az Amanda-sztorit

Mint 1,5 éve egy olvasóm rámutatott, Amanda története olyan, mint a SZJG. Kétségtelen, végtelennek tűnhet, de igenis lesz vége, mégpedig egy hónapon belül. Még egy kimaradt jelenet, egy epilógus és egy utószó van hátra, amit nem ígérek, hogy megírok a héten, de januárban mindenképpen befejezem.
Amanda azért indult, hogy eltereljem a figyelmemet az általános iskolai ballagásról és csináljak valamit nyáron, hogy ne őrüljek meg, ennek 4 éve, el kell engednem. (Ez most úgy lenne stílusos, ha ide beszúrnám a Let it go-t...)
Amanda indulása óta sok mindenen ment át, de mivel azóta ballagtam még egyet és a történet nem mehet tovább a végtelenségig és Amandának is fel kell nőnie, le kell zárnom szépen.

Jogsit szerezni és diákmunkát vállalni

A jogsinak most csinálom a gyakorlati részét, tehát emberi számítás szerint meglesz még idén. Dolgozni meg jó lenne, ugyanis el kell kezdeni félretenni, ha nem 55 évesen akarok elköltözni itthonról. Egyetem mellett nem biztos, hogy bírnám, de hát ott a nyár. Valami biztos lesz. Maximum korrepetálok angolt. Vagy törit.

Megtartani a barátomat

Nem hülyültem tavaly. Tényleg el tudom képzelni vele a jövőmet.

Ennyi lenne az idei lista, jövőre érkezik a beszámoló, amelyet remélhetőleg legalább 30 bejegyzés, munkáért kapott fizetés, jogsi és sok-sok boldog pillanat a barátommal előz meg. :)

Ti tesztek fogadalmakat? (Igen, éppen interaktívabbá próbálom tenni az órát, mármint a bejegyzést, és ezzel akarok kommenteket kicsikarni a tisztelt olvasókból.)


Remélem elnézitek, hogy egy napot késtem ezzel a bejegyzéssel. A következő poszt a Vámpírnaplókat fogja tárgyalni, mint azt megígértem.

A vége előtt 3 sorral pedig mindenkinek szeretnék nagyon boldog, kellemes és főleg békés új évet kívánni! Nem vagyok elég költői, hogy mindenféle szépeket kívánjak nektek, de helyette itt egy kép.



Jövök még nemsokára, addig is hajrá a suliban, mert jön a félévzárás!
Bye,
by me








2017. december 7., csütörtök

Watch it: The Princess and the Pauper (A hercegnő és a koldus)

Sziasztok!
Majdnem két hónapja nem volt poszt, amit eléggé sajnálok. Időközben ugyan volt őszi szünet is, de az egészet a szociológia tankönyv olvasásával töltöttem. :( Utolsó előtti hét van az egyetemen, mindjárt vizsgaidőszak, tehát igen húzós lett a dolog.
Ennek ellenére nem szeretném bezárni a blogot, ha ritkán is, de írnék. Állapodjunk meg a 2 hónapos ultimátumban! Ha két hónapig nincs rész, akkor kiírom, hogy szünet vagy zárás vagy akármi. Ez számomra is intő jel, meg egyfajta határidő. Plusz így ti is be tudjátok lőni, hogy meddig érdemes várni.
Mindezek után szeretném mondani, hogy EZ A 100. BEJEGYZÉS, TEHÁT LEHET BONTANI A PEZSGŐT!!! *ünnepel*
A mai bejegyzés témája nem volt a kért elemek között, viszont a 100. bejegyzést valami számomra fontosnak akartam szentelni, ez pedig bármennyire is nyálas, de egy Barbie film.




Ne ijedj meg. Ez a Barbie nem a minden rózsaszín, csillog- villog, csillámpor, ments meg szőke herceg Barbie. Ez a film nélkülözi a varázslatot, vannak benne színek (méghozzá nagyon szépek), a női főszereplők önállóak és nem csorog a nyál végig a filmen. Plusz a dalok is fülbemászóak.
Ezen nyugtató szöveg után, rátérnék a tényleges ajánlóra! :D

A sztori:

Egyszer régen, egy messzi királyságban, ugyanabban a pillanatban született két majdnem egyforma kisbaba. A társadalmi helyzetük azonban nem is lehetett volna különbözőbb.
Anneliese a királyi család tagja, akire a hercegnőlét összes problémája nehezedik. Mikor az országa veszélybe kerül az aranybányák kiürülése miatt, a feladatát teljesítve hozzá kell mennie a szomszédos ország királyához. A királylány legnagyobb álma azonban a szabadság, amit ezzel a lépéssel örökre elveszít.
Erika ezzel szemben a szülei adósságát próbálja törleszteni, mint varrólány. Nagy álma, hogy énekes lehessen, de a folytonos kamatok miatt egyre elérhetetlenebb számára, hogy szabad legyen.
A két lány egy véletlen folytán botlik egymásba és nem is sejtik, hogy az udvari ármánykodások miatt mindkettőjük életének fordulópontjává válik az a pillanat, amikor megismerkedtek.

Szereplők:

- Anneliese:

