Minden bejegyzés elejére

Minden bejegyzéscím elé képzeljétek ezt: You must...

2017. október 16., hétfő

Watch it: Pitch Perfect (A tökéletes hang)

Sziasztok!
Vagy egy éve láttam ezt a filmet, de eddig húztam- halasztottam a róla szóló bejegyzés megírását, pedig a listámon is rajta volt, mint kért elem. A listáról még csak annyit, hogy ameddig fel nem dolgozom a rajta levőket, addig légyszí ne bombázzatok 20 tételből álló kérésekkel, mert még 3 éves tartozásaim is vannak és előbb azokat szeretném végre letudni. :) Fogok szólni, ha végeztem.
Ennyi lett volna a dolog bevezető része, plusz az, hogy az előző bejegyzés nemrég került fel, kb. ilyen gyakorisággal lesznek posztok, ha ügyes vagyok és tudom tartani. ;) (Persze, lehet, hogy gyakrabban.)



Ezt a filmet nagy várakozás előzte meg, áttörésnek mondták a zenés tinifilmek terén, azonban számomra nem szólt akkorát. Nem volt rossz, de nem emelkedik ki a többi közül. :/

- A sztori:

Beca, az enyhén antiszociális tini egy otthonától távoli főiskolára kerül. A lány itt sem pazarolja idejét a barátkozásra, egyetlen álma, hogy DJ legyen, így minden erejével azon van, hogy bekerüljön a suli rádiós csapatába.
Az egyetemi lány- acapella csapat vezetőibe is belebotlik, akik valahogy rábeszélik, hogy menjen el a meghallgatásra, ő pedig biztos beverhette valahova a fejét, mert elmegy. Beveszik a csapatba és az élete innentől kezdve kétfelé oszlik. Egyrészt ott van az álma, másrészt a csapat évek óta szeretné legyőzni a rivális fiúbandát az egyetemi acapella-versenyen, így szabadideje nagy részét dalolva tölti.
Beca próbál megfelelni a kétfajta elvárásnak, illetve ott van az apja is, akivel sosem jött ki jól. A film azt mutatja be, hogy Beca mennyire tud beilleszkedni és megváltani a világot pusztán a zenével.



Szereplők:
 
- Beca:

Az okos, de magának való lány számára az egész főiskola valószínűleg egy hatalmas sokk lehetett. Bulik, klubok, hatalmas baráti társaságok, amelyeknek eleinte nem is akart tagja lenni.
A film végére azonban kinyílik ő is és rájön, hogy barátokkal körülvéve sem kell feladnia önmagát és lehet olyan, amilyen eddig, de legalább nem lesz egyedül.
A zenei tehetségének ismertetése kimerült annyiban, hogy berakott egy CD-t és felhangosította a suli rádiót, illetve egy pendrive-val futkosott, amin az általa összevágott mix volt. Ha a film egyik pillére az, hogy ő mennyire muzikális, akkor szerintem bőven elfért volna benne egy kicsit több képkocka arról, ahogy esetleg zenét vág, vagy ilyesmi.
Beca
A másik, amit nem értettem vele kapcsolatban, hogy ha ilyen jó hangja van, akkor miért nem használta ki ezt eddig? Egy lány, aki tud énekelni és zenét szerezni/vág/alakítani, kb. borítékolhatóan be tudna futni. Tudom, introvertált meg hasonlók, de a DJ-ség sem egy olyan karrier, ahol emberektől mentes helyen vagy.
Alapvetően pozitív benyomásaim vannak róla, viszont sok mindent ki lehetett volna bontani a karakteréből, így egy kicsit túl titokzatos maradt nekem.

- Jesse:

A rivális banda tagja, ezért kb. ennyi infó elég róla, hogy rájöjjünk, hogy ő hivatott képviselni a szerelmi szálat. Természetesen itt is happy end lesz, kibékülnek, stb, amit nagyban elősegít a kettejük vonzalma.
Nem egészen értettem, hogy hogyan is fognak ők összejönni, mivel pár mondatokat beszélgettek mindig, illetve egyszer filmeztek. Wow. Nagy kapcsolati alap.
Jesse (kinézetileg is vannak kifogásaim vele)

Nekem nem jött be a karaktere, olyan nagyon alternatív szerelmet akartak csinálni nekik, amivel semmi baj nincs, de kívülről nézve szerintem béna lett. Egy filmnézésből nem lehet szerelmet csinálni. Meg kell ismerni a másikat. És ez egy 1,5 órás film alatt (ahol csendben ültök) nem igazán lehet, sőt, az alkalmankénti két mondatokból sem. Nem. Össze lett csapva ez a szál, úgyhogy én a végén ki is hagytam volna, mert igazából teljesen lényegtelen volt. Nem mozdított előre szinte semmit. Csak úgy lógott a levegőben.
Bár, Beca is csak úgy lógott a levegőben az emberek között, mert egyedül volt. Levegőben lógó csajnak összecsapott szerelmet?

- Amy:

A csapat önbizalommal teli és hogy mondjuk ezt szépen... divatosan telt tagja. :D
Nagyon jó volt arra, hogy megmutassa, hogy nemcsak a tökéletes alakú lányok lehetnek magabiztosak és akarhatnak szexik lenni, hanem mindenkinek jár egy esély és mindenki úgy érzi jól magát, ahogy akarja. Akinek meg nem tetszik, az forduljon fel. (<-- EZ EGY ÉLETBÖLCSESSÉG VOLT. Csak mondom. :D )

- Bumper:

A fiúbanda öntelt és arrogáns vezére. A tökéletes példája a bunkó, egoista srácoknak, akik csak azért, mert egyvalamihez értenek, rögtön úgy érzik, hogy övék az egész világ, sőt. Lenézik a lányokat, amiért én minden srácot alaposan megrugdosnék. Ugyanolyan emberi lények vagyunk, csak vannak köztünk különbségek, de ettől még nem lehet megmondani, hogy na, most akkor a fiúk/lányok a felsőbbrendűek.
Szóval a feminizmust félretéve, a srác tényleg egy seggfej.