Az özvegy királyné egyetlen gyermeke, így minden felelősség az ő vállát nyomja. Anneliese engedelmes lány, mindent készséggel megtesz a népéért, még a saját boldogságát is feladja emiatt. A problémái valóban gyermetegnek tűnnek Erika helyzetéhez képest, azonban ha belegondolunk, ő a származása miatt örökre be van börtönözve az illem, etikett és a kötelesség háromszögébe. Nem mehet férjhez ahhoz, akihez ő szeretne, a nép érdekeit kell szem előtt tartania.
A sztereotípiával ellentétben nagyon okos, ráadásul erősségei közé tartozik a matematika, a földrajz és a kőzettan, ami nem tipikus egy hercegnőnél. Természetesen a klasszikus műveltséget (zene, ének, tánc, irodalom) is elsajátította, de ő sokkal inkább a reálos típus, mint az álmodozó hercegnő. Persze ő is álmodozik(ki nem?), de tisztán látja a saját helyzetét és két lábbal áll a földön. Az álmodozás azonban nagyon fontos, mivel ezzel el tud menekülni a rideg valóság elől egy időre és nem kell azon törnie a fejét, hogy miért kell feláldoznia a saját boldogságát a többiekért, mikor ő nem akart hercegnő lenni. Lehet, hogy nincsenek ilyen gondolatai, mert nem mondja ki, de én nem tartom kizártnak, hogy néha eszébe jutott ilyesmi.
Anneliese
 Tudom, azt mondtam, hogy nem fröcsög a film a rózsaszíntől. De ha jobban megnézitek, ez a rózsaszín ez nem az a pink csillámcsoda, ami a mostani filmekben van. Anneliese ruhája egy visszafogott, elegáns ártatlanságot sugárzó darab, és eskü, kb. ez az egyetlen rózsaszín elem a filmben. (Plusz nézd a hátteret. Szép pasztellszínek. Nincs rikító neon- csillám és hasonlók.)
Anneliese is, mint a legtöbb királylány, eléggé elzártan él, ami fura, hiszen elég jól ismerik a nép helyzetét, tehát akkor valahogy kell lennie kapcsolatnak. Plusz a királyság kb. egy városka, igazán bejárhatta volna már párszor.
Kinézetileg ő A Barbie, szőke, kékszemű, rózsaszín, míg Erika jóval hétköznapibban néz ki. (Már amennyire ezt egy Barbie filmben el lehet képzelni.)

- Erika:

Szegény varrólány, a királyság kis városkájában él. Szülei rengeteg kölcsönt vettek fel, hogy fel tudják nevelni egy szem lányukat, azonban így is sokat nélkülöztek és igen hamar meg is haltak. A talpraesett Erikára vár a feladat, hogy visszafizesse az egyre növekvő adósságot (kamatok meg hasonlók), miközben a lány másra sem vágyik, minthogy világot lásson és énekelhessen. Mondjuk az igen elgondolkodtató, hogy szegény létére miért egy olyan hivatásra vágyik, ami köztudottan kétesélyes és főleg szerencse kell hozzá. Vagy pénz. Neki pedig nincsen pénze. Illetve, hiába fizeti vissza az adósságot, nem mehet el rögtön, mert valamennyi induló vagyon kellene az úthoz.
A nehézségek ellenére nem tört meg, hisz abban, hogy egyszer eléri az álmát, illetve kedvesen, de csipkelődően száll szembe a főnökével. Igazi harcos, szinte semmi nem képes elbátortalanítani, ha bizonytalan, akkor se mutatja ki, szóval egy hős ez a lány.
Áldozatkészsége is hatalmas, az életét kockáztatja egy lányért, akit csak egyszer látott.
Erika

Na, mit mondtam? Nem rózsaszín. Kék Barbie, ráadásul barna hajú!!! Oké, lehet, hogy ez csak nekem akkora dolog, de nagyon kevés barna hajú rajzfilmhősnő van, én meg brunette vagyok, tehát ugrom ezekre. (A brunette az angol szleng a barna hajú lányra, ha valaki nem tudja.)
Erika hajviselete gyönyörű, az a fonás a feje tetején.... ölni tudnék, hogy nekem is lehessen ilyenem. Jó, azért nem. De értitek.
Szerintem a barna hajával sokkal természetesebb, mint Anneliese, aki bármennyire is szép meg aranyos, olyan szőke haj nincs.


- Genevieve királyné:

Anneliese édesanyja, igazi uralkodótípus. Anneliese tőle tanulta meg, hogy mindent fel kell áldozni a népért. A királyné hallgat a tanácsadóira, tehát ad a többiek véleményére is, nemcsak a saját feje után megy, ami egy uralkodónál különösen becsülendő.
Kicsit túlzottan naiv és befolyásolható, amit gyakran kihasználnak.

- Preminger:

Az egyik főember az udvarban, a királyné minden helyzetben kikéri a tanácsát. Gazdag és befolyásos ember, így hamar elkezd többre vágyni. A koronát akarja, mégpedig bármi áron.
Visszataszító, ahogy hízeleg a királynénak, miközben a háta mögött egy buta libának tartja. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy tényleg egy zseni, nagyszerű terveket eszel ki a hatalom megragadására, és gyorsan reagál, ha valami nem úgy sikerült, ahogy eltervezte.
Preminger


Mondjuk a kinézete az elég röhejes, de sebaj. Nem lehet minden gonosz ijesztő, mert akkor mindenki tudná róluk, hogy gonoszak és nem tudnának elég közel férkőzni az áldozathoz.

- Julian:

Anneliese tanítója, egy egyszerű városi diák. A fiatalember szerettette meg a lánnyal a természettudományokat, mivel ő maga is nagy rajongója a természetnek. Ő jelenti a királylány kapcsolatát a külvilággal, emberszámba veszi, nem pedig egy uralkodót lát benne.
Az évek alatt igazi barátokká válnak, sőt, Julian lesz a lány legfőbb támasza.
Julian
Minden helyzetben segíti, ahol csak tudja, még a saját életét is kockára teszi miatta. Átlát Preminger-en, de nem tudja bizonyítani az igazát, ez pedig igencsak dühíti.

- Dominic király:

A szomszéd ország uralkodója, Anneliese vőlegénye. Sosem találkoztak még, így igen kíváncsi, hogy milyen lehet a jövendőbelije, ezért minden trükköt bevet, hogy minél több információhoz jusson.
Előkelő létére nagyon józan és két lábbal áll a földön, ugyanakkor ugyanannyira idealista, mint a lányok. Hisz benne, hogy létezik szerelem, akkor is, ha kényszer szülte a házasság, ami rá vár.
Igazi lovag, hatalmas szíve van és mindenkinek ad még egy esélyt. Tökéletes férfi, csak kár, hogy nem létezik.
Dominic

Látod? Egyik srác se szőke. Megmondtam, hogy nincs szőke herceg. :D

- Madame Carp:

Erika főnöke, a ruhaszalon tulajdonosa. Gőgös és lenéző mindenkivel szemben, akinek ő parancsol, de a felette állókat ajnározza, ami igazán undorító. Amikor jutalmat remél, akkor tud kedves és mézesmázos lenni, amikor senki nem látja, akkor ott rúg bele másba, ahol tud. Gerinctelen nőszemély.



Dalok:

Ez az első Barbie musical, tehát énekelnek is benne. A dalok többsége igen fülbemászó, angolul és magyarul egyaránt, tehát bocsássátok meg a következő halom linket:
  1. Anneliese és Erika dala a bezártság érzésről, amiben ott van a remény is egy jobb életre. Magyarul és angolul. (Angolul ugyanaz a hangjuk, magyarul viszont nem.)
  2. A két lány találkozásának pillanata és a felismerés, hogy bár más körökben mozognak, hasonló problémáik vannak. Magyarul és angolul.
  3. Dal a szerelemről és kitartásról. Dominic király duettje. Magyar és angol.
  4. Finálé, ahol megtudjuk, hogy az élet a kiszámíthatatlansága ellenére is gyönyörű. Magyar és angol.
Van más is még, de azok annyira nem jók szerintem, de az Internet nagy, tehát biztosan megtalálod, ha érdekel. :D

Összességében:

Gyerekkorom első Barbie meséje volt és imádtam. Nemcsak a barna hajú főszereplő miatt, hanem igazán felemelő és vannak benne igazságtalanságok, tehát ahhoz képest hogy mese, életszerű. Gyönyörű üzenete van, mindkét főhős erős női karakter, nem szorulnak másra, valamint a kedvességük és jóságuk átsegíti őket mindenen, tehát tökéletes, hogy visszaállítsd az élet szépségébe vetett hitedet! ;)
Kedvenc szereplő: Erika. Szimpibb, mint Anneliese, meg aztán. Barna. <3
Idegesítő, tehát nem szeretjük ember: Preminger, mert mindene megvan, mégse elég, illetve a királynő. Kicsit olyan bolond öreg néni feeling-je van.
Kedvenc jelenet: Gosh, lehetetlen választani. A két lány dalai, illetve Julian és Erika kettőse.
Uncsi jelenet: Preminger okfejtései és huzakodása a csatlósaival.
Kedvenc dal: Lol, csak vicceltem, nem tudok választani. :D Amúgy kb. az a sorrend, mint ahogy linkeltem.
Kedvenc idézet: Hát itt is van egypár. :D
"Duty means doing the things your heart may well regret. " Ezt magyarul annyira nem tudták visszaadni, kb, annyit tesz, hogy a kötelesség azt jelenti, hogy olyat is megteszel, amit a szíved fog bánni.
"Mi ugyanazt az álmot látjuk tán", "A szívünk zeng, muzsikál egyformán" Szerintem ez olyan szép. Itt jönnek rá, hogy mennyire hasonlóak és ahh.... ez a két mondat nagyon el lett találva.
"A szabadság néha nem az, hogy elmegyünk, hanem hogy maradunk." Nagyon nagy életigazság, ami nagyon sok területen igaz. Egy munkahely, egy ország (nem akarok aktuálpolitizálni, de a fiatalság plusz külföld is hasonló), valamint egy párkapcsolat. Oké, hogy szabad vagy, de dolgozni kell azon, amid van. Ha meg sem próbálod és továbbállsz, ha problémák jönnek elő, akkor azelőtt feladtad, hogy elbuktál volna igazából.
"Nem tudom, mi vár ránk, meddig ragyog ránk a fény... de melletted maradok." Ugyanez, mint az előbb. 100% remény van ebben a mondatban, hiszen sosem lehetünk biztosak abban, hogy meddig vagyunk jó helyzetben, ennek ellenére fontos, hogy bízzunk a jövőben.


Ennyi lett volna az idézethalom. A filmet ajánlom mesekedvelőknek és mindenkinek, aki szeretné visszanyerni az optimizmusát! :)

A következő poszt megint listaelem lesz (Vámpírnaplók) , és tuti nem lesz 2 hónap szünet előtte. Jövő héten Amanda-t is hozok, szerintem ez is bele fog férni! :)
Szép adventet mindenkinek és a nagy hajtásban ne felejtsetek el örülni az életnek! :)
Hugs, kisses&Barbie songs
by me :D










2017. október 16., hétfő

Watch it: Pitch Perfect (A tökéletes hang)

Sziasztok!
Vagy egy éve láttam ezt a filmet, de eddig húztam- halasztottam a róla szóló bejegyzés megírását, pedig a listámon is rajta volt, mint kért elem. A listáról még csak annyit, hogy ameddig fel nem dolgozom a rajta levőket, addig légyszí ne bombázzatok 20 tételből álló kérésekkel, mert még 3 éves tartozásaim is vannak és előbb azokat szeretném végre letudni. :) Fogok szólni, ha végeztem.
Ennyi lett volna a dolog bevezető része, plusz az, hogy az előző bejegyzés nemrég került fel, kb. ilyen gyakorisággal lesznek posztok, ha ügyes vagyok és tudom tartani. ;) (Persze, lehet, hogy gyakrabban.)



Ezt a filmet nagy várakozás előzte meg, áttörésnek mondták a zenés tinifilmek terén, azonban számomra nem szólt akkorát. Nem volt rossz, de nem emelkedik ki a többi közül. :/

- A sztori:

Beca, az enyhén antiszociális tini egy otthonától távoli főiskolára kerül. A lány itt sem pazarolja idejét a barátkozásra, egyetlen álma, hogy DJ legyen, így minden erejével azon van, hogy bekerüljön a suli rádiós csapatába.
Az egyetemi lány- acapella csapat vezetőibe is belebotlik, akik valahogy rábeszélik, hogy menjen el a meghallgatásra, ő pedig biztos beverhette valahova a fejét, mert elmegy. Beveszik a csapatba és az élete innentől kezdve kétfelé oszlik. Egyrészt ott van az álma, másrészt a csapat évek óta szeretné legyőzni a rivális fiúbandát az egyetemi acapella-versenyen, így szabadideje nagy részét dalolva tölti.
Beca próbál megfelelni a kétfajta elvárásnak, illetve ott van az apja is, akivel sosem jött ki jól. A film azt mutatja be, hogy Beca mennyire tud beilleszkedni és megváltani a világot pusztán a zenével.