Összegzés:

Nem sok újat nyújtott, a hatalmas beígért újdonság annyi volt, hogy nem musical dalokat énekeltek, hanem acapella-ban nyomták. (Az az acapella, amikor nincs hangszer által előállított zene, hanem a szöveg mellé a többiek dúdolnak vagy hangokat adnak ki és ezzel lesz az egésznek egy ritmusa.)
A film humora is kicsit elrugaszkodott a klasszikus romantikus tinifilmektől, ugyanis amikor a 3. percben valaki sugárban hány, az szerintem maradandó károsodást okozott az agyamban. Bocs, de én erre nem vagyok vevő. Meg nem is vicces.
Nekem az egész egy kicsit művész tinifilmnek tűnt, amikor egy cuki tinifilmet mixelnek egy olyan művészfilmmel, aminek a humorát csak egy szűk réteg érti. (Akartam példát hozni, de rájöttem, hogy műveletlen vagyok, mert egy ilyen film sem jut eszembe. Biztos láttam már művészfilmet, de nagyon nem az én műfajom, szóval lehet, hogy az agyam önvédő funkciójának köszönhetően kitörölte az ezzel kapcsolatos emlékeimet. :D )
Kedvenc karakter: Hú, de nagyon elvont volt mindenki. Nemtom. Senki.
Legrosszabb karakter: A két fiú főszereplő, az egyik egy barom, a másik meg nem tud csajozni, ennek ellenére mégis lesz neki. #miezalogika
Kedvenc rész: A dalok nagy részét ismertem, tehát az egy felüdülés volt, mikor énekeltek.
Legrosszabb rész: Hányjuk telibe a közönséget a 3. percben, illetve Beca agonizálásai.
Kedvenc idézet: "Ez már nem a dögös Bella!" A legundorítóbb és legszexistább mondat a filmben. Attól, hogy valaki nem XS-es méret 90D-s mellekkel, még lehet dögös. Tehát pofa be.


Röviden ennyi lenne az én véleményem, amennyiben videósítva és kifordítva is meg akarjátok hallgatni mástól, akkor érdemes csekkolni ezt .
A filmet javaslom a művészlelkeknek és azoknak, akik szeretnek sugárban hányást nézni. Vagy legalább elviselik.

Most ennyi lenne. Nemsokára jövök, ugyanis ŐSZI SZÜNET lesz. *ujjong* Egyetemen is. Egy teljes hét. *nagyon ujjong*
Addig is hajrá ehhez a 2 héthez és legyetek jók!
Bye,
by me :D









2017. szeptember 26., kedd

Love it: Cecilia Balagot

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy eddig kellett várnotok az új bejegyzésre. Elindult az egyetem és sokkal durvább, mint vártam. Rengeteget kell olvasni, ami nem lenne baj, ha nem érthetetlen szakirodalmat kellene, valamint a szociál-antropológia és társai igencsak rémisztőek. (Mielőtt valaki megkérdezi. Ötletem sincs, mit jelent. :D )
A mostani bejegyzés nagyon rövidke lesz, mert nem igazán találtam anyagot hozzá, de azért remélem tetszeni fog.



Cecilia Balagot egy fiatal amerikai színésznő, aki itthon nem nagyon forog közszájon, pedig fiatal kora ellenére jelentős sikereket ért el. A lány 2001 áprilisában született (tehát 16 éves) Long Beach-en, California-ban. (Amanda és barátnői is jártak ott. :D )  Két testvére van, Brendon és Zac. Mivel kiskorú, természetesen suliba jár, amikor éppen nem forgat.
A lány tudhat valamit, mert az első szerepét 7(!!!) évesen kapta a Vészhelyzet című tévésorozatban. A karrierje 13 éves korában indult be igazán, amikor megkapta Grace Sanchez szerepét a Született feleségekben. (Nyilván nem egy feleséget játszott 13 évesen, szóval nyugi! :D) Ugyanabban az évben szerepet kapott egy filmben is, melynek címe Growing Up and Down, ahol egy gimis lányt alakít. (Lehet, hogy én vagyok béna, de nem találtam magyar címet, tehát lehet, hogy nincs szinkronja???)
Még mindig 2014-ben járunk és Ceci sikert sikerre halmozott, ugyanis a Riley a nagyvilágban című Disney-sorozatban is kapott egy szerepet.
Cecilia Balagot, aki 2014-ben kimaxolta a sikerfaktort

2015-től folytatódott a sikerszéria, a History of Radness című filmben megkapta élete első majdnem főszerepét. Ez egy zenés film, szerintem leginkább a Limonádéra hajaz.
Jelenleg ez a legutóbbi filmje, azóta a Disney-sorozatban játszik.
A 16 éves lánynak még nem volt kapcsolata és jelenleg is szingli. Egyszer felrakott egy képet az Instagram-ra, ahol Cory Fogelmanis társaságában látható és ezt a feliratot írta hozzá: "my fake boyfriend", vagyis "az álpasim". Nekem ebből mondjuk baromira az jön le, hogy esetleg titokban együtt vannak és ez amolyan "úgy jelentem be, hogy együtt vagyunk, hogy kijelentem, hogy nem" típusú dolog is lehet. Vagy megint túlgondolom? :D


Összefoglalva, szerintem erre a lányra nagy jövő vár, ugyanis 16 évesen eljutni idáig komoly teljesítmény és ezért igenis lehet példakép. A filmes vonalat kellene folytatnia és nem beleragadnia a Disney-sztár szerepbe, mert sose fogják teljesen komolyan venni, ha csak tinisorozatokban játszik. Selena Gomez is váltott és mennyire jól tette! Filmjei, szinkronjai és dalai jönnek kb. évente, míg a Disney-időszakban a legtöbb idejét a sorozat vette el. Nem vagyok az ilyen sorozatok ellen, de egy idő után az ember kinő belőle és ideális esetben észreveszi, hogy már nem neki való a dolog. :)

Nagyon sajnálom, hogy csak ennyit tudtam nektek hozni róla, mivel még kiskorú, ezért mindenféle törvények védik a magánéletét, így a neten sincs róla túl sok minden. Mivel tini és nem egy barlangban él, ezért az összes közösségi médián fent van, úgyhogy meg lehet keresni őt, ha érdekel titeket. :)
Igyekszem hamarabb jönni a következő bejegyzéssel, mint ezzel, de addig is sok sikert mindenhez és legyetek jók!