Szereplők:
 
- Beca:

Az okos, de magának való lány számára az egész főiskola valószínűleg egy hatalmas sokk lehetett. Bulik, klubok, hatalmas baráti társaságok, amelyeknek eleinte nem is akart tagja lenni.
A film végére azonban kinyílik ő is és rájön, hogy barátokkal körülvéve sem kell feladnia önmagát és lehet olyan, amilyen eddig, de legalább nem lesz egyedül.
A zenei tehetségének ismertetése kimerült annyiban, hogy berakott egy CD-t és felhangosította a suli rádiót, illetve egy pendrive-val futkosott, amin az általa összevágott mix volt. Ha a film egyik pillére az, hogy ő mennyire muzikális, akkor szerintem bőven elfért volna benne egy kicsit több képkocka arról, ahogy esetleg zenét vág, vagy ilyesmi.
Beca
A másik, amit nem értettem vele kapcsolatban, hogy ha ilyen jó hangja van, akkor miért nem használta ki ezt eddig? Egy lány, aki tud énekelni és zenét szerezni/vág/alakítani, kb. borítékolhatóan be tudna futni. Tudom, introvertált meg hasonlók, de a DJ-ség sem egy olyan karrier, ahol emberektől mentes helyen vagy.
Alapvetően pozitív benyomásaim vannak róla, viszont sok mindent ki lehetett volna bontani a karakteréből, így egy kicsit túl titokzatos maradt nekem.

- Jesse:

A rivális banda tagja, ezért kb. ennyi infó elég róla, hogy rájöjjünk, hogy ő hivatott képviselni a szerelmi szálat. Természetesen itt is happy end lesz, kibékülnek, stb, amit nagyban elősegít a kettejük vonzalma.
Nem egészen értettem, hogy hogyan is fognak ők összejönni, mivel pár mondatokat beszélgettek mindig, illetve egyszer filmeztek. Wow. Nagy kapcsolati alap.
Jesse (kinézetileg is vannak kifogásaim vele)

Nekem nem jött be a karaktere, olyan nagyon alternatív szerelmet akartak csinálni nekik, amivel semmi baj nincs, de kívülről nézve szerintem béna lett. Egy filmnézésből nem lehet szerelmet csinálni. Meg kell ismerni a másikat. És ez egy 1,5 órás film alatt (ahol csendben ültök) nem igazán lehet, sőt, az alkalmankénti két mondatokból sem. Nem. Össze lett csapva ez a szál, úgyhogy én a végén ki is hagytam volna, mert igazából teljesen lényegtelen volt. Nem mozdított előre szinte semmit. Csak úgy lógott a levegőben.
Bár, Beca is csak úgy lógott a levegőben az emberek között, mert egyedül volt. Levegőben lógó csajnak összecsapott szerelmet?

- Amy:

A csapat önbizalommal teli és hogy mondjuk ezt szépen... divatosan telt tagja. :D
Nagyon jó volt arra, hogy megmutassa, hogy nemcsak a tökéletes alakú lányok lehetnek magabiztosak és akarhatnak szexik lenni, hanem mindenkinek jár egy esély és mindenki úgy érzi jól magát, ahogy akarja. Akinek meg nem tetszik, az forduljon fel. (<-- EZ EGY ÉLETBÖLCSESSÉG VOLT. Csak mondom. :D )

- Bumper:

A fiúbanda öntelt és arrogáns vezére. A tökéletes példája a bunkó, egoista srácoknak, akik csak azért, mert egyvalamihez értenek, rögtön úgy érzik, hogy övék az egész világ, sőt. Lenézik a lányokat, amiért én minden srácot alaposan megrugdosnék. Ugyanolyan emberi lények vagyunk, csak vannak köztünk különbségek, de ettől még nem lehet megmondani, hogy na, most akkor a fiúk/lányok a felsőbbrendűek.
Szóval a feminizmust félretéve, a srác tényleg egy seggfej.





Összegzés:

Nem sok újat nyújtott, a hatalmas beígért újdonság annyi volt, hogy nem musical dalokat énekeltek, hanem acapella-ban nyomták. (Az az acapella, amikor nincs hangszer által előállított zene, hanem a szöveg mellé a többiek dúdolnak vagy hangokat adnak ki és ezzel lesz az egésznek egy ritmusa.)
A film humora is kicsit elrugaszkodott a klasszikus romantikus tinifilmektől, ugyanis amikor a 3. percben valaki sugárban hány, az szerintem maradandó károsodást okozott az agyamban. Bocs, de én erre nem vagyok vevő. Meg nem is vicces.
Nekem az egész egy kicsit művész tinifilmnek tűnt, amikor egy cuki tinifilmet mixelnek egy olyan művészfilmmel, aminek a humorát csak egy szűk réteg érti. (Akartam példát hozni, de rájöttem, hogy műveletlen vagyok, mert egy ilyen film sem jut eszembe. Biztos láttam már művészfilmet, de nagyon nem az én műfajom, szóval lehet, hogy az agyam önvédő funkciójának köszönhetően kitörölte az ezzel kapcsolatos emlékeimet. :D )
Kedvenc karakter: Hú, de nagyon elvont volt mindenki. Nemtom. Senki.
Legrosszabb karakter: A két fiú főszereplő, az egyik egy barom, a másik meg nem tud csajozni, ennek ellenére mégis lesz neki. #miezalogika
Kedvenc rész: A dalok nagy részét ismertem, tehát az egy felüdülés volt, mikor énekeltek.
Legrosszabb rész: Hányjuk telibe a közönséget a 3. percben, illetve Beca agonizálásai.
Kedvenc idézet: "Ez már nem a dögös Bella!" A legundorítóbb és legszexistább mondat a filmben. Attól, hogy valaki nem XS-es méret 90D-s mellekkel, még lehet dögös. Tehát pofa be.


Röviden ennyi lenne az én véleményem, amennyiben videósítva és kifordítva is meg akarjátok hallgatni mástól, akkor érdemes csekkolni ezt .
A filmet javaslom a művészlelkeknek és azoknak, akik szeretnek sugárban hányást nézni. Vagy legalább elviselik.

Most ennyi lenne. Nemsokára jövök, ugyanis ŐSZI SZÜNET lesz. *ujjong* Egyetemen is. Egy teljes hét. *nagyon ujjong*
Addig is hajrá ehhez a 2 héthez és legyetek jók!
Bye,
by me :D









2017. szeptember 26., kedd

Love it: Cecilia Balagot

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy eddig kellett várnotok az új bejegyzésre. Elindult az egyetem és sokkal durvább, mint vártam. Rengeteget kell olvasni, ami nem lenne baj, ha nem érthetetlen szakirodalmat kellene, valamint a szociál-antropológia és társai igencsak rémisztőek. (Mielőtt valaki megkérdezi. Ötletem sincs, mit jelent. :D )
A mostani bejegyzés nagyon rövidke lesz, mert nem igazán találtam anyagot hozzá, de azért remélem tetszeni fog.



Cecilia Balagot egy fiatal amerikai színésznő, aki itthon nem nagyon forog közszájon, pedig fiatal kora ellenére jelentős sikereket ért el. A lány 2001 áprilisában született (tehát 16 éves) Long Beach-en, California-ban. (Amanda és barátnői is jártak ott. :D )  Két testvére van, Brendon és Zac. Mivel kiskorú, természetesen suliba jár, amikor éppen nem forgat.
A lány tudhat valamit, mert az első szerepét 7(!!!) évesen kapta a Vészhelyzet című tévésorozatban. A karrierje 13 éves korában indult be igazán, amikor megkapta Grace Sanchez szerepét a Született feleségekben. (Nyilván nem egy feleséget játszott 13 évesen, szóval nyugi! :D) Ugyanabban az évben szerepet kapott egy filmben is, melynek címe Growing Up and Down, ahol egy gimis lányt alakít. (Lehet, hogy én vagyok béna, de nem találtam magyar címet, tehát lehet, hogy nincs szinkronja???)
Még mindig 2014-ben járunk és Ceci sikert sikerre halmozott, ugyanis a Riley a nagyvilágban című Disney-sorozatban is kapott egy szerepet.
Cecilia Balagot, aki 2014-ben kimaxolta a sikerfaktort

2015-től folytatódott a sikerszéria, a History of Radness című filmben megkapta élete első majdnem főszerepét. Ez egy zenés film, szerintem leginkább a Limonádéra hajaz.
Jelenleg ez a legutóbbi filmje, azóta a Disney-sorozatban játszik.
A 16 éves lánynak még nem volt kapcsolata és jelenleg is szingli. Egyszer felrakott egy képet az Instagram-ra, ahol Cory Fogelmanis társaságában látható és ezt a feliratot írta hozzá: "my fake boyfriend", vagyis "az álpasim". Nekem ebből mondjuk baromira az jön le, hogy esetleg titokban együtt vannak és ez amolyan "úgy jelentem be, hogy együtt vagyunk, hogy kijelentem, hogy nem" típusú dolog is lehet. Vagy megint túlgondolom? :D


Összefoglalva, szerintem erre a lányra nagy jövő vár, ugyanis 16 évesen eljutni idáig komoly teljesítmény és ezért igenis lehet példakép. A filmes vonalat kellene folytatnia és nem beleragadnia a Disney-sztár szerepbe, mert sose fogják teljesen komolyan venni, ha csak tinisorozatokban játszik. Selena Gomez is váltott és mennyire jól tette! Filmjei, szinkronjai és dalai jönnek kb. évente, míg a Disney-időszakban a legtöbb idejét a sorozat vette el. Nem vagyok az ilyen sorozatok ellen, de egy idő után az ember kinő belőle és ideális esetben észreveszi, hogy már nem neki való a dolog. :)

Nagyon sajnálom, hogy csak ennyit tudtam nektek hozni róla, mivel még kiskorú, ezért mindenféle törvények védik a magánéletét, így a neten sincs róla túl sok minden. Mivel tini és nem egy barlangban él, ezért az összes közösségi médián fent van, úgyhogy meg lehet keresni őt, ha érdekel titeket. :)
Igyekszem hamarabb jönni a következő bejegyzéssel, mint ezzel, de addig is sok sikert mindenhez és legyetek jók!











2017. szeptember 4., hétfő

Read it: Bexi-sorozat avagy életem utolsó tiniregénye

Sziasztok!
Nagyon nagyon suttyónak érzem magam, amiért egész augusztusban egy sort sem írtam nektek. :( Még a suli is elkezdődött időközben (már akinek... szerencsés jómagam 11.-éig itthon döglik) és arra sem írtam bátorító szavakat.
Mentségemre szóljon, hogy KRESZ-vizsgáztam azóta, most éppen az elsősegély vizsgára készülök és nagyon elegem van a szétégett kezek látványából a tankönyvben. Mert undorító.
Emellett, mentség 2.0. : olyan témájú bejegyzést hozok, amit A tánc szenvedélye című filmmel egy időben, vagyis kb. 2 éve kértetek. Végre elérkeztünk odáig, hogy elolvastam a teljes Bexi sorozatot, tehát tudok róla egy nagyon profi és néhányaknak elkeserítő kritikát varázsolni.







Remélem mindenki visszafojtott lélegzettel ül a cím elolvasása óta, tehát először is, LEVEGŐ! :D Mindössze egy ideje azt vettem észre magamon, hogy hiába hordom haza a csavarosabbnál csavarosabb sztorikat ígérő tiniregényeket, nem tudnak lekötni. Kb. a 30.oldalon tudom a végét, és néha már a nyelvezet vagy maga a történések és a szereplők gondolkodása zavar. Hiába hangzik hülyén, meg jön a "Mit kritizálsz, írj jobbat!"... nem azt mondom, hogy mindegyik szörnyű és borzalmas és mivé lett a világ. Hanem kinőttem ezekből a típusú olvasmányokból, volt idő, amikor halomszámra hordtam haza a LOL! és hasonló könyveket, de vége. 19 leszek egy hónap múlva és az elmúlt év komolyított rajtam. Nem azért akarok véget vetni a tinikönyv olvasásnak, mert cikinek tartanám, hanem mert úgy érzem, hogy nem köt már le.
Miután kifejtettem, hogy mennyire drámai változás állt be az életemben, rátérnék a fő témánkra is.