2017. szeptember 4., hétfő

Read it: Bexi-sorozat avagy életem utolsó tiniregénye

Sziasztok!
Nagyon nagyon suttyónak érzem magam, amiért egész augusztusban egy sort sem írtam nektek. :( Még a suli is elkezdődött időközben (már akinek... szerencsés jómagam 11.-éig itthon döglik) és arra sem írtam bátorító szavakat.
Mentségemre szóljon, hogy KRESZ-vizsgáztam azóta, most éppen az elsősegély vizsgára készülök és nagyon elegem van a szétégett kezek látványából a tankönyvben. Mert undorító.
Emellett, mentség 2.0. : olyan témájú bejegyzést hozok, amit A tánc szenvedélye című filmmel egy időben, vagyis kb. 2 éve kértetek. Végre elérkeztünk odáig, hogy elolvastam a teljes Bexi sorozatot, tehát tudok róla egy nagyon profi és néhányaknak elkeserítő kritikát varázsolni.







Remélem mindenki visszafojtott lélegzettel ül a cím elolvasása óta, tehát először is, LEVEGŐ! :D Mindössze egy ideje azt vettem észre magamon, hogy hiába hordom haza a csavarosabbnál csavarosabb sztorikat ígérő tiniregényeket, nem tudnak lekötni. Kb. a 30.oldalon tudom a végét, és néha már a nyelvezet vagy maga a történések és a szereplők gondolkodása zavar. Hiába hangzik hülyén, meg jön a "Mit kritizálsz, írj jobbat!"... nem azt mondom, hogy mindegyik szörnyű és borzalmas és mivé lett a világ. Hanem kinőttem ezekből a típusú olvasmányokból, volt idő, amikor halomszámra hordtam haza a LOL! és hasonló könyveket, de vége. 19 leszek egy hónap múlva és az elmúlt év komolyított rajtam. Nem azért akarok véget vetni a tinikönyv olvasásnak, mert cikinek tartanám, hanem mert úgy érzem, hogy nem köt már le.
Miután kifejtettem, hogy mennyire drámai változás állt be az életemben, rátérnék a fő témánkra is.

A sztori:

Budai Rebeka a tehetséges gimnazista egyik meghiúsult randija után egy szemrehányó dalt posztol kedvese Facebook-oldalán. A saját szerzemény megbolygatja az internetet és néhány nap alatt hatalmas hisztéria alakul ki Beki körül. Az ismerősei elfordulnak tőle, a családjában egyébként is kaotikus a helyzet, ő pedig csak egy tapasztalatlan 16 éves lány. A zűrzavarból Körte, a hajdani tetoválóművész menti ki, aki rendezi a lány körüli balhét, sőt, rendes zenésszé teszi. Így indul Bexi karrierje, akinek a pályafutását, tévedéseit, balhéit és útkeresését követhetjük végig ebben a sorozatban.
A sorozat könyvei

Szereplők:

- Budai Rebeka/Beki/Bexi/Beka:
 
A kamaszkora vége felé járó, 17-18 éves lány. Mióta szerződtette a BPRP kiadó, magántanulóként próbál lépést tartani kortársaival, valamint szüntelenül koncertezik és zenét szerez.
Beki rockzenét játszik, a megjelenése is tükrözi ezt, ugyanis általában feketében, bakancsban és farmerban van.  A befutása óta elpártoltak tőle az úgynevezett barátai is, úgyhogy meglehetősen egyedül van. A szülei elváltak, apja az új család miatt szinte nem is foglalkozik velük, anyja éjjel-nappal dolgozik, a kishúga pedig még kicsi ahhoz, hogy megértse a problémáit.
A magánya miatt egy erős védőburkot húz maga köré, nem enged túl közel senkit, mert nem akar még több emberben csalódni. Meg kell tanulnia újra bízni a világban és kockáztatni az újabb sebeket, mert hiába hiszi azt, hogy egyedül is megáll a lábán, könnyebb és boldogabb, ha társak veszik körül.
A védőburka ellenére nagyon érzékeny, rengeteg átsírt éjszakát dokumentált nekünk Laura, ami abból a szempontból vált Bexi hasznára, hogy minden csalódását felhasználta és csak úgy ontotta utána magából a szövegeket. Emiatt lehet egyfajta magyar Taylor Swift, hiszen Tay is mindig a csalódásait és a bánatát önti dalba. (Profin.)
Bexi
A lány abból a szempontból is kiemelkedő tehetség, hogy az éneklés mellett játszik gitáron és zongorán is.
Beki lelkivilágát nem mindig tudtam megfejteni vagy bizonyos esetben egyet érteni vele, de én még nem voltam tinisztár, úgyhogy kevéssé tudom felmérni, hogy milyen az, ha a popszakma nem egy álom, hanem a valóság.

- Nagy Márk:

Bexivel egykorú srác, aki a Pop/Rocksztár leszek tehetségkutató műsorban tűnik fel. A döntő előtti héten Bekit kapja meg duettpartnernek, innen indul az ő kapcsolatuk. Folyamatosan idegesítik egymást, ugyanis Nagy Márk egoizmusa elsőre (és nekem sokadszorra) riasztóan hat és nevetségesen. Lehet, hogy jól néz ki és tehetséges, de az önimádata nagyon sok volt néha. Szeretheti önmagát, de most komolyan. Ki bírna elviselni egy fiút, aki ilyen szinten imádja magát? Folyamatos szelfik, flörtölés mindenkivel és a "ki ha nem én" hozzáállás. Én kb. 15 perc után küldeném el, hogy valahol máshol önimádjon, úgyhogy az első könyvbeli Bekával azonosulni tudtam. Természetesen róla is ki fog derülni, hogy megnemértett és érzékeny és stb, mert kell egy pasi a sztoriba, csak azt nem értem, hogy miért nem egy normális gondolkodásút alkotott meg Leiner.
Róla nem találtam megfelelő képet, mert valahányszor beírtam, hogy 'menő srác', ilyen 13 éves nyálas kisfiúkat adott ki, úgyhogy azokat kösz, de nem. Márknak vonzónak és menőnek kell lennie, hiszen a könyvben minden nőnemű egyed a nyálát csorgatja utána. Olyannak képzelitek, amilyennek akarjátok, én 30 percet kerestem ráillő képet, de nem sikerült.