A sztori:

Budai Rebeka a tehetséges gimnazista egyik meghiúsult randija után egy szemrehányó dalt posztol kedvese Facebook-oldalán. A saját szerzemény megbolygatja az internetet és néhány nap alatt hatalmas hisztéria alakul ki Beki körül. Az ismerősei elfordulnak tőle, a családjában egyébként is kaotikus a helyzet, ő pedig csak egy tapasztalatlan 16 éves lány. A zűrzavarból Körte, a hajdani tetoválóművész menti ki, aki rendezi a lány körüli balhét, sőt, rendes zenésszé teszi. Így indul Bexi karrierje, akinek a pályafutását, tévedéseit, balhéit és útkeresését követhetjük végig ebben a sorozatban.
A sorozat könyvei

Szereplők:

- Budai Rebeka/Beki/Bexi/Beka:
 
A kamaszkora vége felé járó, 17-18 éves lány. Mióta szerződtette a BPRP kiadó, magántanulóként próbál lépést tartani kortársaival, valamint szüntelenül koncertezik és zenét szerez.
Beki rockzenét játszik, a megjelenése is tükrözi ezt, ugyanis általában feketében, bakancsban és farmerban van.  A befutása óta elpártoltak tőle az úgynevezett barátai is, úgyhogy meglehetősen egyedül van. A szülei elváltak, apja az új család miatt szinte nem is foglalkozik velük, anyja éjjel-nappal dolgozik, a kishúga pedig még kicsi ahhoz, hogy megértse a problémáit.
A magánya miatt egy erős védőburkot húz maga köré, nem enged túl közel senkit, mert nem akar még több emberben csalódni. Meg kell tanulnia újra bízni a világban és kockáztatni az újabb sebeket, mert hiába hiszi azt, hogy egyedül is megáll a lábán, könnyebb és boldogabb, ha társak veszik körül.
A védőburka ellenére nagyon érzékeny, rengeteg átsírt éjszakát dokumentált nekünk Laura, ami abból a szempontból vált Bexi hasznára, hogy minden csalódását felhasználta és csak úgy ontotta utána magából a szövegeket. Emiatt lehet egyfajta magyar Taylor Swift, hiszen Tay is mindig a csalódásait és a bánatát önti dalba. (Profin.)
Bexi
A lány abból a szempontból is kiemelkedő tehetség, hogy az éneklés mellett játszik gitáron és zongorán is.
Beki lelkivilágát nem mindig tudtam megfejteni vagy bizonyos esetben egyet érteni vele, de én még nem voltam tinisztár, úgyhogy kevéssé tudom felmérni, hogy milyen az, ha a popszakma nem egy álom, hanem a valóság.

- Nagy Márk:

Bexivel egykorú srác, aki a Pop/Rocksztár leszek tehetségkutató műsorban tűnik fel. A döntő előtti héten Bekit kapja meg duettpartnernek, innen indul az ő kapcsolatuk. Folyamatosan idegesítik egymást, ugyanis Nagy Márk egoizmusa elsőre (és nekem sokadszorra) riasztóan hat és nevetségesen. Lehet, hogy jól néz ki és tehetséges, de az önimádata nagyon sok volt néha. Szeretheti önmagát, de most komolyan. Ki bírna elviselni egy fiút, aki ilyen szinten imádja magát? Folyamatos szelfik, flörtölés mindenkivel és a "ki ha nem én" hozzáállás. Én kb. 15 perc után küldeném el, hogy valahol máshol önimádjon, úgyhogy az első könyvbeli Bekával azonosulni tudtam. Természetesen róla is ki fog derülni, hogy megnemértett és érzékeny és stb, mert kell egy pasi a sztoriba, csak azt nem értem, hogy miért nem egy normális gondolkodásút alkotott meg Leiner.
Róla nem találtam megfelelő képet, mert valahányszor beírtam, hogy 'menő srác', ilyen 13 éves nyálas kisfiúkat adott ki, úgyhogy azokat kösz, de nem. Márknak vonzónak és menőnek kell lennie, hiszen a könyvben minden nőnemű egyed a nyálát csorgatja utána. Olyannak képzelitek, amilyennek akarjátok, én 30 percet kerestem ráillő képet, de nem sikerült.

- Körte:

Bexi menedzsere, aki régebben tetoválóművészként dolgozott. Kívülről félelmetes, de bármit megtenne azért, hogy Bekivel minden rendben legyen és a körülményekhez képest legyen önálló döntése és valamennyi saját élete.

- Fogd be Aszád:

Az alternatív zenét játszó formáció 3 fiatal srácból áll, akik Körténél laknak. Nem dolgoznak, előadóként semmi sikerük, így napjaik a TV, a bulizás és a hülyülés köré csoportosulnak. Még Beki előtt kerültek kapcsolatba Körtével.
A 3 srác mindegyike teljesen bolond. Velük kapcsolatban bőven merülnek fel kérdések.
  1. Hol van a családjuk?
    Jól van, hogy huszonévesek, de akkor is. Mindenkinek van családja.
  2. Hogy kerültek össze Körtével?
  3. Miért lakhatnak nála ingyen, gyakorlatilag munkanélküliként?
  4. Ők rokonok vagy csak barátok?

Bogyó, Puding és Pepe (igen, ez a nevük)
- Garai Evelin/Lexi:

A konkurens zenei kiadó, a Music Notes énekese. Ő is huszonéves, ennek ellenére tinisztárként próbálják befuttatni.
A lány is rocker, hasonlóan Bexihez. Igazán megértő és figyelmes lány, nagyon jó barátnő alapanyag. Gondolkodása és tanácsai egy idősebb nővér/barátnő keverékévé teszik.
Evelin
- Sleisz Antal/Anti:

Beki egyetlen iskolai barátja, akivel érdekes módon a hírnév után ismerkedett meg. Anti a tipikus jófiú karakter, hegedül, jól tanul és kicsit tétova az elején.
Nagy szíve van és nagyon segítőkész, hiszen a botrány idején egyedül ő kereste fel Bexit azzal, hogy jól van-e, illetve természetesen a leckét is odaadta, ha már ott volt. :D
Ő az, aki Bekit a normalitásban tartja, informálja a régi élete szereplőiről, stb. Ő jelenti a lány számára a kapcsolatot a külvilággal, hiszen ő maga nem nagyon mehet nyilvános helyekre feltűnés nélkül. Természetesen Bexi nem Britney Spears, nem ismerik fel mindenhol, de hát milyen a magyar popszakma? Kicsi. Úgyhogy azt a kevés előadót, akik igazán sikeresek, igenis megismerik.
Anti

Ebben a könyvben úgy látszik, mindenki eszméletlenül mázlista (vagy Laura megint nem bírt elszakadni a tökéletes világtól), mert Anti hihetetlen zenei tehetség, aki előtt nagy jövő áll a komolyzenei pályán.