- Körte:

Bexi menedzsere, aki régebben tetoválóművészként dolgozott. Kívülről félelmetes, de bármit megtenne azért, hogy Bekivel minden rendben legyen és a körülményekhez képest legyen önálló döntése és valamennyi saját élete.

- Fogd be Aszád:

Az alternatív zenét játszó formáció 3 fiatal srácból áll, akik Körténél laknak. Nem dolgoznak, előadóként semmi sikerük, így napjaik a TV, a bulizás és a hülyülés köré csoportosulnak. Még Beki előtt kerültek kapcsolatba Körtével.
A 3 srác mindegyike teljesen bolond. Velük kapcsolatban bőven merülnek fel kérdések.
  1. Hol van a családjuk?
    Jól van, hogy huszonévesek, de akkor is. Mindenkinek van családja.
  2. Hogy kerültek össze Körtével?
  3. Miért lakhatnak nála ingyen, gyakorlatilag munkanélküliként?
  4. Ők rokonok vagy csak barátok?

Bogyó, Puding és Pepe (igen, ez a nevük)
- Garai Evelin/Lexi:

A konkurens zenei kiadó, a Music Notes énekese. Ő is huszonéves, ennek ellenére tinisztárként próbálják befuttatni.
A lány is rocker, hasonlóan Bexihez. Igazán megértő és figyelmes lány, nagyon jó barátnő alapanyag. Gondolkodása és tanácsai egy idősebb nővér/barátnő keverékévé teszik.
Evelin
- Sleisz Antal/Anti:

Beki egyetlen iskolai barátja, akivel érdekes módon a hírnév után ismerkedett meg. Anti a tipikus jófiú karakter, hegedül, jól tanul és kicsit tétova az elején.
Nagy szíve van és nagyon segítőkész, hiszen a botrány idején egyedül ő kereste fel Bexit azzal, hogy jól van-e, illetve természetesen a leckét is odaadta, ha már ott volt. :D
Ő az, aki Bekit a normalitásban tartja, informálja a régi élete szereplőiről, stb. Ő jelenti a lány számára a kapcsolatot a külvilággal, hiszen ő maga nem nagyon mehet nyilvános helyekre feltűnés nélkül. Természetesen Bexi nem Britney Spears, nem ismerik fel mindenhol, de hát milyen a magyar popszakma? Kicsi. Úgyhogy azt a kevés előadót, akik igazán sikeresek, igenis megismerik.
Anti

Ebben a könyvben úgy látszik, mindenki eszméletlenül mázlista (vagy Laura megint nem bírt elszakadni a tökéletes világtól), mert Anti hihetetlen zenei tehetség, aki előtt nagy jövő áll a komolyzenei pályán.

- Nádor Gergő/Geri:

Beki barátja, aki a hírnevet okozó dalt ihlette. Geri a gimis bandájuk frontembere, így rosszul viseli, hogy Rebeka nélküle futott be, hiszen a lány csak gitározott a bandában.
Empátiának is igen híján van a srác, ugyanis háromnegyed órát váratta Bekit az esőben egy SMS nélkül, ebből született a lány első dala. Természetesen ezután magának akarta a hírnév és a siker egy részét, mivel "miatta történt meg mindez". Számító és aljas kis dög, ugyanakkor nagyon ügyes és jó a stratégiai érzéke, csak azzal nem számol, hogy az első árulás után mindenki elfordul tőle és a magyar zeneipar nem akkora, hogy sokáig tudja játszani ezt a játékot.
Geri

Geri tökéletesen bemutatja, hogy milyen egy bántó párkapcsolat. Elveszi Beki önbizalmát, majdnem depresszióba taszítja és közben saját maga tetszeleg az áldozat szerepében. Ebből a szempontból a karaktere nagyon fontos, ugyanis a könyv egyértelmű értékítéletet hordoz: Az ilyen kapcsolat nem egészséges!
Néha tudtam sajnálni egy kicsit, mert soknak éreztem, amit visszakap a tetteiért, de ha Beki helyébe képzelem magam, akkor érthető és jogos. A vége felé lehet, hogy Bekának el kellett volna engednie inkább az egészet, és felnőttként túllépni rajta, de hát istenem ő is csak 18 éves, nem várható el, hogy minden pillanatban felnőttként reagáljon, hiszen csak most lépett át a gyerek-felnőtt határvonalon.

- Lili:

Beki húga, alsós. Hatalmas Márker (Nagy Márk-fan) és 9 éves kora ellenére aktívan részt vesz nővére sztáréletében. Mindenkit ismer a bandából, sokkal több dologról tud, mint pl. az anyukájuk. Persze, mivel még kisgyerek, sok szerepe nincs a könyvben, de Beki egyik fő szövetségese és vigasztalója, annak ellenére, hogy tényleg csak egy gyerek, aki nem mindent ért még a kegyetlen világban.


Összességében:

Laura a magyar popszakmát akarta bemutatni ezzel a sorozattal, ami mondhatjuk, hogy elég realisztikusra sikeredett. Megmutatja, hogy mennyi ármánykodás van ebben a szakmában és hogy sajnos, itt is a pénz az úr. :/ Én néha kíváncsi lettem volna mélyebb dolgokra is, vagy több érdekességre ezekből a körökből, de Laura sem zenész, tehát ő is honnan tudná azokat a dolgokat.
Az nagyon ötletes volt, hogy a címek Bexi egy-egy dalának a címei. Ha egymás után elolvassuk őket, akkor a könyvek olvasása után (tehetségesek előtte is) kb. össze tudják rakni, hogy miről van szó az egyes könyvekben.
Kedvenc szereplő: Húha. Bajban leszek. Személyiségileg Lili, mert mindig pozitív volt, emberileg pedig Körte, mert maximálisan kiállt egy vadidegen tiniért, akit utána a szárnyai alá vett.
Legidegesítőbb szereplő: Balogh úr, a kiadó tulajdonosa, mert egy manipulatív pénzéhes állat. És kövezzetek meg, de Nagy Márk is visszavehetne, mert annyira azért nem kell elájulni valakitől, aki mindössze azért tudott befutni, mert GENETIKAILAG jók a hangi adottságai és szép a külseje. És nem lekicsinyelni akarom, mint énekest vagy minden popsztárnak beszólni. Ehhez értenek, csinálják! De Nagy Márk akkora egóval rendelkezik, hogy úristen. És nem, nem fogadom el magyarázatnak, hogy megjátssza és Bekivel más. Amikor ketten vannak, akkor is mond olyanokat, amikért én felpofoznám a barátomat. Igen, tudom. Agresszív vagyok.
Kedvenc rész: A "hogyan is kezdődött ez az egész" visszaemlékezés, amiből megtudjuk, hogy mennyire magányos dolog hirtelen ismertté válni. Hátborzongatóan jó rész lett és ijesztő, hogy az emberek mennyire felszínesek és milyen egyszerűen támadnak hátba. Azok is, akikre az életedet rábíznád.
Legrosszabb rész: A dalszövegek. Nem tudom, mi szükség volt rá, hogy Beki minden egyes dalának szövegét közöljék. De ha már mindenáron ezt akarták, akkor felkérhettek volna egy dalszövegírót, hogy csinálja meg, mert Laura akármilyen tehetséges regényíró, ez most nem jött be. Nem véletlenül külön szakma ez is, Laura dalszövegei legtöbbször egy szabadvershez hasonlítanak, rím, ritmus sehol. Nem sértegetni akarom, de érződik rajtuk, hogy kínlódott velük.
Kedvenc idézet: Az utolsó könyv utolsó mondata. Nem írom le, mert azzal az egész könyvet elmondom és hatalmas spoiler mindenkinek. De annyit had mondjak el, hogy tökéletes zárás volt. Ez a mondat volt a lehető legjobb átvezetés a felnőttkorba. :)



Ha kíváncsi vagy arra, hogy Laura ebben a szokatlan témában mit alkotott, illetve nem bánod, ha az írónő humorába és írásába is beépült a mai szleng (LOL, WTF, szelfi, lájkol, creepy és hasonlók), akkor ajánlom. Engem néha zavart a sok szleng, lehet szépen is kifejezni valamit, ha szlenget akarok olvasni, akkor megnézem a Facebook-hírfolyamot.
Amennyiben pedig unod már, hogy bármilyen körítésben egy tiniszerelemről szólnak a könyvek, akkor vegyél a kezedbe valami klasszikust, mondjuk az Abigélt. Történelmi ismeretekkel nagyon mást mond, mint azok nélkül és nagyon jól el lehet gondolkodni rajta, hogy Gina mennyire bűnös.


Remélem megelégedtek ekkora visszatéréssel, ígérem, a következő poszt előtt nem lesz ekkora szünet. Mindenkinek jó sulit kívánok és sok sikert! :)















2017. július 13., csütörtök

Love it: New York

Sziasztok!
Megígértem a szülinapozáskor, hogy még a hónapban jövök ide poszttal, de hát már megszokhattátok, hogy az én ígéreteimet nem mindig kell komolyan venni. (Ebből később még lehetnek problémáim. :D )
Ez lesz az utolsó helyes poszt egy ideig, mivel nem érkezett új kérés. Most egy darabig ne is érkezzen, ugyanis még sok minden van, amit fel kellene dolgoznom. (Szám szerint 7 db, ami ebben a tempóban kb. 1 év.)
Ennyi elég is a szolgálati közleményekből, lássuk a bejegyzést.



New York. A világ legnépszerűbb városainak egyike. A következőkben kicsit mesélek a történetéről, aztán érdekességeket hozok. :)
A 16. század előtt New York és környéke indián lakosságnak adott otthon, akiket azonban a földrajzi felfedezések következtében az európaiak előbb-utóbb teljesen kiirtottak, a túlélőket pedig rezervátumba zárták. :(
Az első felfedező, aki a területre tévedt, Henry Hudson volt, róla kapta nevét a Hudson-folyó. Őt hollandok követték, akik a mai New York alapjait rakták le Új-Amszterdam megalapításával, ami egy kereskedelmi központ volt.
A 17. század közepén a britek elfoglalták a várost a hollandoktól, ekkor kapta mai nevét is. A név eredete York hercegére, James-re utal, akinek a tiszteletre nevezték a várost 'Új York'-nak.
A függetlenségi háború után egy darabig az USA fővárosa volt, 1790-ben ezt a posztot azonban átvette Washington.
A 19. század folyamán a lakossága egyre csak nőtt, ezáltal a város jelentős bővítésére került sor. A 20. században ipari, kereskedelmi, közlekedési és kulturális központtá nőtte magát, ez pedig manapság is igaz rá.
New York városképe


Érdekességek:
  • New York, mint város, nem egységes. Több kisebb sziget tartozik hozzá.
  • Az USA legnépesebb városa, de az amerikai kontinensen is a 2. legtöbb lakossal büszkélkedő város.
  • Az ENSZ egyik székhelye is itt van.
  • London, Párizs és Milánó mellett a divat 4. fővárosa, emiatt van a new york-i divathét is.
  • Egyéb elnevezései: Nagy Alma, A város, ami sohasem alszik, A világ kulturális fővárosa.
  • 5 nagy kerületre osztható, ezek egyben New York, mint tagállam megyéi is.
  • Számos része világhíres.
  1. World Trade Center
 A kereskedelmi központ 2001. 09. 11-én szenvedett terrortámadást, mely egy iszlám terrorszervezethez, az Al-Kaidához köthető. A lerombolt épületet újjáépítették.

      2. Szabadság-szobor

A szobor a város egyik legismertebb jelképe. A Hudson-folyó torkolatában áll, tehát az Atlanti-óceán felől érkező hajók ezt pillantják meg elsőként. A rézszobrot a francia állam ajándékozta az USA-nak a 19. században, függetlenségének 100. évfordulójára. A szobor tervezésében az Eiffel-torony építésze, Gustav Eiffel is részt vett.