- Nádor Gergő/Geri:

Beki barátja, aki a hírnevet okozó dalt ihlette. Geri a gimis bandájuk frontembere, így rosszul viseli, hogy Rebeka nélküle futott be, hiszen a lány csak gitározott a bandában.
Empátiának is igen híján van a srác, ugyanis háromnegyed órát váratta Bekit az esőben egy SMS nélkül, ebből született a lány első dala. Természetesen ezután magának akarta a hírnév és a siker egy részét, mivel "miatta történt meg mindez". Számító és aljas kis dög, ugyanakkor nagyon ügyes és jó a stratégiai érzéke, csak azzal nem számol, hogy az első árulás után mindenki elfordul tőle és a magyar zeneipar nem akkora, hogy sokáig tudja játszani ezt a játékot.
Geri

Geri tökéletesen bemutatja, hogy milyen egy bántó párkapcsolat. Elveszi Beki önbizalmát, majdnem depresszióba taszítja és közben saját maga tetszeleg az áldozat szerepében. Ebből a szempontból a karaktere nagyon fontos, ugyanis a könyv egyértelmű értékítéletet hordoz: Az ilyen kapcsolat nem egészséges!
Néha tudtam sajnálni egy kicsit, mert soknak éreztem, amit visszakap a tetteiért, de ha Beki helyébe képzelem magam, akkor érthető és jogos. A vége felé lehet, hogy Bekának el kellett volna engednie inkább az egészet, és felnőttként túllépni rajta, de hát istenem ő is csak 18 éves, nem várható el, hogy minden pillanatban felnőttként reagáljon, hiszen csak most lépett át a gyerek-felnőtt határvonalon.

- Lili:

Beki húga, alsós. Hatalmas Márker (Nagy Márk-fan) és 9 éves kora ellenére aktívan részt vesz nővére sztáréletében. Mindenkit ismer a bandából, sokkal több dologról tud, mint pl. az anyukájuk. Persze, mivel még kisgyerek, sok szerepe nincs a könyvben, de Beki egyik fő szövetségese és vigasztalója, annak ellenére, hogy tényleg csak egy gyerek, aki nem mindent ért még a kegyetlen világban.


Összességében:

Laura a magyar popszakmát akarta bemutatni ezzel a sorozattal, ami mondhatjuk, hogy elég realisztikusra sikeredett. Megmutatja, hogy mennyi ármánykodás van ebben a szakmában és hogy sajnos, itt is a pénz az úr. :/ Én néha kíváncsi lettem volna mélyebb dolgokra is, vagy több érdekességre ezekből a körökből, de Laura sem zenész, tehát ő is honnan tudná azokat a dolgokat.
Az nagyon ötletes volt, hogy a címek Bexi egy-egy dalának a címei. Ha egymás után elolvassuk őket, akkor a könyvek olvasása után (tehetségesek előtte is) kb. össze tudják rakni, hogy miről van szó az egyes könyvekben.
Kedvenc szereplő: Húha. Bajban leszek. Személyiségileg Lili, mert mindig pozitív volt, emberileg pedig Körte, mert maximálisan kiállt egy vadidegen tiniért, akit utána a szárnyai alá vett.
Legidegesítőbb szereplő: Balogh úr, a kiadó tulajdonosa, mert egy manipulatív pénzéhes állat. És kövezzetek meg, de Nagy Márk is visszavehetne, mert annyira azért nem kell elájulni valakitől, aki mindössze azért tudott befutni, mert GENETIKAILAG jók a hangi adottságai és szép a külseje. És nem lekicsinyelni akarom, mint énekest vagy minden popsztárnak beszólni. Ehhez értenek, csinálják! De Nagy Márk akkora egóval rendelkezik, hogy úristen. És nem, nem fogadom el magyarázatnak, hogy megjátssza és Bekivel más. Amikor ketten vannak, akkor is mond olyanokat, amikért én felpofoznám a barátomat. Igen, tudom. Agresszív vagyok.
Kedvenc rész: A "hogyan is kezdődött ez az egész" visszaemlékezés, amiből megtudjuk, hogy mennyire magányos dolog hirtelen ismertté válni. Hátborzongatóan jó rész lett és ijesztő, hogy az emberek mennyire felszínesek és milyen egyszerűen támadnak hátba. Azok is, akikre az életedet rábíznád.
Legrosszabb rész: A dalszövegek. Nem tudom, mi szükség volt rá, hogy Beki minden egyes dalának szövegét közöljék. De ha már mindenáron ezt akarták, akkor felkérhettek volna egy dalszövegírót, hogy csinálja meg, mert Laura akármilyen tehetséges regényíró, ez most nem jött be. Nem véletlenül külön szakma ez is, Laura dalszövegei legtöbbször egy szabadvershez hasonlítanak, rím, ritmus sehol. Nem sértegetni akarom, de érződik rajtuk, hogy kínlódott velük.
Kedvenc idézet: Az utolsó könyv utolsó mondata. Nem írom le, mert azzal az egész könyvet elmondom és hatalmas spoiler mindenkinek. De annyit had mondjak el, hogy tökéletes zárás volt. Ez a mondat volt a lehető legjobb átvezetés a felnőttkorba. :)



Ha kíváncsi vagy arra, hogy Laura ebben a szokatlan témában mit alkotott, illetve nem bánod, ha az írónő humorába és írásába is beépült a mai szleng (LOL, WTF, szelfi, lájkol, creepy és hasonlók), akkor ajánlom. Engem néha zavart a sok szleng, lehet szépen is kifejezni valamit, ha szlenget akarok olvasni, akkor megnézem a Facebook-hírfolyamot.
Amennyiben pedig unod már, hogy bármilyen körítésben egy tiniszerelemről szólnak a könyvek, akkor vegyél a kezedbe valami klasszikust, mondjuk az Abigélt. Történelmi ismeretekkel nagyon mást mond, mint azok nélkül és nagyon jól el lehet gondolkodni rajta, hogy Gina mennyire bűnös.