    3. Times Square

New York legforgalmasabb közlekedési csomópontja, gyakran feltűnik filmekben is. A színházi negyed is mellette található. pl. a Broadway is itt van
A Times Square éjjel
   4. Metropolitan Múzeum

Az USA legnagyobb múzeuma, több, mint kétmillió kiállítási tárggyal.

  • Hollywood létrejötte előtt ez volt a filmgyártás központja, de a mai filmes életben is fontos szerepet tölt be. Az USA 4 legnagyobb TV-csatornájának itt van a székhelye, valamint az HBO-nak.
  • A város sok filmnek adott otthont, mivel tökéletes egy igazi nagyváros bemutatásához. A legtöbb itt játszódó film krimi vagy akciófilm, ezzel akartak ráerősíteni a 'bűnös nagyváros' jellegre. pl. Pókember, Reszkessetek betörők, Az ördög Prada-t visel, Alvin és a mókusok, P. S. I love you
  • A zenei élet egyik központja szintén ez a város, mivel a lakossága elég kevert, így a legtöbb zenei stílus megtalálható itt. Innen indult a hiphop, a diszkó zene, a punk rock, valamint a salsa-mozgalom. A sok színház pedig még rátesz egy lapáttal, zeneszerzők serege került ki a településről.
  • A mai sztárvilág nagy része itt látta meg a napvilágot.  A teljesség igénye nélkül itt született: Woody Allen, Adam Sandler, Eddie Murphy, J. Lo, Robert Downey Jr. , Anne Hathaway, Scarlett Johansson, Lady Gaga, Alicia Keys és Marc Anthony.
  • A város népszerűségének egyik kulcsa a pezsgő kulturális élet, a másik pedig a csodaszép városkép. Valamit nagyon tudnak az amcsik, mert a világvároson belül is figyelnek arra, hogy ne legyen annyira zsúfoltságérzete az embereknek, ezért folyamatosan növelik a városban a zöldet. 113 négyzetkilométernyi park van a városban, leghíresebb közülük a Central Park.
  • A népszerűséghez a városról írt dalok is hozzátesznek. pl. New York a már említett Alicia Keys-től


New York nem tartozik a legolcsóbbak közé, de ha van rá lehetőségetek, megéri ellátogatni oda, ugyanis a világ egyik legszebb városa, és felejthetetlen élmény. (Mondom én, aki nem voltam. :D )
Remélem tetszett ez a kis szösszenet, igyekszem összekapni magam és jönni még a hónapban, de most tényleg. Amanda is jön a héten valamikor, addig is pihenjetek sokat, mert jön a végkifejlet és az nem lesz semmi. ;) :D

Hugs&kisses
by a blogger, akinek nagyon elege van a felújításból








2017. június 24., szombat

3.szülinap

Sziasztok!
Tegnap kellett volna eszembe jusson, mert hát milyen anya az, aki elhanyagolja gyerekeit... izé... blogjait. (Nem lehet elég korán kezdeni a felkészülést, na.)
Az elmúlt heteim rohanással-tanulással-érettségizéssel teltek, úgyhogy a tegnapi 'végre semmit nem kell csinálni!' örömben elfelejtettem, hogy írjak ide pár sort.
Hihetetlen, hogy 3 éve megvan ez a blog és még (úgy ahogy) működik. Tudom, hogy hónapok óta nem írtam ide, ennek részben az érettségi volt az oka, részben pedig az, hogy az utóbbi posztokra se érkezett semmi reakció, feleslegesen tudok a fióknak is írni, tehát minek írjak ide.
Ennek ellenére nem fogom törölni a blogot, Amanda úgyis lassan a végkifejlete felé halad, ha lezárom, utána csak ezzel fogok foglalkozni. :) Persze, addig is lesznek posztok. A következő New York-ról fog szólni.
Mivel valami értelme legyen már ennek a posztnak is, összegyűjtöttem nektek néhány statisztikai adatot a blogról (kimúlt matekóráim emlékére :D ).
  • 3 év alatt 14. 350 megtekintést ért el a blog. Ez persze csalóka, mert van, amikor unalmamban én magam olvasgatom, de akkor is, nem olyan rossz eredmény ez.
  • 2 rendszeres olvasóm van, akik a Google+-on is felvállalták, hogy olvasnak. Köszönöm Fehér Vikinek és Kaulics Krisztinek, hogy rányomtatok a 'Tetszik' gombra. <3
  • Jelenleg a nagyon költői ":/" című bejegyzés a legnézettebb, amiben kifejtem (sokadszorra), hogy nyugi, nem ettek meg az unikornisok, hanem lusta vagyok és elfoglalt, azért nem írok.
  • Legtöbbször a Google dob ki az új olvasóknak, mivel nagyon ügyesen sikerült olyan címet adnom a kicsikének, hogy ha beírod, hogy 'lányos blog' igen hamar kidob. *elégedett hátba-veregetés*
  • A legtöbb emberke, aki idetéved Google Chrome-ot használ, illetve Windows operációs rendszert. Ez fontos adat, de nemtom miért. :D
  • Természetesen nemcsak Magyarországról olvasnak, hiszen annyira híres vagyok. :D Íme a sorrend.
  1. Magyarország
  2. Ukrajna
  3. Németország
  4. Románia
  5. Szerbia
  6. Szlovákia
  7. Kazahsztán (Abszolút kedvenc. Ki? Hogy? Mikor? Miért???)
  8. Oroszország
  9. Svédország (Hazudnék, ha azt mondanám, ezt is teljesen értem.)

  •  Összesen 201 komment van az oldalon, de itt sem fogok kivonást játszani, hogy ebből mennyi a tényleges és mennyi vagyok én.
  • Állítólag, ha engedném, hogy reklámok legyenek az oldalon, kapnék érte pénzt. Nem rossz gondolat, ha később pénzszűkében leszek, megfontolom, de addig is. Nincs reklám, mert engem is irritál, ha máshol hirdetéseket kell ikszelgetni.
  • Ez a 95. bejegyzés a blogon, idén szeretném elérni a százat. (Bár ebben a tempóban...)

Kb. ennyi lenne. Remélem nem untattalak titeket. A hónapban is igyekszem még jönni (:D), de ha nem sikerül, akkor nyugi, előttünk az egész nyár.

KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKI VELEM VOLT AZ ELMÚLT 3 ÉVBEN VAGY ANNAK EGY KIS RÉSZÉBEN!! KÖSZÖNÖM, HOGY KOMMENTELTETEK, BÁTORÍTOTTATOK, AMI SEGÍTETT ÁTLENDÜLNI AZ ÍRÓI VÁLSÁGAIMON. :D
BOLDOG SZÜLINAPOT BLOG!





2017. április 13., csütörtök

Might Watch it: El cantante (A tánc szenvedélye)

Sziasztok!
Nem jött össze a 2. márciusi poszt, de cserébe most feldolgozok egy olyan listaelemet, ami kb. 1,5 éve van a listámon.
Igen, tudom, sebességem lenyűgöző és néha eléri a csigáét is, de nem tehetek róla. Gépen nem szeretek filmet nézni, úgyhogy megvárom, míg leadják valahol a TV-ben. Bocsi.



Ezt a filmet nagyon nem akartam megnézni, mert 18-as karika van rajta, én pedig hiába népesítem fél éve a nagykorúak táborát, nem igazán volt kedvem sok vért/durva szexjeleneteket nézni. Tegnap erőt vettem magamon, nem volt itthon senki, csak én, így nem kellett attól tartanom, hogy a szüleim leülnek mellém, hogy 'édes lányom, ugyan mit nézel'. Szerencsére a filmben se vér, se szex nem volt,arra viszont, hogy miért került rá 18as karika, nem bírtam rájönni. Esetleg a drogok miatt, de... azért ott se mutattak mindent. Na mindegy.


- A sztori:

Hector Perez Puerto Rico-ból érkezett az USA-ba, hogy énekesként szerencsét próbáljon. A férfi hangja és kisugárzása hamarosan meghozza számára az ismertséget, azonban a teljes sikerhez egy különlegesebb nevet kell választania, így lesz belőle Hector Lavoe. Megismerkedik Puchi-val, aki hamarosan a felesége lesz. A salsa-mozgalom elindítója azonban nem tudta kezelni a hírnevet, így a drogokhoz és az alkoholhoz fordult. A film a személyes tragédiáját mutatja be. Igaz történet alapján.


Szereplők:
- Hector:
 
Tehetséges énekes, aki hamar meghódítja az amerikai közönséget, sikere van az egész világon. A magánélete azonban egyáltalán nem ilyen szerencsés, édesanyját már kiskorában elvesztette, így félig árván nőtt fel. A mama halála vezette az énekléshez is, vagyis tulajdonképpen ez az esemény határozta meg a jövőjét.
Nagyon hirtelen-haragú, ami következhet a latin temperamentumából, ennek ellenére elég unszimpatikus volt, amikor elkezdett törni-zúzni és rángatni a nőjét. Persze, Puchi-t se kellett félteni, de akkor is. Hiába mondja a nő, hogy az övék klasszikus szerelem, ahol nem ez a lelki társak maszlag megy, hanem a férfi a főnök, mégsem tartom emberségesnek, ha ütik egymást. Egyenrangú társaknak kellene lenniük. #párkapcsolatitanácsadó
Hector
Nagyon furcsa volt, hogy annak ellenére, hogy latin származású és abban a kultúrkörben a család nagyon fontos, ennyire elhanyagolta a családját és a munkájának és a drogoknak élt. Értem én, hogy a függőség nem olyan, hogy félre tudja tenni, de van egy szerető családja és megtarthatták volna, hogy ne induljon el a lejtőn lefelé.
Sajnos nem mutattak meg túl sokat a lelkében zajló folyamatokról, így ennél komplexebb képet nem tudok róla rajzolni.


- Puchi:

Gyönyörű lány, aki szintén Puerto Rico-i bevándorló, csak ő már New York-ban született, így például spanyol sem beszél, ami Hector családját igen zavarja.
Puchi ismerteti meg a drogokkal Hector-t, mivel a családja drogdílerekből áll, azonban amikor a férfi rászokik a drogokra, nem fogadja el a helyzetet. Talán előrelátóbban kellett volna viselkednie.
Ő a családot részesíti előnyben, ugyanakkor tisztában van vele, hogy a férje igazi zseni.
Puchi

Puchi tartása sokkal nagyobb volt, mint Hector-nak, ugyanakkor ő is eléggé szenvedélyes volt, legyen szó veszekedésről vagy bulizásról.
A nő egyre nehezebben viseli el a férjét, így az együtt töltött 20 év alatt eltávolodnak egymástól, ugyanakkor a visszaemlékezéseiben szeretettel és nosztalgiával beszél róla.



- Összességében:

Borzalmas. Olyan az egész, mintha egy nagy kollázst/mozaikot nézne az embert, semmi nem derül ki, pillanatképeket látunk az életükből, de pl. a lelki folyamatokból semmi nem látszik és néha random énekelnek. Egy művészfilmnek elmenne, de életrajzi filmnek édeskevés.
Nem beszélve a fordításról, ahol a tisztelt szinkronstúdió ismét bizonyíthatta inkompetensségét, ugyanis a cím spanyolul annyit tesz, hogy 'Az énekes'. Hector énekes volt, kb. 5 percenként énekelnek a filmben, erre a magyar címben ez úgy szépen eltűnik. Persze, utalhat a magyar cím a salsa-lázra, de pont ennél a filmnél nem kellett volna kreatívkodni.
A visszaemlékező szál tetszett benne, amikor Puchi mesél az életükről Hector halála után.
Annyiban volt hasznos megnézni a filmet, hogy megtudtam, hogy élt egy ilyen nevű énekes és a feleségével tényleg csináltak egy interjút, ami kb. ugyanígy nézett ki a a valóságban, mint a filmen.
Az 'énekesek énekeséről', az igazi Hector Lavoe-ról itt tudhatsz meg többet. Ha érted az angolt, még ez a link is hasznos lehet.
A film címét adó dalt pedig itt hallgathatod meg.
Kedvenc szereplő: Oh, pls... senki. Semmi nem derült ki róluk kb.
Legellenszenvesebb person: Hector. A dührohamok nem voltak szimpatikusak és Marc Anthony csúnya.
Kedvenc jelenet: Mikor Puchi esküvői ruhában kiront az autóból és végigsétál az utcán. Az az arc. :D
Legrosszabb rész: Ha valami elfogadható véget csináltak volna neki, akkor azt mondom, kibírható. De az, hogy megoldják úgy, hogy a narrátor elmondja, hogy mi lett... mi ez? *fenyegető, ideges hang*
Kedvenc idézet: "Hector öröksége ma is tovább él." Ugyan én egy dalát, sőt a nevét se hallottam eddig, de biztos így van.