Remélem megelégedtek ekkora visszatéréssel, ígérem, a következő poszt előtt nem lesz ekkora szünet. Mindenkinek jó sulit kívánok és sok sikert! :)















2017. július 13., csütörtök

Love it: New York

Sziasztok!
Megígértem a szülinapozáskor, hogy még a hónapban jövök ide poszttal, de hát már megszokhattátok, hogy az én ígéreteimet nem mindig kell komolyan venni. (Ebből később még lehetnek problémáim. :D )
Ez lesz az utolsó helyes poszt egy ideig, mivel nem érkezett új kérés. Most egy darabig ne is érkezzen, ugyanis még sok minden van, amit fel kellene dolgoznom. (Szám szerint 7 db, ami ebben a tempóban kb. 1 év.)
Ennyi elég is a szolgálati közleményekből, lássuk a bejegyzést.



New York. A világ legnépszerűbb városainak egyike. A következőkben kicsit mesélek a történetéről, aztán érdekességeket hozok. :)
A 16. század előtt New York és környéke indián lakosságnak adott otthon, akiket azonban a földrajzi felfedezések következtében az európaiak előbb-utóbb teljesen kiirtottak, a túlélőket pedig rezervátumba zárták. :(
Az első felfedező, aki a területre tévedt, Henry Hudson volt, róla kapta nevét a Hudson-folyó. Őt hollandok követték, akik a mai New York alapjait rakták le Új-Amszterdam megalapításával, ami egy kereskedelmi központ volt.
A 17. század közepén a britek elfoglalták a várost a hollandoktól, ekkor kapta mai nevét is. A név eredete York hercegére, James-re utal, akinek a tiszteletre nevezték a várost 'Új York'-nak.
A függetlenségi háború után egy darabig az USA fővárosa volt, 1790-ben ezt a posztot azonban átvette Washington.
A 19. század folyamán a lakossága egyre csak nőtt, ezáltal a város jelentős bővítésére került sor. A 20. században ipari, kereskedelmi, közlekedési és kulturális központtá nőtte magát, ez pedig manapság is igaz rá.
New York városképe


Érdekességek:
  • New York, mint város, nem egységes. Több kisebb sziget tartozik hozzá.
  • Az USA legnépesebb városa, de az amerikai kontinensen is a 2. legtöbb lakossal büszkélkedő város.
  • Az ENSZ egyik székhelye is itt van.
  • London, Párizs és Milánó mellett a divat 4. fővárosa, emiatt van a new york-i divathét is.
  • Egyéb elnevezései: Nagy Alma, A város, ami sohasem alszik, A világ kulturális fővárosa.
  • 5 nagy kerületre osztható, ezek egyben New York, mint tagállam megyéi is.
  • Számos része világhíres.
  1. World Trade Center
 A kereskedelmi központ 2001. 09. 11-én szenvedett terrortámadást, mely egy iszlám terrorszervezethez, az Al-Kaidához köthető. A lerombolt épületet újjáépítették.

      2. Szabadság-szobor

A szobor a város egyik legismertebb jelképe. A Hudson-folyó torkolatában áll, tehát az Atlanti-óceán felől érkező hajók ezt pillantják meg elsőként. A rézszobrot a francia állam ajándékozta az USA-nak a 19. században, függetlenségének 100. évfordulójára. A szobor tervezésében az Eiffel-torony építésze, Gustav Eiffel is részt vett.


    3. Times Square

New York legforgalmasabb közlekedési csomópontja, gyakran feltűnik filmekben is. A színházi negyed is mellette található. pl. a Broadway is itt van
A Times Square éjjel
   4. Metropolitan Múzeum

Az USA legnagyobb múzeuma, több, mint kétmillió kiállítási tárggyal.

  • Hollywood létrejötte előtt ez volt a filmgyártás központja, de a mai filmes életben is fontos szerepet tölt be. Az USA 4 legnagyobb TV-csatornájának itt van a székhelye, valamint az HBO-nak.
  • A város sok filmnek adott otthont, mivel tökéletes egy igazi nagyváros bemutatásához. A legtöbb itt játszódó film krimi vagy akciófilm, ezzel akartak ráerősíteni a 'bűnös nagyváros' jellegre. pl. Pókember, Reszkessetek betörők, Az ördög Prada-t visel, Alvin és a mókusok, P. S. I love you
  • A zenei élet egyik központja szintén ez a város, mivel a lakossága elég kevert, így a legtöbb zenei stílus megtalálható itt. Innen indult a hiphop, a diszkó zene, a punk rock, valamint a salsa-mozgalom. A sok színház pedig még rátesz egy lapáttal, zeneszerzők serege került ki a településről.
  • A mai sztárvilág nagy része itt látta meg a napvilágot.  A teljesség igénye nélkül itt született: Woody Allen, Adam Sandler, Eddie Murphy, J. Lo, Robert Downey Jr. , Anne Hathaway, Scarlett Johansson, Lady Gaga, Alicia Keys és Marc Anthony.
  • A város népszerűségének egyik kulcsa a pezsgő kulturális élet, a másik pedig a csodaszép városkép. Valamit nagyon tudnak az amcsik, mert a világvároson belül is figyelnek arra, hogy ne legyen annyira zsúfoltságérzete az embereknek, ezért folyamatosan növelik a városban a zöldet. 113 négyzetkilométernyi park van a városban, leghíresebb közülük a Central Park.
  • A népszerűséghez a városról írt dalok is hozzátesznek. pl. New York a már említett Alicia Keys-től


New York nem tartozik a legolcsóbbak közé, de ha van rá lehetőségetek, megéri ellátogatni oda, ugyanis a világ egyik legszebb városa, és felejthetetlen élmény. (Mondom én, aki nem voltam. :D )
Remélem tetszett ez a kis szösszenet, igyekszem összekapni magam és jönni még a hónapban, de most tényleg. Amanda is jön a héten valamikor, addig is pihenjetek sokat, mert jön a végkifejlet és az nem lesz semmi. ;) :D

Hugs&kisses
by a blogger, akinek nagyon elege van a felújításból