Ha egy táncos filmet akarsz nézni (ami a cím alapján logikus lenne), akkor könyörgök ne ezt válaszd! Köze nincs a tánchoz. Az ének sem annyira fenomenális benne, hogy csak ezért megnézd.
Esetleg, ha arra vagy kíváncsi, hogy az akkor már házas J.Lo és Marc Anthony mit kezd egymással egy filmben, akkor megtekintheted. Egyébként tényleg nem lett akkora durranás.
Én konkrétan untam. Ígéretesen kezd és benne van a jó film lehetősége, de megáll ugyanazon a ponton, ahonnan elindul és nem igazán megy tovább. A vége előtt kicsivel sikerült elmozdulni a holtpontról, de utána szerintem maguk a készítők is megunták a filmet, így gyorsan összecsapták a végét.
Sajnálom, ha elvettem tőle a kedved, ha viszont nem, akkor jó.

Ha nem jönnék a szünetben többet, akkor NAGYON BOLDOG HÚSVÉTOT MINDENKINEK!





















2017. március 17., péntek

Watch it: Star Wars-Csillagok háborúja

Sziasztok!
Eszméletlenül régen volt rész. :(
A másik blogon írtam, hogy miért , de azért ide is írok annyit, hogy sajnálom.

A mostani rész egy klasszikus alapfilmről fog szólni, mindenki ismeri és hallott róla, gondolom.





A Csillagok Háborúja sorozat meglehetősen régi, mégis a mai napig hatalmas rajongótábora van. Az első részt 1977-ben mutatták be (40 éve!!!!) , a jelenlegi utolsót pedig tavaly.
Az eddig hétrészes sorozatot, még 2 filmmel tervezik bővíteni, illetve vannak mellékfilmek is a sorozat tematikájában. pl. The Star Wars Holiday Special ,ami egy karácsonyi film akart lenni, de olyan rossz lett, hogy sehol nem adták ki DVD-n vagy videón. (Azért a neten fent van, biztos, ami biztos.)
Eddig megjelent részek:
  • Star Wars-A new hope (Egy új remény)
  • A birodalom visszavág
  • A jedi visszatér
  • Baljós árnyak
  • A klónok támadása
  • A sith-ek bosszúja
  • Az ébredő erő
A 8. rész (valószínűleg a magyar címe 'Az utolsó jedi' lesz.) idén decemberben kerül a mozikba.

A sztori:

Réges -régen egy messzi-messzi galaxisban játszódó polgárháborúnak lehetünk szemtanúi ebben a sorozatban. A Galaktikus Köztársaságot Palpatine főkancellár átalakította Galaktikus Birodalommá, amely a Köztársasággal ellentétben egy diktatórikus, sötét állam, melyet a Sith Rend irányít. A demokrácia visszaállításáért felkelések robbantak ki, ezek történetéről szól a filmsorozat.


Főbb szereplők:

- Luke Skywalker:

Fiatal fiú, akinek minden vágya, hogy pilóta lehessen. Nagybácsija és nagynénje neveli a Tatuin bolygón. Egyik nap megvásárolnak 2 robotot: R2-D2-t és C-3PO-t. A robotok Leia hercegnő űrhajóján utaztak, amikor megtámadták őket Darth Vader-ék. Nekik sikerült elszökniük.
Elmennek Ben Kenobihoz Luke-kal együtt, majd amikor hazatérnek, kiderül, hogy Luke nevelőszüleit lemészárolták. Luke ennek hatására dönti el, hogy csatlakozik a felkelőkhöz.
Lassan beletanul a jedi létbe és egyre jobb és jobb lesz benne.
Luke
- Leia:

Hercegnő, a szenátus tagja. Őt is örökbefogadó szülők nevelték fel. A lázadás élére áll.
Beleszeret Han Solo-ba.

- Han Solo:

Hivatásos űrcsempész, egyetlen társa Csubakka, a vuki.
Segít Luke-nak eljutni az Alderaan-ra, majd akaratán kívül belekeveredik a polgárháborús eseményekbe. Beleszeret Leia hercegnőbe, azonban a 'versenyben' Luke is a vetélytársa.

- Darth Vader:

A filmtörténelem egyik legismertebb gonosztevője. Eredetileg ő maga is Jedi volt, majd átállt a sötét oldalra. A saját emberei is rettegtek tőle.
Mindig fekete páncél visel, mely tulajdonképpen védi őt, mivel egy régi harc során elvesztette végtagjait és súlyos égési sérüléseket szenvedett. Légzése is azért adja ki a jellegzetes hörgő hangot, mert csak műtüdővel tud lélegezni.



- Hatása:

A filmsorozat hatalmas trenddé nőtte ki magát, videójátékok, játékfigurák, plüssök készültek Star Wars tematikában. A filmekről paródia is készült, ennek címe Space Balls- Űrgolyhók.
A 20. század végének egyik legmeghatározóbb filmalkotása, mely tökéletesen keveri a sci-fi és a kalandfilm műfaját, mesés elemekkel tarkítva.
Nekem annyira nem jött be és csak az 1. részt láttam, úgyhogy részletesebb infókkal nem tudok szolgálni.
Aki hatalmas fan, az nyilván már ismeri ezt a weboldalt, aki még nem, de érdeklik a sorozattal kapcsolatos infók, annak hasznos lehet.




Sajnálom, hogy ismét elég rövid lett, nem ismerem annyira, amennyire kellene. De ez pont olyan, amiről tipikusan kisebb disszertációk vannak a neten, tehát ha érdekel, akkor bőven találsz olvasnivalót.


Igyekszem még jönni a hónapban, addig is élvezzétek, hogy tavasz van!